Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Állati…

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az már elhangzott többször (nem nálunk, jellemzően a közpénzmédiában) – a kormány és maga Orbán Viktor is reklámozta -, hogy fussunk gyorsan kitölteni az állatvédelmi kérdőívet, mert az nagyon fontos. Az állatvédelem valóban nagyon fontos (lenne), de vannak itt furaságok. Kezdetnek mindjárt az, hogy csak akkor láthatom a kérdéseket, ha megadom a nevemet, elérhetőségemet, életkoromat. Az rendben van, hogy kitölteni regisztrációval lehet (itt sem érthető azonban az életkor kötelező megadása, mert semmivel nem függ össze. A kitétel annyi – kellene, hogy legyen -, hogy nagykorú vagyok-e. Ezen belül semmi közük ahhoz, de nem is kapcsolódik semmihez, hogy 19 vagy 97 éves vagyok. Az már nincs rendben – nálam legalábbis -, hogy elolvasni is csak regisztrációval lehet. Titkos, vagy mi ez?

Az nagyon rendben van, hogy a kormányzat foglalkozni kíván az állatvédelemmel. Már tegnap is késő lett volna. De ne úgy foglalkozzanak vele, hogy elcsacsorásznak a látszat kedvéért, begyűjtik az adatokat, aztán semmi nem történik. A kérdések éppen annyira irányítottak, mint a nemzeti inzultációs kérdések. Például ilyenek:

„Egyetért-e azzal, hogy az állatok sérelmére elkövetett cselekmények miatt indított eljárásban a bántalmazott állatok sorsa mielőbb rendeződjön?”

Minek kell ilyet kérdezni? Ki az a barom, aki nem ért egyet? A hülye kérdések – és az információk begyűjtése után – fog történni valami az állatvédelem területén? Kapnak rendszeres támogatást a menhelyek? Felderítik és bíróság elé állítják a szaporítókat? Lesz állatrendőrség, megfelelő jogkörrel? Mert valahonnan innen kellene indulni. De nagyon gyorsan.

Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője fontosnak tartja, hogy a kormány foglalkozik az állattartás, az állatvédelem kérdésével, és ehhez kérdőívet állított össze.

Schneider Kinga vasárnap az M1 aktuális csatornán azt mondta: reméli, hogy a kérdőívben szereplő fontos témák azt vetítik előre, hogy a kormányzat ezekkel foglalkozni kíván a jövőben.
    A kérdések és az azokra adandó válaszok a felelős állattartóknak egyértelműek, de ahhoz, hogy változás indulhasson meg, a kérdőívek összesítése alapján is egyértelmű képnek kellene kirajzolódnia – vélekedett.
    Beszélt arról is, hogy Magyarországon a legnagyobb problémát a kóbor állatok és az ivartalanítás kérdése jelenti. Ez a két terület azonnali beavatkozást igényel – jelentette ki.
    Példaként azt említette, hogy a gyepmesteri teleprendszer átalakításánál fokozottan kellene érvényesülnie az állatvédő szemléletnek, az ivartalanítások számának növeléséért pedig kormányzati, központi segítségre lenne szükség. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.