Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az egyház felelőssége, hogy hogyan viselkedik a jelen helyzetben

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke MTI-hez eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus mindenhol jelen van, még akkor is, ha épp karanténba kényszerült a fél világ. A püspök, aki már nem egyszer szólta meg a magát kereszténynek tekintő kormánypártot, ezúttal kijelentette: a világ beteg és az is kiderült, hogy a fejlődésnek vannak határai, „kiderült, hogy sebezhetők vagyunk”. Fabiny szerint a vírus nem Isten büntetése. De lássuk mi mást mondott még:

Jézus a bezárt ajtón keresztül, otthonainkban is meg tud látogatni – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap.

Az evangélikus püspök a Budavári Evangélikus Gyülekezet Youtube-csatornáján közzétett, a gyülekezet templomában felvett igehirdetésében arról beszélt: a koronavírus-járvány miatt bezárt templomok Jézus üres sírjára emlékeztetnek. Húsvét hajnalán az angyal azt mondja az asszonyoknak a sírnál: Jézus „nincs itt, feltámadt, előttetek megy Galileába”. „Galilea most a ti otthonotok”, és „Jézus elment hozzátok”.

Hozzátette: ahogy egy másik húsvéti történetben olvasható, Jézus a bezárt ajtón keresztül is meg tudja látogatni tanítványait, „akik bezárkóztak”, „akik karanténban vannak, mert félnek”. Felidézte: a legenda szerint ezer éve al-Hakim kalifa, Egyiptom muszlim uralkodója elrendelte, hogy kilenc éven keresztül tartsanak zárva minden keresztény templomot. Majd amikor a tilalom kihirdetése után végigjárta a keresztények utcáit, azt hallotta, hogy minden házban imádkoznak. A kalifa ekkor parancsba adta, hogy nyissák ki a templomokat, és hagyják imádkozni a keresztényeket a templomokban, mondván, azzal, hogy bezárt néhány templomot, minden házban templomot nyitott.

„Ez a csoda történhet meg most is, a ti otthonotok lehet most a templom” – fogalmazott. Fabiny Tamás szólt arról: Jézus nem az egyházban, a szentek közösségében akar elsősorban jelen lenni. A bűnösökhöz, a betegekhez, a szenvedőkhöz, a lélegeztetőgépen lévőkhöz, az értük küzdő orvosokhoz, a gyászolókhoz, a romatelepen élőkhöz és a menekülttáborokban lakókhoz jött.

Kitért arra: az egész teremtett világ szenved most, fekélyekkel és csapásokkal küzd, fájdalmai és persze bűnei vannak. A világ beteg – mondta, hozzátéve, hogy nemcsak a koronavírus áldozataira gondol, hanem megannyi civilizációs betegségre is, amelyek a járvány idején „koncentráltan megmutatkoznak”. Kiderült, hogy a fejlődésnek vannak határai, „kiderült, hogy sebezhetők vagyunk”.

Meglátása szerint az egyház felelőssége, hogy hogyan viselkedik ebben a helyzetben, amikor sokan keresnek kapaszkodókat. „Felemelt mutatóujjal” felelősöket keresve, esetleg Istent okolva. Katasztrófák idején mindig vannak, akik Isten büntetésének tartják a bajt, de „Isten biztosan nem a víruson keresztül szól hozzánk”, hanem azon a „Jézus Krisztuson keresztül, aki velünk van a szenvedésben, és aki a halába is elkísér” – tette hozzá Fabiny Tamás.(MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.