Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az irány jó, de vajon ezután a molesztáló papokat is megbüntetik végre?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kocsis Máté volt ma reggel a Kossuth rádió vendége, aki elmondta, hogy szigorítani kell a pedofil ügyek jelenlegi szabályozásán. A Kaleta Gábor ügyében hozott döntés ugyanis felháborította az emberek többségét – ebben úgy hiszem, a legtöbben egyetértenek -, ami végeredményben azt jelentheti, hogy komoly változás történt ezügyben.

Kocsis fennállása óta talán ez az első alkalom, hogy egyetértek vele, noha nyilván a szigorításnak politikai haszna is van. Pontosan tudják, hogy a nagy többség ebben a történetben a szigorítás mellett áll, így nem nagyon lőhettek mellé. Csakhogy a pedofil ügyek kapcsán felmerül a kérdés, hogy akkor végre az egyházak környékén elkövetett szexuális bántalmazások ügyét is komolyabban veszik-e majd? Kötelezik-e arra a vezetőket, hogy jelentsék a hatóságoknak, ha pedofil bűncselekmény történt, vagy ezután is mélyen kussolnak, amikor gyermekeket bántalmaznak? Már csak azért is kérdezem, mert Magyarországon lassan államvallás lesz a kereszténység, ehhez képest a mai napig nem került bíróság elé egyetlen molesztáló pap sem. Vajon miért nem?

A pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat, nem lehet megértés – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté – a gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt – Kaleta Gábor volt perui nagykövet tettéről azt mondta, az ügy rávilágított arra, hogy a jelenlegi szabályozás nem mindig megfelelő, illetve elég nagy a bírói mérlegelés lehetősége. Hangsúlyozta, átfogó problémáról van szó, nem egy konkrét szexuális bűncselekmény történt egy vagy több gyermek sérelmére, hanem az elkövető számítógépén találtak több ezer fényképet. A probléma sokkal szerteágazóbb és kiterjedtebb annál, mint hogy leegyszerűsítsék a gyermekek sérelmére elkövetett pedofil bűncselekménynek, és a jelenséggel szemben minden eszközzel fel kell lépni – emelte ki.

Ezért Kocsis Máté szerint átfogó jogszabály-módosítási csomagra van szükség, minden olyan gyermekvédelmi szabályt, vonatkozó jogszabályt át kell nézni, amely segíti azt, hogy a pedofil bűncselekmények – legyenek azok közvetett vagy közvetlen módon elkövetettek – elkövetőit elriasszák. A pedofil bűncselekmények azok, ahol önmagában a gondolat is büntetendő kellene, hogy legyen – fogalmazott a frakcióvezető. Kitért arra: a gyermekek az internet térhódításával olyan veszélyben vannak, amit sokan nem is tudnak felmérni. Ezért – két kisgyermek apjaként – számos más szülőhöz hasonlóan maga is ragaszkodik ahhoz, hogy azok, akik pedofil bűncselekményre képesek vagy ilyen fényképeket használnak fel saját célokra, minél előbb minél szigorúbban az igazságszolgáltatás elé kerüljenek.

Kocsis Máté problémásnak nevezte azt is, hogy Kaleta Gábor ügyében a bírósági ítélet miért ennyire gyenge, és az ügyészség miért nem fellebbezett súlyosbításért. Ezek mind olyan kérdések, amiket körül kell járni, és a legnagyobb figyelemmel kell megalkotni majd az új szabályokat – hangsúlyozta. Felvetette, hogy ha szükséges, akkor ki kell zárni bizonyos esetekben a bírói mérlegelés lehetőségét, mert abban nincs vita, hogy ez az ítélet mindenkit felháborított, aki jóérzésű ember. Az irányításával felálló, a gyermekvédelmi rendszert áttekintő munkacsoportba számos gyermekvédelmi szakembert, szakjogászt, büntetőjogi szakjogászt, az illetékes minisztériumok vezetőit, munkatársait, illetve a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportjainak kompetens politikusait is bevonják. Kocsis Máté szerint körülbelül egytucat jogszabályt kell érinteni, amelyeket nemcsak egy ügy kapcsán tekintenek át, hanem egy átfogóbb, szélesebb körű gyermekvédelmi csomag részeként. Emlékeztetett: az elmúlt években már születtek jogszabályok ebben a tárgyban. Példaként említette, hogy 2014-ben a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetében kizárták az elévülési időt, illetve születtek arra is jogszabály-módosítások, hogy ha valaki gyermekekkel kapcsolatos munkát végez, és ilyen minőségben követi el ezeket a bűncselekményeket, azokat végleges hatállyal el lehessen tiltani a foglalkozásuktól. Azonban egyrészt ezekben az ügyekben is megmaradt a bírói mérlegelés lehetősége, másrészt sokkal szélesebb a probléma, minthogy erre leegyszerűsítsék.

Sokan és sokat fognak azon dolgozni, hogy a gyermekek védelme szempontjából minden területre kiterjedő szabályozást alkossanak meg – ígérte Kocsis Máté. A műsorban arról is beszéltek, hogy annak kapcsán is történt jogszabálymódosítás, amikor a közelmúltban egy börtönből szabadult apa a láthatáson megölte gyermekeit. Az élet gyorsan változik, és olyan sok veszélynek vannak mind erkölcsi, mind pedig fizikai értelemben kitéve a gyermekek, hogy ezekre folyamatosan reagálni kell – jelentette ki Kocsis Máté. Szomorú tendenciának nevezte, hogy a világ durvul, és „egyre betegebb” történeteket hallani. Ezzel szemben a jog eszközével védekezni kell, a parlamentnek nincs más választása, mint hogy folyamatosan szigorít – hangsúlyozta Kocsis Máté. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.