NEHAZUGGY

Az utolsó percek utáni percek

Jó reggelt! Mindenkitől elnézést kérek, aki valamiféle összefoglalóra számít. Ma ez elmarad, mert ihletet kaptam, és félő, ha magamban tartom a felbugyogó lírai vénám termékét, kárt teszek az egészségemben. Úgy döntöttem hát, hogy szavakba öntöm, hátha ettől jól indul a nap. Nem csak az enyém, hanem mindenkié, aki olvassa.

Az történt, hogy egy autó defektet kapott. Ez eddig nem ügy, nekem is volt már szerencsém a jelenséghez. Nem egy nagy öröm, de azárt nem is a világ vége. Általában. De ebben a felfokozott nemzetközi helyzetben egy defekt simán felér egy atomkatasztrófával kombinált népirtással. Leginkább olyankor, ha politikus érintett az egetvereően szörnyű, életveszélyes, egész kontinenseket romba döntő drámában (változatlanul a defektről beszélek), amit tisztára isten csudája, hogy sikerült élve megúsznia a fideszes politikusnak. Mert őt támadta meg az ellenség. Értelemszerűen a rohadék libsik.

A történet röviden: politikusnéni veszettül kampányolt, közben hazatrappolt ebédelni. Megtömte a fejét, bepattant a verdába, elindult, fura hangot hallot, megállt, megnézte a kereket és defektet lelt. Valamint egy vaslapra erősített szöget, ez szúrta ki a kereket. Ezt normális esetben egy üdítő káromkodással letudja az ember, vagy kereket cserél a helyszínen, vagy eldöcög a járgánnyal a legközelebbi gumisig. Tapasztalataim szerint a hasonló eszözök elég jól tamponálják a lyukat, el lehet vele menni még pár kilométert, mielőtt a felni kezdene kopni. Hogy a szögnek mi volt az eredeti funkciója és hogyan került a kerék alá, azt meg nem tudom mondani. Politikus néni szerint direkt azért készült, hogy megmerényeljék az ő gumiját, valaki rátette a kerékre. Direkt. Namármost, ha ráteszik a kerékre – értelemszerűen felülre – akkor leesik. Oldalra nem lehet, mert ott meg sem marad. Biztosan megoldható, nem vitatom. De amekkora országos cirkuszt rendez a propagandamédia ebből, az egészen egyedülálló. Persze, a politikus hölgy sem piskóta, mert ő már az életét, a gyerekeit és (nem én találtam ki, oda van írva a fészbukjára), a kutyáját félti. Ezt drámai hangú közleményben tudatta, amire már nehéz lehetett rápakolni némi cukrozott taknyot, de a zorigónak sikerült.

Új szintre lépett az ellenzéki gyűlöletkampány az idei önkormányzati választási kampányban. Balogh Renáta, siófoki fideszes jelölt arról számolt be közösségi oldalán, hogy ismeretlenek direkt alászegelték az autógumiját. A többgyermekes, fiatal anyuka bele sem akar gondolni abba, mi történt volna, ha nagyobb sebességgel indult volna el, és lányai is az autóban ültek volna. 

Szerintem ez így gagyi. Nem kellene itt megállni. Íme, segítő jobbot nyújtok a propagandistáknak (a balt tuti nem fogadnák el) és megírom úgy a történetet, hogy a kancsi rabszolgalány szívfacsaró történetet túrósbukta ehhez képest.

Kora hajnalban ébredt. Talán valami zaj, vagy rossz álom, hirtelen nem tudta volna megmondani, mi riasztotta fel. A nap még éppen csak elkezdett előbújni a fodros bárányfelhők puha takarója alól, a madarak a kertben a Dzsingisz kánt hangicsálták a Dschinghis Khan-tól, a kerti szökőkútban Illényi Katica lovasszobra ezer színben sziporkázott, a kutya édesen mosolygott, és álmában is erősen ölelte a Coelho kötetet, amit elalvás előtt olvasgatott.

Sorsdöntő nap lesz a mai. A saját, a családja, az ország, Európa és a Naprendszer jövője múlik azon, hogy mennyire lesz bátor. Ezen töpreng, amikor az ablakhoz lép. A kelő nap sugarai halk hegedűszóval borzolnak bele leomló hajába. A gyöngyházfényű tincsek között pajkos fények cikáznak, mintha Mága Zoltán bűvös ujjai futkosnának a húrokon. Lószőr. Nem tudta hirtelen, miért jutott eszébe ez. Lófarok. Igen. Szelíd mosollyal lófarokba fogta a haját, szorosabbra húzta az övet a derekán, arcát megmerítette a púderos dobozban, ajkait fényesre lakkozta, fogta a krokodilbőr táskáját, amit a férjétől kapott ajándékba, amikor azt a nagy sikerű beszédet mondta az állatvédelmi konferencián. Halkan húzta be maga után az ajtót, és közben a kicsinyeire gondolt, akik ártatlan gyermeki mosollyal szenderegnek az ágyacskáikban.

Szinte észre sem vette, hogy már dél körül jár az idő. Harctéren nem nézi az ember az órát, csak az ellenség van és csak ő van. Golyózápor, suhogó pengék, vér és veríték, gyász és öröm. Győzni kell, nincsen más választás. Aki győz, az életben marad. Második hely nincs. Igen, tudja jól, hogy mi a tét. Nem adja fel, az utolsó csepp véréig küzdeni fog. Mindjárt. De most hazamegy, mert látnia kell a gyerekeit, szüksége van az érzésre, ahogy puha kis kezecskéikkel cirógatják az anyai szívet, mely értük, csakis értük dobog. Most is. 

Csak csipegetett az ebédből, pedig a kedvence volt. Csülkös pacal kanállal. A gyönyörű, nemzeti motívumokkal hímzett abrosz fölött nézte a gyerekeit. Úgy nézte őket, ahogy csak egy édesanya tudja nézni a magzatait. A tekintetével simogatta, szinte bebugyolálta őket. Hirtelen, mintha jeges kéz markolta volna meg a forró vért, a szerető anyai vért pumpáló szívét, amikor eszébe jutott a tegnap este. A kislányai, ártatlan kis gyermekei a gyerekszoba ablakában álltak, amikor rájuk nyitott. A vihar éppen elvonult, a Nap előbukkant a felhők közül és az égen ott fénylett a jelkép. A förtelem, a gyalázat, az emberi aljasság jelképe. A kicsik nem értették, miért rántotta be a függönyt. Hiszen olyan romlatlanok még. Honnan is tudhatnák, hogy hamvas kis lelkük miféle veszélyeknek van kitéve? Majd figyel, ezt megfogadta. Az első jelet is észre fogja venni. Beleborzongott a gondolatba, hogy mi lehet az első. Talán valami jelentéktelennek tűnő dolog? Elkezdenek a lányok kisautóval játszani? Nyakkendőt kérnek karácsonyra? Talán nem fog történni semmi, talán még időben eltakarta hamvas szemük elől a förtelmet. Remélte, így volt.

 Menni kell. Vissza a harctérre, a csatába. Értük küzd, mondta nekik, amikor magához vonta őket, és csókot lehelt a homlokukra. Az autó halkan duruzsolva indult, aztán meghallotta a csattanást. Lebukott a kormány. A kormány mögé, hogy a golyók ne találják el. Várt. Semmi nem történt, a csattanás nem ismétlődött meg. Óvatosan kilökte az ajtót és kigurult az út melletti árokba. Egy darabig nem merte felemelni a fejét, aztán erőt vett magán, és óvatosan felnézett. Ekkor látta meg. Az autó kerekét egy szög döfte át, mint Jézus kezét a kereszten. Éppen olyan szög. Egy vasdarabra volt hegesztve. Tudta, hogy egy hajszálon múlt az élete. Ott, az árokban fekve lepergett előtte az élete. A gyerekeire gondolt, az ártatlan kicsinyekre, akik akár ott ülhettek volna az autóban, amikor a szörnyűség történt. Ott ültek volna hátul, mit sem sejtve. Megborzongott. Hiszen akár ikreket is szülhetett volna, és most ők is ott ülhettek volna a testvéreikkel az autóban. 

Már kapkodta a levegőt az árokban fekve, zokogva küzdött az oxigénért, nyüszítve gondolt a borzalomra. Ha ott ülnek az autóban a gyerekei és az ikrei, akik akár lehetnének is, és ő gázt ad és 320 kilométer per órás sebességgel kiáll a parkolóból, ahogy egyébként szokott… Mind meghaltak volna. Ő is, a meglévő és a még meg sem született kicsinyei is. Talán a kutya is. Tudta, azonnal tudta, hogy meg akarták gyilkolni, le akarták mészárolni őt, a családját, a kutyát. Tudta, hogy így történt, és tudta, hogy kik voltak. Ez már élet halál harc. Csak egy maradhat. Csak egy…

– Csókolom! El tetszett esni? Amúgy defektes a jobb első kerék, tetszik tudni? Segítsek felállni?

Na, valahogy így kellett volna megírni a sztorit. Ha már.

Jó ébredezést amúgy. Hamarosan jövünk és beszólunk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább