Potápi Árpád János, a kormány nemzetpolitikai államtitkára ma Szerbiába utazott, hogy kiemelje a kormány szerbiai magyarokért tett fáradozásait és megkérje a külhoni magyarokat arra, hogy szavazatukkal támogassák a közös Európa létrehozását. Noha nem mondta ki szó szerint kire szavazzanak – meglepő módon – mégis sejthető, kire is gondolhatott. Potápi szerint a nemzeti identitás megőrzésére van szükség, amely a kormány szerint leginkább pénzzel érhető el. Több száz millió forintos támogatások formájában próbálják megmutatni a külhoni magyaroknak, hogy Orbán Viktor törődik velük, ezért a törődésért cserébe pedig szavazatokat várnak el.
Hiszen ugyan jól hangzik, hogy az elmúlt 9 évben több mint 1 millió magyarral gazdagodtunk – ennyien igényelték és kapták meg az állampolgárságot – azonban ennek megvan az ára is. Ez az 1 millió határon túli magyar hálája jeléül – noha természetesen nem mindegyikük – de Orbán Viktor és a Fidesz mellett teszi le voksát. Így talált Orbán elegenedő extra szavazatot ahhoz, hogy hatalmát bebetonozhassa. Ezért tehát a külhoniakkal való törődés jól hangzik, ennek azonban megvannak a hátrányai is. Valószínűleg, ha nem tudott volna politikai hasznot szerezni a külhoniak támogatásából a Fidesz, nem támogatta volna őket forint milliárdokkal az elmúlt években. De tudott, ezért meg is tette. Lássuk Potápi teljes nyilatkozatát:
Hertelendyfalva, 2019. május 25., szombat (MTI) – A nemzeti identitás megőrzéséhez a kultúra és az oktatás mellett az olyan intézmények támogatására is szükség van, amelyek hozzájárulnak az identitásmegőrzéshez – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szombaton a dél-bánsági Hertelendyfalván, ahol a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület tájházának avatóünnepségén szólalt fel.
Kiemelte, hogy a bukovinai székelyek 1883-ban telepedtek le a térségben és azóta otthon vannak itt. A tájház megépítésének gondolata a betelepülés 120. évfordulóján merült fel és mára valósággá vált. A tájház kiállítóteremmel, vendégszobákkal és hatalmas székelykapuval várja a látogatókat ezentúl. A beruházás is bizonyítja, hogy itthon vagyunk és itt is akarunk maradni – húzta alá az államtitkár a tájház megnyitóján.
Emlékeztetett: a magyar kormány 2010-ben lehetővé tette, hogy minden magyar, éljen bárhol is a világon, igényelhesse a magyar állampolgárságot. Mára több mint egymillió-ötvenezren igényelték és kapták meg az állampolgárságot. 2010 és 2014 között ezután megteremtették azt a keretrendszert, amellyel a külhoni magyarokat támogathatja Budapest, 2014-ben pedig Magyarország megerősödésével az is lehetővé vált, hogy a külhoni gazdaság támogatásával tovább erősítsék a külhonban élőket.
A magyar kormány gazdaságfejlesztési programja a Vajdaságban indult el először – idézte fel Potápi Árpád János. Ez a program lehetővé teszi, hogy a magyar vállalkozások megerősítésével magyar családokon tudjon segíteni a kormány. A legfontosabb üzenet a közösségek megerősítése, az identitás megőrzése – fogalmazott.
Kiemelte, hogy a tavalyi év a külhoni magyar családok éve volt, az idei esztendő középpontjában pedig a külhoni magyar gyerekek állnak. „A magyar gyerekek nélkül nem tudunk magyar jövőről beszámolni a következő évtizedekben” – hangsúlyozta.
Potápi Árpád János végül felhívta a figyelmet arra, 2018-ban megteremtődött annak lehetősége, hogy azok is részt vegyenek az európai parlamenti választáson, akik nem az Európai Unió területén élnek. Arra kérte a hallgatóságot, hogy mindenki vegyen részt a vasárnapi választáson és segítsen a közös Európa létrehozásában.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.