Tóth Ilona   |   2018.  Augusztus 1,  Szerda   |   16:03
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 467,726 forint, még hiányzik 2,532,274 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Budapesten az eredeti Orff-elképzelés. IngmarBergman is ezt hallgatta. A Nap szerettei igazi örömtánc.
Szeptemberben a világon először Budapesten lesz hallható CarlOrff leghíresebb műve, a CarminaBurana – az eredeti Orff-elképzelés színpadi produkciójaként az Erkel Színházban.
Bogányi Tibor karmester, csellóművész számos alkalommal dirigálta már a művet, az új előadásban három szólista, a Magyar Nemzeti Balett három művésze és a monumentális, 120 fős énekkar köré lélegzetelállító látványt álmodott az Erkel színpadára. Azt mondják, hogy a komolyzene legádázabb ellenségei között sem akad olyan, aki a CarminaBuranát ne ismerné. Sőt, fanyalogva ugyan, de bevallják, ez még nekik is tetszik. Szakemberek szerint ez a világon legtöbbet játszott, nagyon népszerű zenemű.
A táncszínházak, a koreográfusok szívesen nyúlnak Orffhoz. A siker garantált. Nekem megadatott, hogy a Markó Iván alapította Győri Balett első bemutatóját, a művész első koreográfiáját, A Nap szeretteit láthassam. Aztán még háromszor. Örök kedvenc marad. Akkor is, ha igen csak el voltam kényeztetve remek balettekkel. Talán A próba rockbalett – JohannSebastianBach és Presser Gábor zenéjére született, emlékezetes Fodor Antal-koreográfia – versenyezhet vele. Jó lenne újra látni a különleges Jézus-történetet!
Balett. Zene és tánc – igazából ez tud kikapcsolni. Teljesen. Amikor Orff zenéje és Markó táncszínháza találkozik, az maga a gyönyör. Egyszerre felemelő, vidám örömtánc ez: születés, fájdalom, szeretet a Nap ivadékaitól. A címszerep a tanítvány, az a Kiss János, aki Markó után átvette a Győri Balett vezetését. A hetvenkilences Carmina Burana nem állt meg a győri színpadon, Orff állandóan úton van.
– Győri Balett, A Nap szerettei (1979)
Az együttes máig kultikus darabja. Később a koreográfia felújítása a Magyar Fesztivál Balett sikerdarabja lett.
– Magyar Nemzeti Balett, Szenvedély (2008)
Három eltérő látásmódú koreográfus 1-1 egyfelvonásos balettje. BozsikYvette: Menyegző. Fodor Antal: A nő hétszer. Markó Iván: A Nap szerettei.
– Szegedi Kortárs Balett, Carmina Burana (2001) Juronics Tamás koreográfiája a Sorsról.
– Győri Balett, Generációk (2014)
Az együttes 35. születésnapjára készült az előadás: Ravel: Bolero. Orff: CarminaBurana.
Vámos György koreográfiája a tiszta szerelem szép himnusza.
Orff klasszikusa egyik ihletője volt a svéd IngmarBergman A hetedik pecsét című filmjének, a rendező a forgatókönyv írása közben is a CarminaBuranát hallgatta. A Doors billentyűse, RayManzarek például PhilipGlass közreműködésével játszotta lemezre. Jean–PierrePonelle francia rendező 1975-ben elkészítette tévéfilm változatát. Az O Fortuna OliverStone a Doorsról
szóló alkotásában is felcsendül.
* * *
OrffCarlOrff (1895. július 10. – München, 1982. március 29.) német zeneszerző, zenetanár életműve kizárólag színpadi alkotásokból áll. Első sikerét a CarminaBuranával aratta. Ezt követték további művei, kifejezetten operák: A hold, Az okos lány, a CarminaBuranapárdarabjai, a CatulliCarmina és a Trionfo d’Afrodite. Megzenésítette az Antigoné-témát, az Oidipuszt. Ezeket a műveket igazából csak a nagy zenei ínyencek ismerik, egydarabos zeneszerző, a CarminaBurana mindent überel. Az antológia csak 1803-ban került elő a benediktbeureni kolostor könyvtárából. A helység latin neve Bura SantiBenedicti, innen ered a Carmina (dalok) szó után a Burana jelző. A gyűjtemény a középkori, latin nyelvű diákdalokválogatása: szerelmi, szatirikus dalok, paródiák, kocsmai énekek, bordalok. (Wikipédia)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
„Tisztelt tiszás propagandista! Feltűnt önnek, hogy épp Nagycsütörtökön kérdezi ezt? Gondolom, hogy jut önnek is a harminc ezüstből…” – ezt válaszolta e-mailben Varga Judit, a kegyelmi botrányba belebukott korábbi igazságügyi miniszter, amikor a Telex arról a 2023 januárjában készült hangfelvételről kérdezte, amelyen még miniszterként arról beszélt az akkori férjének, Magyar Péternek, hogy Rogán Antalék „kihúzattak […]
Orbán Viktor: egyelőre nem tudni, kik készültek szabotázsra a Török Áramlat ellen, de a történtek illeszkednek az ukránok stratégiájába Egyelőre nem tudni, kik készültek szabotázsakcióra a Török Áramlat gázvezeték ellen, azt a szerbek vizsgálják, ugyanakkor a történtek illeszkednek egy eseménysorba, és az ukránoknak van ilyen képességük, és hajlandóak meg képesek is arra, hogy ilyesmit tegyenek […]
A hír: gyanús tartalmú tárgyakat talált a szerb hadsereg a gázinfrastruktúra közelében, a magyarkanizsai járás Oromhegyes (Trešnjevac) nevű településén, amely közel fekszik a magyar határhoz – írta vasárnap a Szabad Magyar Szó vajdasági portál. A lap szerint a bűnügyi rendőrség (UKP) és a katonai rendőrség a művelet során drónokat, hőkamerákat, nyomkövető kutyákat és helikoptereket is […]
MEÖT-MKPK: nagy szükségünk van a reményre, amit Jézus feltámadása ad a világnak Égetően nagy szükségünk van ma a reményre, amit húsvét örömhíre, Jézus feltámadása ad a világnak – olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közös, az MTI-hez szombaton eljuttatott húsvéti üzenetében. Az egyházi vezetők azt kérik, hogy […]
Magyarországon nem fordul elő a Frankfurtba tartó gyorsvonaton történtekhez hasonló eset – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pénteken, a Facebook-oldalán. Menczer Tamás a bejegyzésében azt írta, hogy „egy nagy késsel és robbanószerekkel rendelkező férfi merényletre készült a Frankfurtba tartó vonaton. A német rendőrség a nagyobb bajt megakadályozta. 12 utas sérült meg. 500 utast evakuáltak”. Mint hozzátette, […]
– Legutóbbi adatfelvételünk óta az egymással versenyt futó két nagy párt erőviszonyaiban nem történt érdemi változás: a Fidesz 46 százalékon áll (nincs változás), a Tisza 41-en (nincs változás). Abban sincs változás, hogy a Mi Hazánk változatlanul a parlamenti küszöb felett, 6 százalékon teljesít. Amiben változás van, hogy feltehetőleg a sok Dobrev-plakátnak és a növekvő szavazási […]
Orbán Viktor: a magyarok kifosztásának csak úgy lehet ellenállni, ha nemzeti kormányunk van Három nagy lehetőség van arra, hogyan lehet kifosztani a magyarokat, ennek pedig csak úgy lehet ellenállni, ha nemzeti kormányunk van. Olyan nemzeti kormányunk, amely nemcsak nemet akar, hanem nemet is tud mondani – jelentette ki Orbán Viktor keddi ócsai választási nagygyűlésén. A […]
Ünnepélyes keretek között adták át a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány ösztöndíjait: a program 452 tanulót támogatott csaknem 60 millió forint összegben. A kilenc éve működő kezdeményezés révén a kiosztott források összértéke már elérte a 680 millió forintot. A rendezvényen egyúttal újabb ösztöndíjemelést is bejelentettek – közölte a Mészáros Csoport hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az […]
Előre is elnézést az alábbiért. A győri látványos összeomlás utáni kármentés, púderezés egyik csúcskategóriás propaganda-darabját csodálhatjuk meg alant. A körülötte gravitáló nőügyek – Marsi Anikó hírolvasó és vélhetően Kunfalvi Nóra riporter, a kiváló TV2-ről ismert kiválóságai az újságírói szakma sárba tiprásának – a maffia főnökéről csacsognak, áradoznak. Nóri kérdez, Anikó válaszol. Hol vannak már azok […]
„A titkosszolgálatok és a rendőrség – ideértve a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát – nincsenek egymással alá-, fölérendeltségi viszonyban. A titkosszolgálatoknak nincs sem jogi, sem gyakorlati lehetősége egy-egy büntetőeljárás irányítására, a nyomozati cselekmények végrehajtásának befolyásolására”. A Belügyminisztérium szerint fogalmilag kizárt, hogy egy nyomozó „nem hivatalos formában jelentést” tegyen, mivel minden jelentés iktatásra kerül, a nyilvántartásuk […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.