December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Az Alkotmánybíróságot vajon mennyire érdekli a magyar demokrácia helyzete?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A parlamentben ma nagyüzemet tartanak, aminek köszönhetően minden olyan törvénymódosítást áttol a Fidesz a tisztelt házon, ami ellen egyébként a társadalom egy nagy része tiltakozott. A kormánypártot nem érdekli, ha valaki vagy valakik nem értenek egyet velük, még a karácsonyi szünet előtt rombolják tovább a már egyébként sem igazán létező magyar demokráciát. Ez ellen a Párbeszéd – amely az egyik legnagyobb vesztese a frissen életbelépő módosításnak – nyíltan is felszóltalt, sőt. Az Alkotmánybírósághoz fordultak, és arra kérik a bírákat, hogy semmisítsék meg a parlamenti rendelkezéseket. Kérlelni persze lehet, meg hinni a csodákban, de nem érdemes túl nagy reményt fűzni ahhoz, hogy bármiféle eredménye is lesz ennek a lépésnek.

Az Alkotmánybíróságon túl esetleg meg lehetne kérdezni Áder Jánost is arról, hogy mit gondol az új rendelkezésekről, annak is körülbelül akkora hatása lenne a történésekre. Nézzük a Párbeszéd teljes közleményét az üggyel kapcsolatban:

A Párbeszéd arra kéri az Alkotmánybíróságot, hogy semmisítse meg az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő törvények valamint a házszabály kedden elfogadott módosításait.

A párt társelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: „a szájzár törvénynek” az lényege, hogy „újból megfélemlítse az ellenzéki képviselőket” és megtiltsa nekik, hogy kritizálják a kormány működését. Szabó Tímea hozzátette, hogy a kormány a frakcióalakítási szabályokat is meg akarja változtatni, így a jövőben a független képviselők nem ülhetnének be egy frakcióba. A Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott: Orbán Viktor, Kövér László és „barátaik” nem tudják elviselni az önkormányzati választáson elszenvedett vereségüket, ezért ahol tudnak, ott állnak bosszút.

A kedden elfogadott törvény és a házszabály módosítása számos ponton sérti az alaptörvényt, nem felel meg a szükségesség és arányosság elvének, mert a szankciók alkalmasak a képviselői munka ellehetetlenítésére – jelentette ki. Jogbizonytalanságot okoz, hogy a büntetéseket nem kell mérlegelésnek megelőznie, ugyanis Kövér László házelnök saját hatáskörében vonhatja el a képviselők több havi, akár éves fizetését is – érvelt Szabó Tímea.

Az alkotmányosság elvét a jogorvoslathoz való jog hiánya is sérti – tette hozzá. Az is alkotmányos alapelvekbe és az alaptörvénybe ütközik, hogy a képviselők parlamenti szavazási jogát tartósan korlátozhatják – tette hozzá. A frakcióvezető aggályosnak nevezte, hogy Kövér László mennyire fogja „politikai bunkósbotként” használni a jogszabályt. Az elmúlt harminc évben arra sem volt példa, hogy a házelnök egyedül határozza meg, hogy melyik politikus melyik szakbizottságban folytassa a munkáját – bírált Szabó Tímea. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.