Jó reggelt, jobb napokat kívánok szeretettel mindenkinek! Kissé az agyamra ment a hétfői koránkelés (igen, ma is hétfő van, basszameg; sokkal jobb volt amikor a pajtásaim keltek korán helyettem), de azért köszi mindenkinek, aki megerősített abban a hitemben, hogy talán nem velem van a baj. Mármint az elvek és a gerinc kérdésében, aminél nemigen van fontosabb. A továbbiakban nem sok szó lesz elvekről és gerincről, ugyanis a NER nem sok kapcsolatot ápol ezekkel a haszontalan kiegészítőivel az emberi létezésnek.
Mivel az agyamra ment a koránkelés, azon gondolkodtam, hogy vajon amikor az ember fekete fólia mögé bujdokol, hogy eljátssza a jóságos-igazságos falkavezér szerepét, ahol az összetrombitált rajongói éljenzik, hosszasan megtapsolják és nyerítve röhögnek a civilizációs lábszagot árasztó dakota poénjain, akkor vajon ez hogy aránylik az illető fejében ahhoz, hogy közben testőrök nélkül már meg sem próbál végigmenni az utcán? Hogy miközben ő egy mikrofon mögül, az akolmeleg rivaldafényében történelmi jelentőségűnek gondolt pózba vágja magát és földi paradicsomot ígér azoknak, akikről évekig az utolsó réteg bőrt is lehúzta (mert a ló wellness, a stadionok, a puszta közepére felhúzott kilátók mindennél is fontosabbak voltak) a Magyar Tudományos Akadémiát élőlánccal vonják körbe, mert az enyves kezek már a tudományosság fellágvárába is betették a lábukat?
Miután Anne Applebaum (amerikai történész és újságíró, a kelet-közép európai régió szakértője) ama felvetése, miszerint az olyan populista alakokat, mint Trump, Orbán, Babis, Kaczynski, Le Pen nem az idegengyűlölet, a rasszizmus, a nacionalizmus, hanem a képmutatás hozza közös nevezőre, egyáltalán nem vitt közelebb a kínzó kérdések megválaszolásában, kérem, ha nem tették, tekintsék meg az alábbi beszélgetést.
Rónai Egon azzal szembesíti a családügyi női princípiumot, Novák Katalint, hogy saját Facebook-oldalán tegnap reggel elindított egy szavazást a belengetett családvédelmi akciótervről, pontosabban arról, hogy amit a dakota vezér önkívületi vastaps kíséretében bejelentett vasárnap, az a pórnép szerint hasznos, vagy felesleges? A mintegy 3200 válaszból kiolvasható eredmény: 77% szerint felesleges, 23% szerint hasznos. Tudom, hogy a Nézőpont és a Századvég 1000 mintás felmérései pont ennek az ellenkezőjét hozták ki pár órányi maszatolás után (mindenki nagyon hálás és meg van elégedve és üdvözli és navégre, így kell ezt), de feltétlenül érdemes végignézni, ahogyan a betanított programon szónokló papagáj kiesik a szerepéből, midőn kényelmetlenebb kérdésekbe ütközik, amelyeket valószínűleg nem egyeztettek előre. Szerintem pontosan ennyire áll stabil lábakon ez az egész koncepció, amennyire az államtitkár asszony kijön a sodrából alant.
https://www.facebook.com/atv.hu/videos/2128290793920455/?notif_id=1549969192597197¬if_t=live_video_explicit
Pedig még nem értünk az újabb világgazdasági visszaesés csúcsára (amitől – higgyék el! – a migránsmegállító drótkerítés nem véd meg), de mi lesz ha tényleg beüt a krach? Mi lesz ezekkel a kiskorú gyerekeket nevelő, hitelt törlesztő (azaz eladósodott) családokkal? Mert az rendben van, hogy a világ öt utolsó kommunista diktatúrája közül az egyik (Laosz) melegen üdvözli, hogy az orbáni gógyi ennyire leleményes, de ha a kolléga által az este ajánlott Parragh László csempéssel készített interjúra gondolunk, akkor a helyzet még annál is durvább. Azt nem tudom, hogy Parragh kartárs még a helyén van-e (láttunk már a hirtelen támadt őszinteségük oltárán hatalmasat taknyoló pártkatonákat, ugye), de az egészen biztos, hogy elég súlyos állításokat tett:
– A visegrádiaktól szakadunk le, a románok jönnek föl ránk.– Magyarországnak a térségben most ki a legnagyobb vetélytársa?
– Szégyenletes, de lassacskán Románia.
Vagyis ha gyengébb pillanataikban már a sajátjaik is bevallják, hogy kommunikációs bűvészkedés, parttalan ígérgetés ide vagy oda, az elnyomó rendszerváltáskor sok évtizedes gazdasági hátránnyal induló Románia szintjére küzdötte le az országot a NER, vagyis nem a hazaáruló büdöslibsik vádaskodnak ordas hazugságokkal, akkor nem nehéz belátni, hogy bizony hatalmas tragédiák elé nézünk.
Egy gondolat erejéig térjünk még vissza a Palkovics-tervvel szemben ellenállásra berendezkedett MTA (nem fogadták el a kormány játékszabályait, addig nem pályáznak a kormány új rendszerében, amíg nem kapják vissza az alapműködéstől elvont pénzt) ügyére. Ezt olvastam az egyik párttelevízió egyik hírének felvezetőjében:
Délután élőlánccal tüntettek Budapesten a Tudományos Akadémia átalakítása miatt. Ez burkoltan a pénzt, és annak elosztását jelenti, hogy minden maradjon úgy, mint eddig. A kormány azonban a változtatás mellett érvel, hogy a kevés pénzünket a nemzeti, hasznot hajtó kutatásainkra kellene fordítani. (Echo TV)
Faszfejek! Nem burkoltan, hanem egészen konkrétan és nyíltan az MTA kivéreztetését szolgáló forrásmegvonásokat jelenti. Kettő: a kevés pénzünket, mi? A kevés pénzünk miatt aggódnak? Valóban? Amikor a raklapnyi sufnijogász kormánya lemond az Elios-közbeszerzéseket érintő uniós finanszírozásról, vagyis azt a 13 milliárd forintos támogatást, amelyet az Európai Uniótól kértek a beruházásokhoz, magyar költségvetési forrásból fedezik inkább, mivel nem tudják bizonyítani, hogy szabályszerűen, törvényesen jártak el Tiborcz ügyletei kapcsán, akkor nem aggódnak a kevés pénzünk miatt? Amikor Orbán vejét közpénzzel kitömni, akkor baromira van pénzünk, ugye? Akkor kurvára nem számít, hogy kiről húznak le újabb és újabb réteg bőrt, csak akkor számít, amikor azt kell nyélbe ütni, hogy Palkovicsok és Orbánok döntsék el, hogy mit és mennyiből kutasson egy tudós. Az istenverte, égig erő arrogancia, csak az ne lenne. Ja, hogy 13 milliárd nem tétel?
Tényleg nem az. De néha például a 900 millió is tétel. Az sem baj, ha le kell hajolni érte. Például amikor a felcsúti disznószerelő informatikai (!!!!!!!!!!!!!!!) megbízást nyer a MÁV-tól. Nincsenek itt csodák, csak a NER-vérszívók kiszámíthatóan és szégyentelenül összefonódó érdekei vannak. Amikor Homolya Róbert nevezetű alak (MÁV elnök-vezérigazgató) a Lölö által is használt luxusjachtjon piheni ki a fáradalmait, aztán a kölcsönös hála közel milliárdos közpénz üzletben ér össze. Megrohadt itt minden, végérvényesen és visszafordíthatatlanul.
Sok minden maradt még, amiről beszélni kellene, később majd beszélünk is egyről-másról. Addig is maradok tisztelettel. Szebb napokat!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.