Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A Volner Párt berobban

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Volner Párt – szerényen Volner János saját magáról nevezte el – nemzetközi kapcsolatok építésébe kezdett és teljes mértékben el kíván határolódni a keleti diktatúráktól, valamint a véleményük szerint hazaárulást elkövető Momentumtól és DK-tól. Elmondásuk szerint értékrendjük a republikánusokkal egyezik meg, ezért nem kizárt, hogy már fel is keresték Donald Trumpot. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Külföldi kapcsolatainak építésébe kezdett a szeptemberben alakult Volner Párt, amely a konzervatív politikai erők körében keres partnereket.

Volner János független országgyűlési képviselő, pártelnök keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az Amerikai Egyesült Államokban a republikánusokéval egyezik meg az értékrendjük, az Európai Unióban pedig a néppárti frakció legtöbb tagjáéval, kivéve azokat, amelyek „alárendelődtek mára, sajnálatos módon, a liberális propagandának”.

„Mi a Momentum és a DK hazaárulást elkövető politikusaival ellentétben nem az ország lejáratásán, hanem Magyarország érdekeiért dolgozunk minden esetben” – jelentette ki, hangsúlyozva, elutasítják az Európai Egyesült Államok eszméjét, helyette a független, szuverén és erős nemzetállamok szövetségében hisznek.

Hozzátette: a környezetet romboló iparpolitikájuk és emberi jogi kifogások miatt mindenféle „barátkozást” elutasítanak a keleti diktatúrákkal, elsősorban is Kínával, amelyet szerinte védővámok alkalmazásával kellene rákényszeríteni a globális felmelegedést gyorsító technológiák leváltására. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.