Nem túl nagy meglepetésre a Fidesz áttolta akaratát a Parlamenten, ezért június 15-ig nem fizetik ki a börtönzsúfoltság miatt megítélt kártalanításokat. Ma Magyarországon az van, amit Orbán Viktor parancsba ad. A kérdés már csak az, hogy hol ér véget hivatalosan is a demokráca?
Június 15-ig nem fizethető ki börtönzsúfoltság miatt megítélt kártalanítás – döntött kedden az Országgyűlés.
A parlament 139 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a Varga Judit igazságügyi miniszter által beterjesztett, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló törvényt. A jogszabály rögzíti azt is, hogy a kormánynak – a hamarosan induló nemzeti konzultáció eredménye alapján – a bűncselekményekből származó károk enyhítéséről szóló és a bűncselekmények áldozatainak érdekeit érvényre juttató új szabályozást kell kidolgoznia május 15-éig.
Egy harmadik határidő a törvényben szeptember 30.: eddig kell a kormánynak biztosítania, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek átlagos kihasználtsága ne haladja meg a 100 százalékot. A visszaélések megakadályozásával magyarázzák azt a szabályt, amelynek révén a kártalanításként járó összeg ténylegesen is közvetlenül az elítélthez kerül. Ennek értelmében ezután a kártalanításként megállapított összeg folyósítása kizárólag olyan fizetési számlára történhet, amelynek a tulajdonosa és egyben a számla kizárólagos rendelkezési jogosultja az elítélt vagy az egyéb jogcímen fogvatartott. Büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott esetén a folyósítás a büntetés-végrehajtási intézet által kezelt letéti számlára történik.
Szerepel a jogszabályban az is, hogy a meghozatalakor hatályos szabályok szerint teljesítendő az a határozat, amelyet a törvény hatályba lépése előtt az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítási ügyben hoztak. A büntetés-végrehajtási bíró által megállapított kártalanítás kifizetésének 60 napos határidejébe nem számít bele a kifizetés felfüggesztésének időtartama. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba. (MTI)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.