December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Börtönben a helye minden gazembernek, aki felelős ezért

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt! Heti hattyúdalom következik.

A Mészáros Lőrinc és gyerekei tulajdonában lévő Fejér B.Á.L. Zrt. adta a legjobb ajánlatot a Népligetben a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságra építendő multicsarnokra.

A kormány úgy határozott pénteken, hogy 101,5 milliárdot tud adni erre a célra. Egészen pontosan: 101 544 852 000 forintot.

Mészárosék 116 milliárdért akarták megépíteni az arénát, de volt 160 milliárdos ajánlat is.

A Fradi-pályával szemben lévő területet már korábban 13 milliárdért megvásárolta a kormány. (Index)

Tehát 114,5 milliárd forint. Eddig. Mert nálunk menet közben is szokott drágulni az ilyesmi. De kurvajó, hasít a gazdaság, telik erre. Is.

Ez pedig itt egy kórház. Ma. Ahol magyar emberek kénytelenek feküdni. Mégpedig luxuskórterem, mert van benne zuhanyzó is.

Ez a felső két kép az infúziós állvány. Ráapplikálva az ágy végére. Konkrétan ráhegesztve. Infúzióval sehová egy lépést sem, csak ha jó erőben van a beteg, és tudja magával húzni a vaságyat is.

Alant a luxus látható.

Itt lehet gyógyulgatni, a világszínvonalú magyar egészségügy kebelén. És nagyjából biztos vagyok benne, hogy vannak szarabb állapotú kórházak és kórtermek. Sőt, én is láttam már nem egy olyat. Tehát nem nagyjából vagyok benne biztos, hanem tudom.

Nekem azért lesülne a pofámról a bőr, ha kormányon azon járna az agyam, hogy hányszáz milliárdot kéne beletolni a gázszerelő cégébe, amiből majd én is profitálok, miközben az orvosok, a nővérek, a betegek ilyen harmadik világbeli körülmények között kénytelenek létezni. De nem vagyok kormányon, úgyhogy egyszerű adófizetőként azt mondom, hogy börtönben a helye minden gazembernek, aki felelős ezért. Miniszterelnöknek, minisztereknek, mindenkinek.

Mindeközben a hivatásos tűzoltók majdnem 74 százaléka gondolkodott már azon, hogy otthagyja a hivatását és olyan munkát keres, amiből meg tud élni. Rendőrségi statisztikát nem láttam, de ott sem lehet jobb a helyzet. Azt tudjuk, hogy pedagógushiány van. Azt is tudjuk – éppen ma láttam vásárlás közben – hogy pénztárosokat keresnek egy üzletláncba, havi bruttó 304 000 kezdő fizetés, plusz juttatásért. Ez 202 160 nettóban, ha nincs gyerek. Jóval több, mint egy gyakorlott pedagógus, egy gyógytornász, vagy egy ápoló bére. Ez sem sok, de talán érezhető a probléma súlyossága.

A Szuzuki gyárban azért küzdenek, hogy lehessen szakszervezet. Mert nincs. Mert a Fidesz-kormány úgy alakította át a munka törvénykönyvét, hogy a dolgozókat teljesen kiszolgáltatta a munkáltatóknak. Ahol van szakszervezet, ott is szinte lehetetlen sztrájkot szervezni. Például a pedagógusok hiába sztrájkolnának, a tankerület nem fogadja el elégséges szolgáltatásnak, amit felajánlanak, és ami törvényileg nincsen meghatározva, tehát a munkáltató úgy alakítja, ahogy ő akarja. Így aztán sztrájkolni sem lehet, csak a munkáltató engedélyével. A munkáltató és a munkavállalók, a szakszervezetek érdekei ellentétesek egymással. Pláne hogyan sztrájkol egy ápoló? Egy orvos? Egy tűzoltó? Nem látja el a beteget? Végignézi, ahogy leég egy ház? Hagyja a roncsba szorult embert meghalni?

És a kormány kézicsarnokot épít. És stadionokat. És házat vásárol a külhoniaknak. És templomokat épít. És templomokat újít fel. És parókiákat épít. És milliárdokat költ propagandára.

Végül egy kicsit szeretnék beszélni a saját nyomorunkról. Igaz, hogy a nap kommentje esti műfaj, de most kivételt teszek. A tegnapi nap kommentje:

osztanám, de: emberi, bizonyítéka…aztán feladtam 😉 – szóval valaki megírja, valaki átolvassa, valaki közzéteszi, sötöbö 😉

Nem tudom, a kedves kommentelő hol él, hol dolgozik. Azt főleg nem tudom, mennyire ismeri ezt a műfajt, amit mi itt csinálunk. Igen, a reggel nyolckor megjelenő cikket valaki megírja. Valaki, aki éjfél után került ágyba, mert ki kell javítani és be kell szerkeszteni a vendégcikkeket, miután már megírta a saját cikkeit, miután átolvasta a híreket, megválaszolta az emaileket, tette a dolgát a Szalonnázón, forrásokat ellenőrzött, adatokat egyeztetett. Aztán hajnal ötkor kimászik az ágyból, átnézi, mi történt, ameddig ő henyélt és megírja, majd ellenőrzi a cikket, végül nyolckor felrakja. Heti hét napban. Hogy minden igyekezetünk ellenére becsúszik időnként néhány elütés? Nem öröm és büszkék sem vagyunk rá. De nincsenek napok, órák sincsenek a többszöri átolvasásra, javítgatásra.

Ez nem egy közpénzzel nyakon zúdított propagandaoldal, hanem egy véleményportál. Amennyi bevételünk a Szalonnázó előfizetéseiből van, abból a minimálbér sem mindig jön ki. Szó sincs lektorról, olvasószerkesztőről, bármilyen segítségről. Csak mi vagyunk néhányan, elszánt őrültek, akik kétszer annyit dolgozunk azért, hogy a nagyon kevés bevételből meg tudjuk tartani ingyenesen hozzáférhetőnek a Szalonnát, és működtetni tudjuk a Szalonnázót. Mert ezt ígértük az olvasóinknak, és tartjuk a szavunkat. Hogy csapágyasra hajtjuk magunkat, ezért becsúszik egy-egy hiba? Igen, becsúszik. Szégyelljük is, mert szeretnénk a legjobbat nyújtani. De nem mindig sikerül. A segítő jelzést megköszönjük. Az ilyen gúnyos, követelőző kommentet azonban nem feltétlenül viseljük jól.

Sötöbö.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.