Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A szerencsétlen sorsú gyerekeket meg eltüntetik, mint a hajléktalanokat. Hogy ne rontsák a gyönyörű kilátást

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Üdvözlöm a nagyérdemű, tisztelt olvasóközönséget! Az Úr megpihent, nekem nincsen rá módom, úgyhogy nem untatok senkit a rizsával. De. Hogy én mennyire utálok kevesebbet aludni, mint többet. Pedig megint hurolni kellett az időt, de majd a gonosz EU eltörli ezt a debil ceremóniát, és akkor jó lesz. Szóvalhogy ha mindenki átállította az óráját, vagy ha minden okos óra magától átállt, induljon a vasárnap!

Bevallom, hatalmas kísértésnek állok ellen éppen, minthogy a nagyérdemű, szeretve tisztelt, hűséges olvasóink nem voltak olyannyira elragadtatva az állampárt tegnapi, 31. születésnapján készült bulicskás fotóktól. Gondolom, hogy ha tegnap ebéd után nem volt kedvükre való a látvány, akkor ma a reggeli kávé mellé sem esne jól. Pedig Bayer szerelmes tekintete, ahogy a pálinkázó havergazdájára néz… csak azt tudnám feledni. Rendben, nem lesz Fidesz-szülcsinapcsis fotográfia címlapon se, meg sehol se, de azért engem egy kicsit érdekelne, hogy miért kellett Szilust a csoportkép első sorába állítani? A. Hogy Balognak a hátsó sorban nyújtania kelljen a nyakát, hogy észrevegyük. B. Mert szép. Amúgy azokat a fotókat is szívesen megnéztem volna, amiket nem lőttek át az MTI-nek, vagy amelyek a biztonság kedvéért el sem készülhettek. Tudják, azok a fotók, amikor előkerül a pálinkásüveg, meg a gasztronómiai birkozó parafenomén főztje, meg a fehérvárihuszárok. Najó, ne gusztustalankodjak, nem áll jól.

Egyáltalán nem ideillő (a kivénhedt NER-demokraták alá mármint), de azért szeretném szóvá tenni: tegnap eltemették Baló Györgyöt, a nagybetűs, legendás újságírót. Akivel remélhetőleg nem a szakma, csak annak legkiválóbb alakja, a minőségi újságírás legnagyobbja távozott. Bár erős kétségeim vannak afelől, hogy ezt bárki képes lesz valaha is utána csinálni, A temetésén elhangzott (egyik) búcsúbeszédből idézek egy mellbevágó passzust:

Minden csatát megnyert, a háborút mégis elvesztettük. Nem lett szabadság, nem lett tájékozott polgár. Mielőtt fasisztázni kezdünk – nem a maiak bűne ez. Épp ellenkezőleg. Azért lehet ma Magyarország olyan, amilyen, mert elbuktunk a szabadságért, autonómiáért, a tisztességes és igazságos közösség megteremtéséért való küzdelemben.

Pedig ő minden este leült a kamera és mutatta, hogyan kellene ezt csinálni. Igen, így valahogy. A szabadságszeretőnek hazudott magyar nép nem igényli a szabadságot, nem igényli a tájékozottságot és már talán a tisztességet sem igényli. Ez a helyzet. Lehet, hogy örökre sajnálni fogom, hogy egyszer valamikor fennállásunk kezdetén, legalábbkét és fél évvel ezelőtt, amikor meghívott minket a műsorába, nem tudtunk elmenni. Nyugodjék békében!

Nem tudom, ki találta ki először azt a közhelyes okosságot, hogy csak a jók mennek el, de talán nem nyúlt mellé túlságosan. Akik maradnak, azoknak egy része pont olyan, aki nem igényli a tisztességet, igazságot. Szerintem az, ami fóti gyermekfalut üzemeltető gyerekközpont ügyében megtörténhetett, a NER-disznóságok hűvös halmának egyetlen kis darabjaként, semmihez nem hasonlíthatóan penetráns és undorító. Szél Bernadettől tudjuk, hogy a Kásler nevű vízfejű monstrum minisztériumához benyújtott adatigénylését a témában – hogy tudniillik mi lesz az intézmény sorsa – arra hivatkozva utasították el, hogy a döntést előkészítő dokumentumokat tíz évre (!!!) titkosították. Az szép.

Itt tartanak: egy gyermekotthon megszüntetése államtitok! 2019, Magyarország: az, hogy a fóti gyermekotthonban élő gyerekeket pontosan hova tervezik vinni — kit, hova, mikor, és mi a szakmai terv, államtitok. Kussolnak, titkolóznak, összevissza halandzsáznak, miközben itt tényleg a legkiszolgáltatottabb, legsúlyosabb állapotban levő és az áthelyezést leginkább megsínylő gyermekek és gondozóik sorsáról van szó. Velük szórakoznak az elvtársak, aztán majd Tiborcz vagy Mészáros vagy valamelyik seggarcú oligarcha lecsap a kastélyra, amint arra március elején a mindig jól értesült Magyar Nemzet volt szíves utalni:

Információnk szerint a gyermekváros elköltözése utáni években a kastélyt és a díszparkot eredeti állapotában állítják helyre, majd állami protokoll-, illetve kulturális-társadalmi események színhelyeként szolgál. (…) közel a repülőtér, exkluzív a hely, a megújulásával mindenki csak nyer. A fótiak is, hiszen gyönyörű parkot és pezsgő kulturális életet kapnak.

Az exkluzív kurva életbe, abba! Hát persze, hogy a rohadt állami protokoll fontosabb, mint a kiszolgáltatott magyar gyerek sorsa. Hát persze, mindig megfeledkezem arról, hogy sakálokat, hiénákákat, dögkeselyűket megszégyenítő emberi bomlástermékektől még csak el sem várható az emberség, a tisztesség, a jóindulat, az építő szándék. Majd pezsegni fog a fóti kulturális élet, ja, a szerencsétlen sorsú gyerekeket meg eltüntetik, mint a hajléktalanokat, hogy ne rontsák a gyönyörű kilátást. Amikor a választási kampányban bidíszletként lehet használni, akkor fontos az a gyerek, ha szerencsétlen sorsú, gyermekotthonban nevelkedőkről van szó, akkor csak nyűgnek, tehernek vannak. Embertelen gazemberek.

Aztán vannak még azok a szellemi árvízkárosultak, akiket egy középszerű teremfocistából lett utazó diplomata minisztériumába hordott össze a NER szele. Akik szintén már csak az egysejtűekkel és a táplálékláncban eggyel feljebb található, 28 szavas szókinccsel operáló internetes trollokkal hajlandók kommunikálni. Fake news, hogy az angolai elnök nem akart találkozni Orbánnal. Így legyen ötösöm és 3,5 milliárdom a lottón, amilyen gagyi, primitív, fantáziátlan, óvodás szinten kiszámíthatóak ezek.

A balliberális sajtóban megjelent hír egy fake news. A magyar miniszterelnök időpontegyeztetési problémák miatt nem utazott Angolába, minden más hazugság. 

Ezt onnan lehet tudni, hogy Szijjártó bezzeg ott volt március közepén. Jó, és? Azt értem, hogy a magyar balliberálisnak csúfolt sajtó hazudik, de lassan már az egész világ hazudik, a portugál sajtó jelen esetben, mert ők azt mondták, lehet oszlásnak indulni.

Szijjártó Péter külügyminiszter két hete járt Angolában, fogadta őt külügyminiszter kollégája és az angolai migrációs hivatal vezetője is, akikkel teljesen egyetértettek a migráció veszélyeit illetően.

Jó, témánál vagyunk. Napi 24 órán keresztül, faszt tudja, hány éve. Migránsok, migránsok, migránsok. Meg a migránsellenesek. A Salvini-félék. Akik orrbaszájba dícsérték Orbánék családpolitikáját Novák asszonyság színe előtt Veronában, a homofób szélsőségesek családügyi világkongresszusán. Magyarország megmutatta, hogy a családnak kell a kormányok politikai és gazdasági döntései középpontjában állnia – ezt mondta a szájával Orbán olasz megfelelője, igaz, semmi kedvem röhögni azon, hogy kezüket lábukat törik, hogy ezt a sikeres magyar modellt (közpénzhitelből gyerekvállalás) valahogy importálni tudják. El nem tudom képzelni, hogy nem jutott eddig eszükbe. És úgy kábé senkinek. Na majd most.

Nálunk a családpolitikai vergősdésnél csak két sikeresebb ágazat van: a haverok kitömését és a nép sötétben tartását szolgáló állami propaganda és a stadionépítésbe, meg a felcsútihoz sikeres magyar futballba beleöntött talicskányi, raklapnyi, kamionnyi pénzek. Az utóbbi egészen biztosan nem haszontalan. Tegnap például a csőd szélén tántorgó szombathelyi Haladás szarrá verte a közpénzzel eleresztett Felcsútot. Kijelenthetjük, hogy Szombathely lassan minden szempontból jobban teljesít, gratulálok nekik, ideje is volt!

Közben a szervilismédia azon humorizál, hogy a tegnap átadott 3-as metró még mindig üzemel, és az átadásba sem Tarlós, sem Orbán nem bukott bele. Ez tényleg majdnem olyan vicces, mint a Bagi-Nacsa páros Bödőcs Tibor mellé állítva. Semennyire. Értelmezhetetlen szóösszetétel a fideszes humor, az már biztos is. Jó hír továbbá, hogy az M3 nevű közpénzszolgálati kanális kinyírják viszont: a retrócsatorna (ami kivételesen nem volt szar) megszűnik, nem volt neki olyan szerencséje, mint a 3-as metrónak. Ehhez képest az MTVA sajtóosztályának ráfért a pofájára az alábbi:

Tovább erősödik a szabad, személyre szabott műsorválasztás lehetősége azzal, hogy a közmédia klasszikus tartalmait sugárzó csatornáját, az M3-at május elsejétől az m3.hu honlapon ingyenesen lehet elérni. 

Vagyis kinyírtak egy klasszikus tartalmakat sugárzó csatornát és azzal döngetik a mellüket, hogy tovább erősödik a nemtommi, mert ingyér lehet elérni azt, ami közszolgálatilag így is kurva sok pénzbe kerül az adófizetőknek. Ez egészen csodálatos okfejtés. Bár az M3 megszűnéséről tájékoztató hír alatt felröffent fideszes szurkoló, a nép hangja, hogy miszerint:

Miért? Az már kezd húzóssá válni, hogy a kormányoldal médiái leszarják saját nézőik pofáját. Teljes a csönd a hírtv/echotévé új műsorstruktúrájáról, nem i beszélve arról, hogy nem kötik az orrunkra ki megy és ki marad és miért.

Höhö. Tetszenek már kapizsgálni vajon, hogy merre nyílik a NER ajtaja? Azt tetszettek gondolni, hogy a sajátjaik fejére nem szarnak pont olyan élvezettel, mint mindenki máséra? Már látom, hogy fájni fog az öntudatra ébredés, de elkerülhetetlen lesz. Valószínűleg nem holnap, de amikor bekövetkezik, az egyáltalán nem lesz mókás és kacagságos. Addig is szép, nyugodt vasárnapot kívánunk mindenkinek, tartsanak velünk ma is!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.