Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Bérből és seggnyalásból

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ma nem MTI hírt hoztam, mert a kolléga megbombázott valamivel, amitől lemondtam a tervezett ebédről. Úgy az elkövetkező öt évre. Nincs is annál csodálatosabb, mint amikor valaki – végzettsége szerint történész, de hát végzettsége szerint Orbán Viktor is jogász – ilyen hihetetlen lelkesedéssel és odaadással borul térdre az önkényuralom dicső fényének láttán. A milliárdos örökösnő, aki egy évig sem tudná működtetni a hatalmat szolgáló médiáját, bármennyi volt is az az örökség. Ahhoz bizony, hogy egy senki által nem olvasott lap meg tudjon jelenni, kellenek a közpénzből beletolt súlyos pénzek. Szerencsére a történészasszony gond nélkül el tud vonatkoztatni ezektől a tényektől és teli torokból teszi a dolgát.

Miheztartás végett ide csinálom Schmidt Mária facebookos ön- és köztömjénezését, hátha valaki nem hajlandó megnyitni az eredetit. Pedig érdemes. Komolyan mondom.

Magyarország egy sikeres, szabad ország saját érdekekkel. Ezeket az érdekeket érvényesítjük az Unióban, és mindaddig, amíg tagságunk előnyös a számunkra, maradunk. Mert ez nem érzelmi viszony. Lehetett volna. 1990-ben még úgy gondoltuk. Lebontottuk a vasfüggönyt és kivertük az első téglát a Berlini Falból. Nem kaptunk viszonzást. Ahogy most is csak kioktatást, beszólást. Rágalmak tömegét zúdítják a nyugati megmondók ránk nap mint nap. Visszaélnek azzal, hogy csak kevesen beszélik a nyelvünket és ezért nem tudják leellenőrizni a vádaskodások igazságtartalmát. De jöjjenek el, látogassanak el hozzánk! Látni fogják a saját szemükkel, hogy ez egy biztonságos, épülő, szépülő ország. Virul a szólás- és sajtószabadság. Mi nem ismerjük a politikailag korrekt kánont. Itt mindenki szabadon kifejtheti és ki is fejti a véleményét. Nincs cenzúra. Gyülekezési szabadság van. A rendőrök udvariasak és barátságosak, de nem lepik el a köztereinket, mint Nyugaton. Budapesten vibráló, nyüzsgő az élet.

A diktatúra nem ilyen. Megéltem, megéltük.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.