Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Becstelenség, aljasság, csak a Fidesz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Üde jó reggelt kívánok mindenkinek! Mondanom sem kell, de azért mondom, hogy elfogyott ez a hét is. Ami azt jelenti, hogy már csak két hetet kell aludni addig, ameddig. Amely két hét alatt valószínűleg akaratunk ellenére is kiderül, hogy ott, ahonnan az a rengeteg bűz és mocsok jön, ömlik, hömpölyög – amivel választási kampány címszó alatt mostanság mérgezik az agyunk és a lelkünk épen maradt részeit -, mennyi tartalék van még. Ahogy elnézem a dolgok jelenlegi állását, nincs az a befogott orr, ami ellenállhatna a tömény választási fekália penetráns szagának.

Szó se róla, rengeteg fontos eseményt sikerült belepréselni ebbe az örökkévalóságnak tűnő kampányba. Ma például az Alternatív Vidám Vasárnap szent napja van, amit már jó ideje lázasan hirdetnek az egyik párttévén. Nem a közszolgálatinak csúfolt izén, hanem a másikon. Hát igen, kicsit olyan mintha a hetvenes években lennének, de hát valóban ott vagyunk. Úgyhogy éljen A Párt.

Kicsit össze vagyok zavarodva. Azt mondják ezek, hogy újra elnököt és alelnököket választ a Fidesz. Megint meg kell választani Orbán Viktort? Minek? És ki közül? 95 vagy 103%-kal? Nem úgy volt, hogy ez most csak annyi, hogy Gulyás helyére odarakják Kósát, mert ez kurvajó: a párt hagyományai szerint miniszteri rangú politikus nem töltheti be hosszú ideig a pártalelnöki posztot, ezért Gulyás Gergely kancelláriaminiszter helyett most új alelnököt választanak? Novák, Németh és Kubatov marad a helyén, Orbán mond egy újabb kampánybeszédet bele a mikrofonba arról, hogy csak a Fidesz, az udvari szakértők meg imába foglalják A PÁRT, a VEZÉR nevét, és egész nap mossák-mossák a rántott csirkefarhát illatába burkolózótt lelkes szavazók agyvelejét ugyanazzal. Az mondjuk bebaszna, ha egyszer a Fideszben tényleg választás lenne, de ennek körülbelül annyi esélye van, mint annak, hogy Kósa Lajos önerőből ledoktorál.

Apropó választás. A választásokat kampánnyal lehet nyerni, és nem jó munkával fideszes bölcsesség és ars poetica (via Fónagy János) olyannyira helytálló és megcáfolhatatlan, hogy tíz éve megszakítás nélkül abból koldul az ország. Igazán értékelem, hogy nem is tagadják, hanem büszkén hirdetik. Mondjuk ha a Fidesz helyében lennék, kurva nehéz is lenne a jó kormányzás eredményeivel nekifutni egy választásnak, jó tudni, hogy minden ezzel kapcsolatos sejtésünk és vélekedésünk stimmelt: ezek választástól választásig nem kormányoznak, kampányolnak. Nem egyszerűen az van, hogy osztogatják a megalázó ilyen-olyan alamizsnát, hogy vagdossák országszerte a kibaszott szalagokat, hogy nyíltan fenyegetnek, hogy rajtuk kívül és nélkülük nincs élet, hogy aberrált faszságokkal riogatják a szavazókat, hanem fennen hirdetik: az aljasság fél egészség. Vagy valami olyasmi.

Ha Csehovnak igaza volt, és az élet megingathatatlan, állandó törvénye az aljasság, akkor egyenesen fel is köthetném magam. De eszem ágában sincs. Különben egyáltalán nem is biztos, hogy az aljasság a jó szó arra, amivel jellemezni lehet az elmúlt háborús hangulatban és üvöltő kampánnyal telt elmúlt tíz év húzásainak egyik legundorítóbbját. Lehetetlen rangsorolni a mocskot, nem is célszerű, nem is kell. Nem tudom pontosan, hol kezdődött ez az egész. Amikor a Ripost kergette a susnyásban Volner János (akkor még jobbikos) politikust és a szeretőjét, vagy amikor a TV2 összerakta a Vona Gábor buziságáról szóló trágyahalmot, vagy amikor Soros Györgyről nyomatták, hogy megölte az anyját.

Következésképpen azt sem tudom, hogy vannak összeszerelve ezek a magukat nem létező szervezetként azonosító (Megalázott NŐK Védegylete) emberi selejtek, akik egy igénytelen A4-es papírt dobálnak a postalákba, amelyen egy titokban rögzített szexvideóval (egy pornóvideó-megosztó oldalra mutató linkkel) támadják Budaörs polgármesterét, Wittinghoff Tamást. Aki egyáltalán nem mellesleg a rendszerváltás utáni időszak legsikeresebb önkormányzati politikusainak egyike: 1991 óta kifogástalanul vezeti Budaörsöt. Vajon mennyire kell aljasnak lenni ahhoz, hogy valaki idáig fajuljon: egy sikeres polgármestert bűncselekmények elkövetése árán zsarol (a felvétel nem mostani, az azon látható nő nem prostituált, hanem egy beépített ember, a felvétel titokban készült), és csak azért támad, mert Budaörs 1991 óta nem hajlandó a Fideszre szavazni? Valamelyik beszélő fej arról lamentált a minap, talán Harrach volt az, hogy az emberek és a települések a fontosak. Valóban? A nagy büdös lófaszt. Hogy az ellenzék csak a hatalmat akarja, meg a pozíciókat, ezzel szemben a Fidesz épít és szépít és önfeláldozóan gyarapít? Valóban? Akkor faszért nem bírják elviselni, hogy egy városrész, egy kerület fejlődik, gyarapodik, mert egy ALKALMAS ember áll az élén, aki történetesen nem fideszes, dehát kit érdekel, hiszen az emberek a fontosak? Ja, hogy Wittinghoff nem korrumpálható, nem megvesztegethető, nincsenek fekete foltok a szakmai múltjában és jelenében? Akkor nem marad más hátra, mint igencsak titkosszolgálatinak tűnő módszerekkel lerántani a trágyába? Amikor Halász atomrészegen fetrengett valami nővel (aki nem a felesége volt, hiszen elvált, úgyhogy lehet neki) félig beesve egy asztal alá a Balaton partján, ahhoz kinek mi a franc köze volt? Kit érdekel, hogy Orbán, Kövér, Kósa, Botka vagy Wittinghoff mit csinál, amikor éppen nem a közfeladatait látja el? Mivel függ össze? Kire tartozik egy közszereplő magánélete a családján kívül? Mi következik belőle? Az égvilágon semmi. Úgyhogy bízom benne, ennél a falmelléki húzásnál és pár zsák krumplinál több fog kelleni ahhoz, hogy a budaörsi polgárok megbolonduljanak. Amikor a hatalmas, erős, kétharmados, sikeres kormánypárt már itt tart a becstelenségben, az egyszerre dühítő és reményt adó.

Az egyáltalán nem reményt adó viszont (bár ugyanannak a kórságnak a tünete), amit az MTVA egy nappal azután művelt, hogy első fokon pert vesztettek az ellenzéki politikusokkal szemben, akiket tavaly decemberben nem dobhattak volna ki a Kunigunda utcai székházból. A bíróság azt is kimondta, hogy nem okozott volna az MTVA működésében aránytalan sérelmet, ha a képviselők beolvassák 8-10 percben a követeléseiket. A DK képviselői tegnap visszamentek az MTVA-hoz a közleményükkel, majd miután ígéretet kaptak arra, hogy a kamerába beolvasott szöveg – amely arról is szólt, hogy a köztévé folyamatosan hazudik és súlyosan elfogult a kampányban – adásba kerül, a pártállami televízióban ezt nyomták le:

A tegnapi fenyegetések után ma DK-s képviselők egy csoportja személyesen jött a közmédia székházához. A decemberben megkezdett cirkusz folytatódott, ismét egy közleményt akartak beolvasni. Ráadásul olyat, aminek a tartalma sértő a közmédiára. A bíróság nem jogerős ítélete ellenére úgy gondolták, hogy nekik mindenhez joguk van.

Tehát adott az évi 100 milliárdos, papíron közmédia, ahova ellenzéki politikust nem hívnak, amely a fideszes pártutasításokat követve tájékoztat, és amely az államnak pártjával összekapaszkodva visít, hogy ők meg vannak félemlítve. Vagyis bírósági ítéletek ide vagy oda, Magyarországon a mindenki pénzéből fenntartott közmédia a kormányzó párt bunkósbotja, amelyik arra van, hogy az erőszakos és félelmet keltő ellenzéket távol tartsa a nyilvánosság elérésétől. Fasza, csak így tovább, elvtársak! De semmi nem tart örökké, ezt nem árt észben tartani. Kellemesszép vasárnapot mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.