Jó reggelt! Napsugarasat, egészségeset. Tegnap olvastam egy cikket az Indexen. Ahogy az várható volt, a legszegényebb réteget érte el a leghamarabb a gazdasági válság. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nekik nincs tartalékuk (ahogy a magyarok 70 százalékának sincsen), alacsony az iskolázottság, ezért jellemzően fizikai munkából élnek. Akár közmunkából, akár ingázóként járnak nagyobb városokba, vagy a fővárosba. A közmunka nem, de a többi munkalehetőség a járvány miatt szinte egyik napról a másikra megszűnt. Ott maradtak a családok mindenféle bevétel nélkül és jelenleg remény sincs arra, hogy el tudjanak helyezkedni.
Az Index cikke megrázó, ám nem meglepő. Aki nem csukott szemmel és ökölbe szorult aggyal élte eddig az életét, az pontosan tudhatja, mi zajlott az elmúlt évtizedekben, az utóbbi tíz évben és az elmúlt néhány hétben az országnak azokban a részeiben, melyek kívül esnek a városi lét és az egymás mellett sorakozó elefántcsont-tornyok látókörén.
Tehát az, amitől sokan még csak rettegünk, valahol már véres valóság. Ahol az önkormányzat teheti és van rá készség is, talán egy kicsit elviselhetőbb a helyzet. A cikkben említett Tornanádaska aligha ilyen település. A polgármester úr bárki által látható közösségi oldalán az alábbi bejegyzést találtam – számos családi fotó mellett, melyek egy márciusi dubaji nyaralást örökítettek meg igen részletesen – és bevallom, eltátottam a számat:
Ez a falu csak egy a sokból. A sok nyomorba zuhanó falu közül az egyik. Nem tudom, mi lesz azokkal az emberekkel, akik falat kenyér nélkül maradnak és a társadalom, a civilek ereje véges. Nem tud ennyi embert életben tartani, pedig a neheze még csak most következik.
Még valami hozzátartozik ehhez. Tornanádaskán – ahogy a legsúlyosabb mélyszegénységben élő települések többségében – elsöprő többséggel, itt például 97,2 százalékkal győzött és hagyományosan győzni szokott a Fidesz. A nyomornak, az éhségnek nincsen politikai hovatartozása. Az éhes gyerek, az éhes öreg pártfüggetlen. Akár értik, kire és mire szavaznak, akár nem értik, most van itt az ideje annak, hogy a kormánypárt kiálljon azokért az emberekért, akik hatalomba segítették és hatalomban tartják őket.
Valamennyi időt – napokat, talán heteket – éhezve, fázva, nehezen, de át lehet vészelni. Hónapokat, éveket nem lehet átvészelni. Nem most, hanem már évtizedekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni a felzárkóztatást. Oktatást – felnőtt oktatást is -, segítséget kellett volna vinni ezekre a településekre. Ez nem történt meg. Ezek az emberek csak akkor voltak fontosak a politika aktuális kegyeltjeinek, amikor a szavazataikra volt szükség.
Ez itt nem roma probléma. Nem kell cigánynak lenni ahhoz, hogy a legmélyebb nyomorban találja magát az ember. A vidék nagyon régóta haldoklik. Ezek az emberek magyarok, ahogy mindannyian azok vagyunk. Ki szerencsésebb helyre született, ki nem, de közös az országunk és közös a sorsunk is.
Nem tudom, az Orbán-kormány gondol-e azokra, akiknek a hatalmát köszönheti. Nem tudom, milyen akciótervvel állnak elő jövő héten, azt főleg nem tudom, a leszakadó, reménytelenségbe zuhanó emberek számára tartogat-e túlélési esélyt az a csomag. Ismétlem: még a legelején vagyunk a gazdasági válságnak. Még csak az előszele legyintett meg minket, de ez már elég is volt azoknak, akik egyik napról a másikra élnek. Következnek azok, akik egyik hétről a másikra, majd azok, akik hónapról hónapra próbálják beosztani a keveset. Nincsen reális okunk abban reménykedni, hogy Magyarországot elkerüli a válság. Európa minden kormánya igyekszik segíteni az embereket – nem csak, sőt, elsősorban nem a nagyvállalatokat, hanem az embereket, a családokat – a túlélésben. Miközben minden országban a gazdaság mielőbbi újraindításán dolgoznak, nem feledkeznek el azokról, akikért az adott ország, az adott kormány van.
Amennyiben az Orbán-kormány nem talál megoldást arra, hogy azokat is a felszínen tartsa, akik a leszakadó falvakban és a városok nyomornegyedeiben rettegnek a holnaptól, itt nem válság, hanem katasztrófa lesz. Már nem lehet továbbra is abban bízni – ahogy ez eddig történt -, hogy majd a jószándékú civilek elhárítják a katasztrófát. A társadalom bőven a lehetőségei végére ért. Sőt, ahogy majd eléri a válság a családokat, úgy fog csökkenni az adakozási lehetőség. Nem a kedv, a lehetőség. Egyre kevesebben, egyre kevesebbet tudnak adni. Hamarosan el fog jönni az az idő is, hogy aki eddig a kevésből is, de adott, holnaptól maga is segítségre szorul.
Ez nem a távoli jövő. Ez a jelen. Ez nem valahol, egy másik földrészen történik, hanem itt, körülöttünk. A mindenkori kormány, most pedig az Orbán-kormány kötelessége – nem, nem előjoga, hanem kötelessége – úgy sáfárkodni a közössel, hogy ha nehezen is, de mindenki át tudja vészelni az előttünk álló időszakot. Erre azonnal megoldást kell találni. Az éhező gyerek nem fideszes és nem liberális. Ezt most kell megoldani, mert holnap már késő lesz sokaknak.
Tudom, ez nem lett vidám jóreggelt. Néha az élet sem vidám. Jó ébredezést mindenkinek!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.