November 30,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az imánál nincs is most semmi fontosabb

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,947,854 forint, még hiányzik 52,146 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szijjártó Péter – ezúttal ki tudja, miért nem Soltész Miklós – mondott beszédet a keresztényüldözéssel kapcsolatban, ami szerinte jelenleg az egyik legfontosabb megoldandó probléma. Szerinte ugyanis a kereszténység közösségépítő erejére most nagyobb szükség van, mint valaha. Azt nem tudni, hogy emiatt lehetetlenítik-e el Iványi Gábor egyházát, vagy sem. Lényeg a lényeg, a külügyminiszter szerint gondoskodni kell arról, hogy a korlátozások ne akadályozzák a keresztény közösségek vallásgyakorláshoz fűződő jogát. Ezt azzal kapcsolatban említette meg, hogy sok más közösségi térhez hasonlóan a templomokat is korlátozások érik a járvány miatt. Tényleg nincs most annál nagyobb probléma, mint hogy a hívek a saját lakásuk helyett a helyi templomban imádkozhassanak? 

A keresztényekkel szembeni agressziónak megálljt kell parancsolni Európában és az egész világon – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookra hétfőn feltöltött videójában.

    Szijjártó Péter a Nemzetközi Vallásszabadság Szövetség miniszteri online konferenciáján azt mondta, a kereszténység közösségépítő erejére most nagyobb szükség van, mint valaha. “Sajnos a kereszténység még mindig a legüldözöttebb vallás a világon”, és ezt nem szabad elfelejteni még ebben a nehéz, kihívásokkal teli időszakban sem – hangsúlyozta.
    Felhívta a figyelmet arra, hogy a legfrissebb hivatalos statisztikák szerint 260 millió keresztényt üldöznek világszerte, és 3000 keresztényt öltek meg idén. Ez azt jelenti a miniszter szerint, hogy naponta nyolc kereszténnyel végeznek, és 9500 támadást intéztek keresztény templomok, épületek ellen.
    A miniszter úgy látja, az európaiaknak tisztában kell lenniük azzal, hogy “ez nem egy távoli jelenség”, hanem Európában is jelen van. Példaként a franciaországi keresztények elleni támadásokat, a bécsi merényletet és II. János Pál pápa lengyelországi szobrainak megrongálását említette.
    Szijjártó Péter kifejezte a lengyel kormány és a lengyel katolikus egyház melletti szolidaritását, megjegyezve, hogy a keresztény közösségekkel szembeni támadásokat meg kell szüntetni. Közös felelősségnek nevezte “a szélsőséges antikeresztény mozgalmak” visszaszorítását.
    Másik nagy kihívásként a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedéseket említette a külgazdasági és külügyminiszter. Hangsúlyozta: gondoskodni kell arról, hogy a korlátozások ne akadályozzák a keresztény közösségek vallásgyakorláshoz fűződő jogát.(MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!