A kormányzat szerint bármely 55 év feletti katona alkalmas és átképezhető pedagógusnak – ez derül ki a parlament által már elfogadott törvényből. A státusztörvény 4. §-ának módosítása rendelkezik arról, hogyha valakit odavezényelnek és megfelel az alkalmazási feltételeknek (nem derül ki, hogy ezek ugyanazok-e, mint ami a pedagógusokra vonatkozik), akkor hivatásos katonaként köteles a tankerület alkalmazni őt. Tehát nem kell gyakorlat, szakmai tudás, nem kell érteni a gyerekekhez, nem kell szeretni őket – vagyis, ha a kiöregedett katonának van tanári végzettsége, akkor odakerülhet az iskolába, pontosabban odaküldik, mert ezt nem ő választja, hanem odavezénylik!
De még az is lehet, hogy a katonának nincs is tanári végzettsége. Ha a tankerületben nincs olyan állás, ami az illető végzettségének megfelel, akkor ki is lehet, sőt kell arra képeznie őket! Az nem derül ki a törvényből, hogy a normál pedagógusképzésről van szó, vagy valamilyen gyorstalpalóról. A képzés végéig a tankerület határozza meg, hogy milyen feladatokat kap. Tehát tetszőleges katonát az iskolába küldhetnek a gyerekek közé függetlenül attól, hogy arra alkalmas-e vagy sem, és még a képzés ideje alatt munkába állíthatják.
A törvénymódosítás szerint a kivezényelt katona nem a pedagógusokhoz hasonló köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban vagy egyházi szolgálati jogviszonyban lesz alkalmazva, hanem tanárként is hivatásos katona lesz! Így minden bizonnyal jóval kedvezőbb munkafeltételekkel dolgozhat, mint a nála képzettebb és tapasztaltabb pedagógus kollégái.
Az 55 év feletti hivatásos katonák valaha nyugdíjba vonultak – most a kormány (többek között) az oktatás megreformálását, az iskolai rend és fegyelem megerősítését, a tanárhiány elfedését várja tőlük az elöregedett és megfogyatkozott, de legalább sok gyakorlattal rendelkező pedagógusok között. Az nem derül ki, hogy kinek a parancsát köteles majd teljesíteni a katona-tanár, vagyis ki lesz katonai felettese?
Hol van itt már szó a gyerekeinkről? A minőségi oktatásról? Akik egész életükben parancsokat kaptak és adtak, azok az iskolában is az alárendeltséget és a feltétlen engedelmességet fogják elvárni a diákoktól.
A tövénymódosítás bizonyíték arra, hogy a kormányzat hosszú éveken keresztül hazudott arról, hogy nincs pedagógushiány. Egyben ezzel a kormányzat elismerte azt is, hogy kudarcot vallott és nem tudta vonzóvá tenni a pedagóguspályát; az elmúlt hónapok béremelése még az infláció fedezésére sem volt elegendő.
Tiltakozunk az egyeztetés és a szakmaiság teljes hiánya miatt! Követeljük a törvény visszavonását! Követeljük, hogy hozzáértő személyek döntsenek a közoktatást érintő törvényekről!
Védjük meg a gyerekeinket.
Civil Közoktatási Platform
Szülői Hang Közösség
Szülői Összefogás Közösség
Tanítanék
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.