Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Bakondi György retteg

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A járvány egyre jelentősebb visszaszorulásával egyre nagyobb teret ad a kormány a jelenkor legfontosabb kérdésének, ami természetesen nem más, mint a migráció. Ezzel összefüggésben Bakondi György folyamatosan rettegő főtanácsadó kiemelte, szükséges, hogy minnél többen küldjék vissza a kormánynak a nemzeti konzultációs kérdőíveket. A haza sorsa múlik ezen (is) természetesen. Azon kívül ugyanis, hogy a menekültek természetesen akár a vírust is behozhatják kicsiny hazánkba, még a munkanélküliséget is fokozhatják azzal, hogy a megmaradó munkahelyeket elfoglalják. Ez egy igen érdekes megfogalmazás, hiszen munkahelyeket nem „elfoglalni” szoktak, hanem betölteni. Az ugyanis nem az Egri vár, hanem egy munkahely. De lássuk milyen okosságokat osztott még meg ez a nagyszerű ember:

A fokozódó migrációs nyomás és a magyar alkotmányt érő uniós támadások miatt is szükséges, hogy minél többen küldjék vissza a kormánynak a nemzeti konzultációs kérdőíveket – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Bakondi György hangsúlyozta: a kérdőív 12. kérdését, amely a szigorú határvédelem fenntartására vonatkozik, az teszi aktuálissá, hogy az idén eddig 40 százalékkal több illegális határátlépési kísérlet történt a déli határon, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A 13. pontban pedig arról kérdezik a magyar embereket, hogy Magyarország annak ellenére is kitartson-e a bevándorlást tiltó alkotmányos szabályok mellett, hogy Brüsszel támadja azokat – tette hozzá a főtanácsadó.

Elmondta: a déli határszakaszon az idén eddig 13 189 illegális határátlépési kísérlet történt. Ugyanakkor 161 embercsempész ellen indult eljárás, ami több, mint a 2019-es év egészében. Továbbá – folytatta – 150 ezer migráns tartózkodik Görögországban, és egyre nagyobb migrációs nyomás nehezedik Törökországra és Olaszországra is. Ez azt jelenti, hogy minden lazító intézkedés növelheti Magyarországon a biztonsági, egészségügyi kockázatokat, próbára téve a szociális ellátást és veszélyeztetve a munkahelyeket – vélekedett.

Ugyancsak aktuálissá teszi a magyar emberek megkérdezését az, hogy az Európai Unió Bírósága az európai joggal ellentétesnek nyilvánította a tranzitzónák magyar szabályozását – fűzte hozzá. Kitért arra, hogy az Európai Bizottság meg akarja támadni a magyar alaptörvény hetedik módosítását, amely szerint Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, idegen állampolgár a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelem alapján élhet az országban. Közlése szerint az Európai Bizottság 2018-ban küldött felszólító levele szerint a rendelkezés ellentétes az európai joggal, az elmúlt évben pedig közölte a bizottság, hogy bírósághoz fordul.

Mindez különösen fontossá teszi, hogy kormány korábbi gyakorlatával összhangban kikérjék a magyar emberek véleményét – mondta Bakondi György, arra kérve mindenkit, hogy töltse ki a kérdőívet és juttassa vissza a kormányzatnak. Kérdésre válaszolva úgy vélekedett, a migránsok potenciális koronavírusfertőzés-veszélyt is jelentenek. Továbbá még inkább fokozhatják a járvány nyomán kialakult munkanélküliséget azzal, hogy a megmaradó munkahelyeket is elfoglalhatják – fűzte hozzá a főtanácsadó.  (MTI)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.