Október 24,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

KLASSZIKUSOK


A vég után

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,656,490 forint, még hiányzik 1,343,510 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Elhitetem magammal olykor,
Hogy sorsom az elődök sorsa.
Ha elromolt tüdőm, gerincem,
Bejutok én is a sorba.
Sok szépet írnak majd felőlem
És kapkodni fogják a könyvem,
Sőt, hogyha lesz egy kis szerencsém:
Síremlékhez juthatok könnyen.

Megtesznek a magyar költészet
Korán lefutott csillagának,
Ki sok reményt cipelt magával
S kiért jogos a könny, a bánat.
»Mi lehetett vón’ még belőle?…«
Majd fogja a riporter írni;
Szóval: lesz majd csőstől dicsőség,
Nincs hát okom panaszra, sírni…

…De azután eszembe ötlik:
Pár kurta sor, mit eddig írtam,
Néhány könnycsepp… Milyen kevés ez
És fél lábam immár a sírban.
Nem olvassák, el is felejtik,
Velem együtt hal meg e pár sor;
Az életrajzom ennyi lesz csak:
Született és meghalt a jámbor…

1899. november 23.

Ady Endre

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!