Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Akkor végre tiszta vizet lehet önteni a Félázsiához dörgölőzés retkes poharába

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt kívánok mindenkinek! A változatosság kedvéért megint hétfő van, és a műsorváltozás jegyében – ó, de sajnálom, ha csalódást okoztam – velem folytatódunk onnan, ahol tegnap abbahagytuk. Jó hír: szerdán majd érkezik a felmentő sereg. Az óraátállítással és az új héttel állítólag jelentős lehűlés is érkezik. Ami azt jelenti, hogy többfelé napközben is 10 fok alatt marad a hőmérséklet, a leghidegebb órákban pedig helyenként már mínuszok is lehetnek. Ez nem függ össze a világon semmivel, legfeljebb Róbert kolléga menetrend szerint érkező nyígásával, miszerint mikor lesz már tavasz? Az viszont biztos, hogy az évszakok váltakozása aligha fog megakadályozni abban, hogy a NER ütőerén tartsuk az összes kezünket.

Mivel minden más megoldódott és rendben van, senki nem éhezik, nem fázik, mindenki meg tud élni a béréből, a részvételi demokrácia és  jogállam is hasít, a kormány hangszercsereprogramot indít keresztény könnyűzenei együtteseknek. Ezt onnan lehet tudni, hogy Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár vasárnap az Újlipótvárosi Szent Margit plébániatemplomban járt, ahol a Dicsőség az Úrnak, avagy Dalolj az Úrnak elnevezésű katolikus gitáros énekeskönyvet bemutató gitáros ifjúsági szentmise liturgiája után szónokolt. Hagyok egy kis időt… A nagytudású politikus azt mondta, a kölcsönkért, lehangolódott gitárok kora lejárt: a fiatalok az idén az egyházi vezetőkön keresztül, jövőre pedig nyilvános pályázatokon igényelhetnek támogatást hangszereik cseréihez. Nem arról van szó, hogy mindenbe bele akarnék kötni, amire rávésik, hogy keresztény és köze van a Fideszhez, de amennyire ez a banda a társadalmi prioritásokkal képben van, az beszarás. Ahogy együtt lélegeznek a kereszténységgel és az egyházakkal, az is valami lenyűgöző. Hogy már a hangszercsereprogramot is keresztényi alapokra kell helyezni, miután évek óta orrba-szájba tömik pénzzel az egyházakat, miközben az ellehetetlenülés szélére sodorják azokat, akik életeket mentenek, gyógyítanak, enni adnak, egészen undorító.

Nehogy elfelejtsem, pedig a Ripost és az egyéb cselédesajtó orgánumok is megírták: egyéb bokros teendői és ócska, lájkvadász szenteskedései közepette az Orbán nevű főkeresztény pénteken váratlanul körülnézett az átadás előtt álló vadonatúj Puskás Ferenc Stadionban. Ilyen undorítóan seggnyaló, okádék szöveget még a KESMA bugyraiban is ritkán olvasok, pedig a baloldali médiatúlsúly már régóta nem képes eltakarni a bűzlő pöcegödröt:

Orbán Viktor – úgy tűnik – nem akarta kivárni az ünnepélyes megnyitóig hátralévő 3 hetet, és a lehető legnagyobb csendben, minden hivatalos felhajtás nélkül tegnap délután váratlanul megjelent a már teljesen kész lelátón. A kíváncsiságon túl annyi plusz apropója volt a látogatásnak, hogy a pályát, ugyancsak nem hivatalosan, kipróbálhatták a stadion építése, kivitelezése, tervezése körül dolgozók: meccset játszhattak egyfajta prémiumként az eddig elvégzett, minden jel szerint világszínvonalú munkáért. A miniszterelnök a látogatás során szakított időt a fiatalokkal való fotózkodásra is. (via Origo)

Hála legyen a keresztény szabadság úristenének! Mindent el tudok képzelni erről a futballmániás küldetéstudatról, de a váratlanságot és a spontaneitást és a hivatalos felhajtás teljes hiányát feltétlenül.

De nézzük a valóban fontos dolgokat. Orbán biztosjelöltjének, Várhelyi Olivérnek ma jelenése lesz Ursula von der Leyen bizottsági elnöknél alkalmasság ügyben. Ezzel kapcsolatban Dobrev Klára arra hívta fel a figyelmet, hogy emberünk megveti az Európai Parlamentet, és magát az EU-t is, ami abból is következik, hogy egy csütörtöki, a visegrádi négyekről szóló brüsszeli konferencián arról elmélkedett, hogy az Európai Parlamentnél alapelv, hogy olyan pénzt költs el, amit nem keresel meg. Jó, hát az mondjuk alapvetés volt eddig is a Fideszben (igazán sajnálom, hogy Orbán pártját nem hívták meg az Európai Néppárt novemberi zágrábi kongresszusára, ez is jelzi a kipcsak vezér világpolitikai megkerülhetetlenségét), hogy Brüsszelnek a kurva anyját, és az sem lehetett titok, hogy az, akit Orbán jelöl, az kurvaélet, hogy nem elkötelezett a közös európai ügy iránt, és aligha független személyiség. Aki Bakuban árulja az Európai Uniót, az bármilyen aljasságra is képes. Mindazonáltal szerintem Várhelyi valószínűleg elfoglalhatja a székét, és engedelmesen végrehajtja majd a főnöke putyinista destabilizációs parancsait.

Ez annak fényében igazán menő, hogy Orbán Mészáros és holdudvara nyerte a legtöbbet abból a rakás lovettából, ami miatt Magyarország nem kevés EU-s pénzt bukik. A disznószerelőből milliárdossá hízott felcsúti élősködő tudniillik 70 milliárd értékben vitt el építkezéseket, az országot pedig ezért akár 60 milliárdos támogatásmegvonással is sújthatják. Miután az összesen 420 milliárd keretösszegű programot Brüsszel súlyosan szabálytalannak ítélte. Az uniós revizorok szerint a 24 nyertes között csak 4 (!!!) olyan akadt, amelyik érvényes ajánlat alapján nyert. Probléma? Hát nem azt mondták, hogy nekik a haza az első? Keresve sem találhattak volna még egy olyan országot, amelyikről ennyi réteg bőrt le lehetne húzni egy évtizednyi dermedt közöny és apátia mellett.

De nehogy elfelejtsem a kipcsakizmussal, valamint ázsiai diktátorok lábnyomainak csókolgatásával összefüggésben: miután az elmúlt hetek a Törökország és Erdoğan szultán észak-szíriai katonai agressziója melletti nemzetközi kiállásról szóltak a Fidesz vonatkozásában, csütörtökön a fideszes EP-képviselők is megszavazták azt a dokumentumot, ami szankciókat és beutazási tilalmat javasolt az emberi jogi visszaélésekért felelős török tisztségviselők ellen, és visszautasította, hogy Erdoğan „fegyvernek használja a menekülteket és az Európai Uniót zsarolja velük.” Ezt azért cselekedték meg – szembetáncolva mindazzal, amit két hétig nemzeti érdeknek neveztek -, mert az Európai Néppárt kérte tőlük, szavazzanak együtt a jobbközép pártcsaláddal, és ők tiszteletben tartották a legendás frakciófegyelmet. Hogy kiderüljön, valójában akkor most mi az irány, valójában kivel vannak az elvtársak midőn külpolitikáról van szó, Ujhelyi István, pontosabban az MSZP a magyar Országgyűlés elé terjeszti az Európai Parlament Törökország elleni szankciókat sürgető állásfoglalását. Szerintem ez így rendben van, végre elválhat a szar a májtól. Vagy nem. Ha a Fidesz valóban az európai értékek mellett áll, akkor nem lesz nehéz megszavazni az állásfoglalást. Ha viszont napirendre sem veszik, vagy leszavazzák, akkor nyilván nem Európa, hanem Orbán és holdudvara sötét, ázsiai üzletei élveznek prioritást az állampárt számára. Nem olyan bonyolult ez, úgyhogy kíváncsian várom a fejleményeket.

Mielőtt túlságosan megdicsérném az MSZP-t, azért ejtsünk pár szót Horváth Csaba zuglói polgármesterről, aki dühbe gurult, miután az Átlátszó megírta, hogy első intézkedései között az önkormányzat átláthatatlanabbá tétele szerepel a többszázmillió forintos ügyek vonatkozásában. A frissen megválasztott szocialista polgármester benyújtott egy előterjesztést, amelynek két fontos elemét emeli ki az portál: a testület megkerülésével hozható döntéseket, illetve az ingó vagy ingatlan vagyon eladásánál, vételénél, bérbeadásánál alkalmazandó megemelt értékhatárokat, a testületi jogkörök csorbítása mellett. Horváth Csaba szerint szó nincs ilyesmiről, ő tökre nem azt olvassa ki a szövegből, amit a tényfeltáró portál cikkében jelez. Nem olvastam a képviselőtestület szervezeti és működési szabályainak (SZMSZ) módosításáról szóló előterjesztést, és nem állítom, hogy az Átlátszó tévedhetetlen. Az a hisztéria viszont, amit Horváth előadott a Facebook-oldalán lejáratásról, az Átlátszó hazug, manipulatív, félrevezető cikkéről, a legocsmányabb fideszes tempót idézi. Erről a magas lóról le kéne szállni. A sajtónak a politikusok, a hatalom ellenőrzése a feladata. Az Átlátszó esetében ez a mindenkori hatalmat jelenti. A hatalom ellenőrzése nem lejáratás. Vagy ha igen, akkor az elmúlt években felgöngyölített fideszes korrupciós ügyek is mind a lejáratást szolgálták? Ne már. Lehet, hogy tévedtek, majd Horváth úr ügyködése be fogja bizonyítani, hogy mi történt. De ezt a támadó, egybites fideszes hangnemet el kéne engedni.

És végül, hogy valami jó is legyen: brutálisra duzzadt a kormányzati vízfej. Nyolc év alatt a duplájára, 13 ezer főre hizlalta a minisztériumok létszámát az Orbán-kormány. Az elmúlt hónapok leépítései után még mindig 5300-zal dolgoznak többen a tárcáknál, mint 2010-ben. De nem baj, mert még mindig a Fidesz a legerősebb párt. Igaz, hogy az ellenzék együtt erősebb. Akkor aszerint is kellene viselkedni, mert a neheze és az igazán durva része csak ezután következik. Ennyi fért a ma reggeltbe, jó hetet mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.