Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Budapest és Varsó a nemzeti-konzervatív szellemi pezsgés központja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Európa talán két, legkevésbé demokratikus országa végre összefogott. Történt ugyanis, hogy a borzasztóan független Alapjogokért Központ együttműködési megállapodást kötött az Ordo Iuris Institute for Legal Culture nevű lengyel konzervatív jogi elemzőintézettel. A megállapodást az alkotmányos identitás és a konzervatív, keresztény értékek védelmében kötötték, ami tökéletesen beleillik a kormány retorikájába, így vélhetően maga Orbán Viktor is áldását adta erre. 

Az AK vezetője, Szánthó Miklós elmondta, a nyugati közbeszédre egyre nagyobb befolyást gyakorló progresszív, liberális, neomarxista gondolkodással szemben nemzeti-konzervatív ébredés kezdődött Európában, és ennek a  „szellemi pezsgésnek” központja Budapest és Varsó. Azt nem tudni, hogy a nemzeti-konzervatív szellemi pezsgés jele-e az, hogy mindkét városban európai gondolkodású, ellenzéki polgármestereket választottak meg, a nemzeti-konzervatív kormánypárti jelöltekkel szemben. 

De lássuk, miben egyeztek még meg a felek:

Az alkotmányos identitás és a konzervatív, keresztény értékek védelmében együttműködési megállapodást kötött az Alapjogokért Központ (AK) az Ordo Iuris Institute for Legal Culture nevű lengyel konzervatív jogi elemzőintézettel pénteken, Budapesten.

A dokumentumot Szánthó Miklós, az AK igazgatója, Kovács István stratégiai igazgató és Jerzy Kwa¶niewski, az Ordo Iuris elnöke és Tymoteusz Zych alelnök látta el kézjegyével. Szánthó Miklós hangsúlyozta: mindkét szervezet azt tapasztalja, hogy Európa identitásválságban van. Sajnálatosnak nevezte, hogy a nyílt társadalom globalista, baloldali-liberális erői olyan eszméket terjesztettek el a kontinensen, amelyek aláássák Európa keresztény gyökereit, hagyományait. Ezek között említette az emberi jogi fundamentalizmust, amelyről úgy fogalmazott: az „mára odáig korcsosult, hogy mindenféle emberi vágyból emberi jogokat akar kreálni”.

Közölte: az ez ellen való fellépésként írták alá a megállapodást lengyel partnerükkel, az emberi jogok normális értelmezése és a keresztény kultúra, a hagyományos családmodell, és az állami szuverenitás megóvása érdekében. Száthó Miklós álláspontja szerint a nyugati közbeszédre egyre nagyobb befolyást gyakorló progresszív, liberális, neomarxista gondolkodással szemben nemzeti-konzervatív ébredés kezdődött Európában, és ennek a  „szellemi pezsgésnek” központja Budapest és Varsó. A nemzeti-konzervatív erők „minden ellenkező állítás dacára is” képesek nemzetközi szinten is együttműködni – mutatott rá Szánthó Miklós, majd úgy fogalmazott, „nem a sokat emlegetett, de valójában semmit sem jelentő európai értékekre, hanem a valódi tartalommal rendelkező közép-európai értékekre van szüksége a kontinensnek”.

A megállapodás kapcsán Jerzy Kwa¶niewski azt hangoztatta: csak más országokkal, főként közép-európai államokkal együttműködve őrizhetjük meg nemzeti, keresztény identitásunkat, és az alkotmányainkban garantált alapjogok iránti elkötelezettségüket. Ennek érdekében az Ordo Iuris Horvátországban, Észtországban, Lettországban és Szlovákiában is hasonló együttműködéseket folytat – ismertette. Reményét fejezte ki, hogy megállapodásuk az Alapjogokért Központtal nemzetközi szinten is sikeres lesz.

Tymoteusz Zych azt mondta: a együttműködést az értékközösségen túl az is indokolja, hogy Magyarország és Lengyelország hasonló veszélyekkel néz szembe. Úgy vélte, hogy „az emberi jogokat az emberek ellen” fordították, majd a nyílt társadalmak elleni fellépés mellett tett hitet. Kovács István a többi között arról beszélt, hogy a lengyel intézettel kötött megállapodás egy olyan közpép-európai kezdeményezés magja lehet, amely sikeresen veszi fel  a harcot azzal a hálózattal, „amely mögött a nyílt társadalom eszmeisége és anyagi forrásai állnak, amely megrontja mindennapi életünket, a jogi környezetet és lebontja az államok szuverenitását”.

Az Ordo Iuris egy lengyel alapítású, jogászokat és kutatókat tömörítő konzervatív jogi elemző intézet. A szervezet célja az emberi jogok és az emberi méltóság, a meglévő alkotmányos rendszer tiszteletén alapuló jogi kultúra előmozdítása. A szervezet számos, Lengyelországot érintő nemzetközi jogi jogvitába lépettbe beavatkozóként, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróság felkérésére több ügyben is írásos szakvéleményt adott. Az intézet szakértői elemzéseket készített többek között a Velencei Bizottság, a PACE Felügyeleti Bizottság, illetve az Európai Parlament LIBE Bizottsága számára, továbbá az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, illetve több ország (Brazília, Chile, Horvátország) legfelsőbb bíróságai és alkotmánybíróságai számára.(MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.