Július 12,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ami ezeknek rossz, az nekem jó

Hát nem megint én vagyok a soros? Jól van akkor. Nem állítom, hogy ébren vagyok, de ez mondjuk három éve így van. Nem hiszem, hogy ez bárkit is érdekelne, ám ennél durvább dolgok is történnek. Például hogy emberek tömött sorokban három kétharmada hortyogva alusznak, és semmiféle érdeklődést nem mutatnak az ébredés iránt. Hát akkor jó reggelt mindenkinek, én kivételesen nem indulok strandolni, pedig mikor ha nem most? A dolog úgy áll, hogy üzenetet hozott az elektronikus posta, át is adom rögtön. Luca üzenetét szeretném átadni a Szalonna-családnak (akit nem érint, tekintsen el tőle), amelyet tegnap dikált le kedves barátjának, köszönjük, hogy eljuttatta hozzánk:

Még mindig tartom magam, ne izguljatok! Köszönöm változatlanul a Szalonnának meg a barátaimnak. Remélem, képes leszek még írni és olvasni. Sobmalag Luca

Őszintén remélem, sőt, tudom, hogy ez így lesz. Meg azt is, hogy létezik valamilyen gondviselés, amit sem eddig, sem ezután nem fog tudni államosítani semmilyen elmeroggyant politikai hatalom. Szorítunk, szeretünk, Luca!

És akkor ezennel felemelem a fostalicskát. Tegnap kimaradt egy érdekes információ, pedig legalább annyira súlyos képet fest az országról, mint a toporzékolásügyi megbízott a BBC stúdiójában. Bár kilenc éve folyamatosan szállunk, hasítunk és tíz-százmilliárdokból döngetjük a mellünket az unortodox jobban teljesítéssel – ugye mennyivel jobb, hogy momentán az egyházaktól elvonnak, ehelyett például a német összeszerelőüzemeknek tolják a közpénzt a zelvtársak? – olyan mértékben szakadt ketté az ország az átlagos nettó keresetek mentén, hogy az elmúltnyócév adja a másikat. Részemről nem, de a Fidesz közgazdasági zsenijei részéről némi magyarázatot igényelne – már ha nem úgy hajlítanák a valóságot, ahogy Kásler doktor kozmetikázza a várólistákat -, hogy a véreres naplementében fordulhat elő az, hogy a Szabolcs megyei dolgozók átlagfizetése tavaly annyi volt, mint amennyit a fővárosban dolgozók kerestek 2009-ben? Hogy a büdös picsában lehetséges az, hogy az ország keleti felében robotoló kisember majdnem egyhavi bérrel kevesebb pénzből gazdálkodhat, mint budapesti honfitársa? Mondom az elmúltnyócévezésből élő agysebészeknek: 2018-ban Budapesten átlagosan 275 273 forintott vitt haza a dolgozó, miközben Szabolcsban 153 451 forintot; 2009-ben Budapesten 152 ezer forint volt az átlagos nettó fizetés, Szabolcsban pedig 100 ezer forint. Vagyis mit sikerült kilenc év alatt elérnie a nemzeti szabadrablás kormányának? Hogy a 10 évvel ezelőtti két és félszeresére nőtt a szakadék az ország legjobban és legrosszabbul kereső része között.

Nem baj, mert Szijjártó is megmondta a sorosista-globalista médiának, hogy nem ők élnek párhuzamos univerzumban, de legalább mindenki hazudik, aki nem ért egyet a magyar kormánnyal. Gondolom, a propagandamédiában Szijjártó CNN-es produkciója úgy fut, hogy a diplomáciai vakondtúrás helyretette, kiosztotta, jól megmondta. Pedig. Az egész mutatvány számomra legviccesebb része az volt (jó, valójában kínomban kaparhatnám a falat is), amikor a külügyi zseni tátott szájjal rohant be péniszerdőbe az EU-ellenes plakátok ügyében. Azt találta mondani, hogy a Soros-Juncker plakátok azért vannak az utcán, mert választási kampány zajlik éppen. Sajnos mivel a beszélgetés nem az Echohírmigránstévében zajlott, a riporter felvetette: a plakátokon pártlogó nem szerepel (ha már választási kampány, ugye Péter csatár?), az viszont rá van írva, hogy a kormány üzenete. Szijjártó nem hagyta magát összezavarni és felöklendezte a kötelezőt: a kormány kötelességének érzi, hogy tájékoztassa az állampolgárokat az országra jelentős hatást gyakorló fejleményekről, főleg, ha azok a biztonságukat és a mindennapi életüket érintik. Okos vagy te, mindig mondtam.

Volt is kitől tanulni. Itt van például rögtön a főnöke, aki a minap még a menekültek védelmezésére kötelezte magát az aláírásával Egyiptomban, majd hazajött, kitaszajtotta Kovács Nemsikerült Zoltánt a függöny elé, hogy bejelentse: Orbán levélben keresi fel újra a hülyének nézett magyar embereket, és elmagyarázza nekik, hogy mindenki hazudik, rosszul tudja. Szegény Tatjána is sírva tépné össze az Anyeginhez írott levelét, ha ezt látná. Szerintem abszolút jó úton haladunk afelé, hogy az elmegyógyintézet táblát kiakasszuk az országra. Csak még a csirkehálót kell teljesen körbetekerni és lehetőleg váltóáramot belevezetni, és jó is lesz.

Ezen a ponton kell az elismerés hangján szólnom Ungár Péterről, akit ugyan sűrűn bírok ellenzéki politikusi minőségében komolyan venni, azt viszont remek ötletnek találom, hogy azt találta ki: országgyűlési nyilatkozattá emelnék a fent említett, az Arab Liga és az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácskozásán két napja Orbán által is aláírt Sharm el-Sheikh-i nyilatkozatot, amelyben egyebek mellett elítélik a menekültekkel kapcsolatos gyűlöletkeltést. Ezzel az LMP és Ungár abba a helyzetbe hozná a fideszes gombnyomogató különítményt, hogy el kell dönteniük: vagy szembemennek az állampárt migránsozó elmebajával, ordas gyűlöletpolitikájával és megszavazzák a határozatot, vagy nem szavazzák meg, és akkor lehányják azt, amit a főnökük azzal a formás-enyves kezével szentesített. Najó, tudom, hogy felesleges vágyálmokat kergetni, nincs az az isten, hogy a gépezet letérjen az útról és akár szimbolikusan is szemen köpje saját pöcegödör politikáját, de a kezdeményezés így is üdvözlendő egy olyan parlamentben, ahova leginkább csak a ködreszelés okán érdemes bejárni.

Azt nem tudom, hogy Puzsér Róbert megütötte-e már a gutát, vagy sem, midőn kiderült, hogy az általa mélyen megvetett Gyurcsány Ferenc is népszerűbb, mint ő, legalábbis a Medián felmérése szerint, ámazonban ez ahhoz képest nagyjából tökmindegy is, hogy nézetem szerint a Fidesz többször is meg fogja ütni a gutát ebben a gyalázatos EP-kampányban, ahol nem Gyurcsánnyal kell fakardozniuk, hanem Dobrev Klárát kell majd napi szinten mocskolniuk. Én sokan másokkal ellentétben nem tudtam kiborulni azon a tényen, hogy Dobrev vezeti a DK EP-listáját, azonban tegnapi ATV-s szereplését nézve arra jutottam, hogy szerintem képes lesz megelepetést okozni Döbrögiéknek, nem hiába vinnyognak és tépik a szájukat, meg a hajukat Deutsch Tamástól Hidvéghi Balázsig a fideszes elvtik. Lehet, hogy tévedek, de azt gondolom, hogy nemcsak a DK listáját fogja meghúzni, de talán olyanokat is meg tud mozgatni, akik leszarnák ezt az egészet. Erre mondta a kolléga, és legyen ez a végszó, bármennyire lesújtó is: Legyen úgy. Ami ezeknek szar rossz, az nekem jó.

Ahogy az lenni szokott, most sem jutott idő mindenre, nem baj, mert hosszú még a nap. Köszönöm a figyelmet, a béke legyen önökkel!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.