December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Aki talpat, tányért és hátsót nyal, annak dől a közpénz. Aki bírál, szóvá tesz, tiltakozik, azt eltapossák

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Demokratikus jó reggelt kívánok mindenkinek! Már csak 20 darab éjszakát kell végigaludni (az soha nem árt, ha az ember tud aludni), ameddig ráébredünk a demokrácia soron következő ünnepnapjára. Kicsit ront az ünnepi hangulaton, hogy ezen az október 13-ára kiírt demokratikus választáson még mindig elindulhatnak az ellenzéki pártok jelöltjei is, akik ráadásul – uramatyám, mi jöhet még?! – legyőzni akarják azokat, akik hatalmon vannak, de ha jól sikerül ez a keresztény szabadság nevű projekt, már nem sokáig lesz így. Addig is az egyik kedvenc gondolkodóm demokráciáról, azaz a blöff-többségről vallott nézeteivel próbálom a szükséges optimizmus adagot szállítani az új hét vadhajnalán.

[…] a világ nem az igazságra hivatkozik. Amire a világ hivatkozni szokott, az a többség. A többséget úgy szerzi meg, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségeit megvonja, lázadónak bélyegzi, és a társadalomból kizárja. A többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közösségben az az igazság funkcióját végzi. A helyzetet bonyolítja, hogy a többség – a világ minél korruptabb, annál kevésbé tényleges – csupán politikai többség, részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált és egyéb politikai trükkel létrehozott, a valódi többség ellenére koholt statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia. (Hamvas Béla: A láthatatlan történet – részlet)

Ez így persze meglehetősen magas labda, tudom, mert hát akkor mi a franc bajom van nekem ezzel a versengő, hibrid, félfeudális keresztényilliberális autokráciával, amelynek egyszemélyes vezetése egyre vadabb vizekre evez? (Belátom, fejfájás-kompatibilisen erősre sikerült az ő hétvégéje, pedig alig pár pillanatra nem figyeltem csak oda.) Szerintem nincs itt semmi ellentmondás. A koholt statisztikai blöff-többség, az pont az, amiről ez a hibrid maszlag is szól: a jogállamiságot lebontó hatalom azért még megméretteti magát különféle választásokon, és ezzel vállal valami meglehetősen minimális kockázatot arra nézvést, hogy akár még veszíthet is. De bármennyire minimális ez a kockázat, a fidesznemzeti kampányösszefosás így is akkora, hogy az októberben hamarabb érkező nyugdíj, a 30 forintos (kiló) krumpli és Vajna Tímea (Mr. Funk) fideszkádéenpés választási fánkja adja a másikat. Nem beszélve az országnak lezüllesztett házáról, ahova a politikai pedofília és a horogkeresztény maszlagba csomagolt, középkori bűzt árasztó személyi kultusz örök dicsőségére 600 kiskorú biodíszlet részvételével imába foglaltatnak a nemzet vezetőinek szent nevei. Mármint elsősorban annak az egynek a neve, akinek a révén a többi cselédlelkületű, tekintélyelvű álkeresztény is kedvére istentelenkedhet a szekuláris Európa két hétköznapi gyalázása között.

Bár tényleg erős a kísértés, és csomó minden kereng is a fejemben, de hosszasabban nem szeretnék eszmét futtatni arról, hogy valójában mi történt Olaszországban szombaton, hogy ki kinek szólt be, és ki mit üzent vissza. Ugyanis szerintem sem az a fő kérdés, hogy mi hangzott el Rómában, hanem hogy a magyar miniszterelnök mit keresett ott, és mi a francot akar ezzel demonstrálni, amit még nem tudunk. Ha megnézzük, hogy a Fidesz mindenhol úgy hivatkozik egy 4,75 százalékos olasz párt gyűlésére, mint egy közönséges jobboldali rendezvényre, az több, mint önleleplező. Najó, az alábbi kinyilatkoztatás azért sok mindent visz, felér egy gyomrossal:

Azért a Forbes-listán pöffeszkedve gazdag, erős ellenségről óbégatni, a kétharmados statisztikai blöff-többséggel a zsebben kisebbségről hazudozni, és lassan tíz év nettó harácsolás után jó ügyet emlegetni legalábbis ízléstelen. A hazugság szót annyira leamortizálta a képen látható ember, hogy már szinte semmit nem jelent, ha vele egy mondatban emlegetjük. Érdemes azonban a nagy, gazdag, erős és jól szervezett Fidesz önkormányzati választási kampányára vetni egy pillantást, és még annál is gusztustalanabbá válik ez a kijelentés. Egy olyan országban, ahol most már a szektavezér állítása szerint is megszűnt a baloldali médiatúlsúly, és/de ahol a mindenki pénzéből fenntartott média híradójába belefér az olasz neofasiszták rajongása a magyar miniszterelnök iránt, de az Orvosi Kamara nagygyűlésén kifütyült, kiröhögött, szénné égett fideszes államtitkárok kalandjai nem.

Szóvalhogy ott tart az állampárt a kétoldali morális fölényben, hogy például a Tarlós nevű megafonos zseni ellenfelének kampányrendezvényeit trollkodják szét futószalagon. Miután múlt héten Karácsony Gergely Átrium színház előtt tartott sajtótájékoztatójának helyszínén tűnt fel egy plakátautó, ahol a Fidelitas nevű óvodai pártkülönítmény percekig blokkolta a forgalmat és bőgette a cirkuszos gagyi zenét, tegnap a TRIP hajón tartott programbemutatóját hekkelték meg. Bizonyára ugyanazok. Vagyis kapucnival eltakart fejű, sunnyogó, gyáva, egy leragasztott lajstromszámú motorcsónakban ülő szerencsétlenek. Ugyanazzal a bömbölő cirkuszos gagyi zenével.

Ami még így is eltörpül szerintem ahhoz képest, amit a 8. kerületi ellenzéki jelölt rendezvényén műveltek, miután két újságcikkel és a karhatalom kivonulásával sem sikerült megfélemlíteni és elásni. Pikó András a józsefvárosi Mátyás téren szervezett civilekkel közösségi programokat vasárnap délután, ám a rendezvényt megszakította a fideszes önkormányzat egyik illetékese. Akit történetesen közvetlenül az ellenzék által támogatott polgármesterjelölt kora esti beszéde előtt evett a fene a helyszínre, majd mondvacsinált szabálytalanságokra hivatkozva kihúzta az áramot. Értsd: nem tudták, van-e engedély az áramvételezésre, ezért kapcsoltatták le az áramot. Tehát nem tudja, hogy van engedély, vagy nincs engedély, ezért biztos, ami biztos, kibassza az áramot. Minden a kezükben van, végtelen forrásból azt csinálhatnak, amit akarnak, kismillió felületen kampányolhatnának tisztességgel, de nem. Ilyen szánalmas, végtelenül gyáva, pitiáner akciókkal demonstrálják, hogy belőlük tényleg csak ennyire futja.

Tarlós Megafon István és Scarlett Johansson választási biodíszlet történetét már tényleg csak két keserves kínröhögés között vagyok képes mindenki figyelmébe ajánlani. Annak az írásnak a kíséretében, ami arról szól, hogyan lett a világ legjobban fizetett színésznőjéből az állampárti propaganda kesztyűbábja. Idézek kedvcsinálóul, mert amit még mondani szándékozom, az nem lesz túl vidám:

„És a KESMA égisze alatt működtetett Bors azt akarja elhitetni velünk, hogy ez a színésznő a következőket mondta Tarlós Istvánnak:

A színésznő elismerően nyilatkozott arról, hogy a 30 éve a városvezetői pályán dolgozó Tarlós István kerületi polgármesterként 16 évig irányította a kerületet, 9 éve pedig a fővárost, most pedig újabb 5 éves ciklusért indul. (…) Az különösen tetszett a színésznőnek, hogy sok fiatalt, kisgyermekes szülőt látott a városban, ami nagyon fontos a jövő szempontjából. Nem minden városban van ez így, ahol élete során forgatott.

MÉRGET MEREK RÁ VENNI, HOGY ILYET, LEGALÁBBIS SZÓ SZERINT, JOHANSSON NEM MONDOTT TARLÓSNAK. ELSŐSORBAN AZÉRT, MERT A TALÁLKOZÓ ELŐTTI 8. PERCIG FINGJA SEM VOLT ARRÓL, KIVEL IS FOG BESZÉLGETNI.”

Ennyire bántóan hülyének nézni egy országot, ilyen mocsadék módon manipulálni, nos… erre tényleg születni kell, mert jóérzésű embernek a bele kifordulna hasonlótól is. De még van két és fél jó hírem. A fél az tényleg jó.

Miközben bírósági döntéseket lehányva a kormány lassú kivéreztetésre ítélte Iványi Gábor Magyar Evangéliumi Testvérközösségét, Köves Slomó egyháza, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) lepacsizott a kormánnyal, úgyhogy a legmagasabb kategóriában elismert egyházzá válik. Ezt onnan lehet tudni, hogy Szentendrén új zsinagógát avattak, ahol Köves és Semjén körbelefetyelték egymást, és az is kiderült, mit jelent ez a magasfokú elismerés. Például alanyi jogon jár az állami, önkormányzati intézményrendszerrel azonos finanszírozás minden közfeladatot átvállaló intézmény tekintetében, legyen az oktatási, szociális, kulturális vagy az élet bármely területét érintő közfeladat-átvállalás. Konkrétan az a finanszírozás, amit Iványiéktól az ócska bosszúállók megtagadnak. Aki szolgál, talpat, tányért és hátsót nyal, annak dől a közpénz, aki bírál, kritizál, szóvá tesz, kiáll, azt eltapossák. Mert a keresztény szabadság már csak ilyen.

Ezzel függ össze, hogy Deutsch Tamás nemzetileg végtelenül hasznos humánerőforrás egy bírósági döntés alapján félmillió forintot volt kénytelen kifizetni Dobrev Klárának, amiért valamikor valahol, valamit hazudott róla. A fél jó hír pedig az, hogy a DK EP-képviselője a fideszes hazugságpénzt Iványi Gábor államilag el nem ismert, kinyírásra ítélt egyházának adja. Helyes.

És végül, mert nekik a haza az első: ahogy az MTA kutatóhálózatát erőből, egy jogszabálymódosítással vonta el az Orbán-kormány, úgy most egyetlen törvény megváltoztatásával vissza lehetne venni az állami bérlakásokat – tudta meg a hvg.hu. A Miniszterelnökség már dolgozik az erről szóló tervezeten, amivel kifejezetten a világörökségi területen fekvő, illetve a műemléki épületekben lévő bérlakásokból tehetnék ki a bérlőket, vagyis többek közt a Budai Vár és az Andrássy út patinás épületeire utaznak. Ezeket bérház helyett szívesebben látnák kormányzati épületként, de kereskedelmi-turisztikai célra is használhatnák a frekventált helyen lévő ingatlanokat. Az a régi, „szerzett” jog is változna, hogy a bérlőknek cserelakás jár, e helyett csak pénzbeli megváltást kapnának, ebből kellene ezentúl megoldani a lakhatásukat. Nem bérlakásokat építenek, hanem a meglévőket is elveszik, ja. Már dolgoznak rajta. Csak a Fidesz. Minden jót!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.