Szeptember 24,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az Európai Parlament döntött a magyar kormányról

Vége a jósolgatásnak, a siránkozásnak, a hisztériának, az ökölrázásnak, a pattogásnak, a mártírkodásnak, a mellébeszélésnek, a megvédésnek, valamint az illúziók kergetésének is.

Az Európai Parlament ezekben a percekben nyílt (roll-call) szavazással döntött a magyar kormány ámokfutása okán a magyar kormány megfékezésére irányuló 7. cikk szerinti eljárás megindításának alapjául szolgáló Sargentini-jelentésről. Az előzmények ismertek, a következményekről később.

Mint tudtuk miközben nem rágtuk tövig a körmünket: a leadott szavazatok kétharmadára, illetve az összes képviselő abszolút többségének – azaz minimum 376 főnek – a támogatására van szükség, hogy átmenjen a jelentés. A Parlament jogi szolgálatának hétfői állásfoglalása szerint – Deutsch Tamás szemforgatása ellenére – a tartózkodás nem számít leadott szavazatnak, az igeneknek tehát csak a nemekkel szemben kell kétharmados többséget elérni.

A szavazás eredménye:

448 mellette

197 ellene

48 tartózkodás

A Sargentini-jelentést tehát elfogadták. Ez valószínűleg nem fogja megakadályozni semmiben Orbánékat, sőt.

Az Index például úgy tudja, a magyar kormány már korábban fontolóra vette, hogy megtámadja a döntést az EU Bíróságán, mert úgy látják, hogy az Európai Parlament megsértette az uniós alapszerződést a szavazásnál. Most abba fognak kapaszkodni, hogy ha a tartózkodásokat is beszámították volna a leadott szavazatok közé, akkor nem lenne meg a szabály által előírt kétharmados többség a jelentéshez.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.