Hali! Hó az nincs, bár tegnap éjjel majdnem, amikor Zabaron kevés híján fagypontig zuhant a hőmérséklet. Annyi minden történt, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Talán Salvini pajtásnál, aki – mármint nem személyesen, egy bizalmasán keresztül – egy osztrákos manővert adott elő, amiről ráadásul felvétel is készült.
A hangfelvétel szerint arról volt szó a találkozón, hogy a Rosznyeft orosz állami energiakonszern 3 millió tonna üzemanyagot adna el az Eni olasz olajcégnek nagyjából 1,5 milliárd dollárért, ami 65 millió dolláros (több mint 18 milliárd forintos) kedvezményt jelentett volna az akkori piaci árakhoz képest. Ez a különbözet vándorolt volna közvetítőkön keresztül a Ligához. A tranzakció tényleges megvalósulásáról egyelőre nincsenek sajtóinformációk, pedig egy ilyen üzlet nyilvánvalóan kimerítené az olasz törvények szerint is a tiltott pártfinanszírozás fogalmát. (Index)
A csacsogáson elhangzott Salvini szövetségeseinek neve is, akikkel közösen új Európát, egy oroszbarát Európát óhajt építeni a nagyszerű migránsellenes harcos. Mondjam a neveket? Az FPÖ Ausztriában, az AfD Németországban, Franciaországban Madame Le Pen, és más országokban ugyanígy, Magyarország Orbánnal, Svédország a Svéd Demokratákkal.
A vádat azóta már cáfolták is. Blablabla… Nem is igaz, Salvini soha, bár ott volt a szállodában és akkor, de egy fillért se, soha és kamu az egész. És természetesen feljelent mindenkit. Biztosan így van.
Közben a költségvetési bizottság egyik alelnökének választották Deutsch Tamást két és fél évre. Gál Kinga is gond nélkül átment a szavazáson. Okos döntés volt, a legjobb emberek a legjobb helyen. A többi fideszes jelöltről elhalasztották a szavazást, nehogy vita alakuljon ki. Jólvanakkor.
A PS arról írt (undok leszek, akit érdekel, keresse meg a cikket), hogy a Pride-on egy nő le akarta fejelni Budaházy Eddát. Felvétel nincs az incidensről, amerénylőről viszont raktak fel a srácok fotókat. Hát, ha ez a törékeny csaj lefejeli Eddácskát, betörik a koponyája, de minimum hanyatt zuhan. Tehát bizonyíték nincs, felvétel nincs, fotó van egy kimondottan csinos lányról és a PS beszámolója, amiből nem csak azt tudhatjuk meg, hogy a fotón szereplő lány egy vadállat, hanem azt is, hogy narkós. Az mind semmi, de Gaudi-Nagy Tamás a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (igen, van ilyen) ügyvezetője helyből megállapította az indítékot is:
több tanú szeme láttára, patriofób és anti-heteroszexuális indíttatással, bántalmazást megvalósítva rátámadt Budaházy Eddára
Bevallom férfiasan, majdnem bepisáltam a röhögéstől. Patriofób és anti-heterszexuális… ha valaha lesz két macskám, így fogom nevezni őket. Hogy jut valakinek ilyen baromság az eszébe. Vagy ezek létező fogalmak? Drága kedves jogvégzett olvasók! Segítenétek? Van ilyen? Köszi.
Úgy fest, valaki túlhabzott a MÁV-nál. A hvg.hu cikket írt a vasúti dolgozók nem éppen rózsás helyzetéről és arról, hogy van olyan bakterház, ahová az ott dolgozók saját pénzükből vásároltak mobilklímát, hogy a nyári hőségben ki lehessen bírni. A cikk megjelenése után valaki kitépte a falból a készüléket és megtiltotta a használatát. Mármint nem a szomszéd vagy a postás, hanem a MÁV egyik vezetője. A bakterhoz képest főnök, na. A hvg megkereste a MÁV vezetőségét – nem a bakterhoz képest, hanem – és megérdeklődték, miért kellett ezt csinálni. És láss csodát, választ is kaptak, ráadásul nem is akármilyet. A vezetőség fel van háborodva, amiért tönkretették a klímát és intézkedik, hogy haladéktalanul helyezzék üzembe. Én meglepődtem, mert ilyenkor ki szokták kérni maguknak. Mi a fene van ott? Ez nem NER-kompatibilis.
Végezetül Németh Szilárd pacalfőzés helyett okosakat mond:
És akkor:
Hamarosan beszólunk, addig is jó ébredezést.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.