Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A selejt egyszerűen nem tud megbukni a NER-ben

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hétfő után kedd, békességet kívánok mindenkinek! Mert a békesség sokkal jobb, mint az ökölbe rándult homlok. Az is igaz, hogy Handó Tünde nagysága alkotmánybíróvá való felfelé buktatásának híre nem annyira kompatibilis a kisimult homlokkal. És bár Stumpf Istvánról túl sok jót nem tudok elmondani, Szájer József neje még de hozzá képest is határozott visszafejlődést jelent. Miután alkotmány nincs, az alkotmánybíróság kifejezés is vicces (kussoljak, a finneknek egyáltalán nincs alkotmánybíróságuk, aztán mégis ők akarják kioktatni demokráciából, jogállamból a narancsültetvény), de így, hogy a jelek szerint kádertemetőt csinál belőle a fideszes kétharmad, különösen hervasztó a kép. Itt és most nem sorolom fel, hogy mi mindent művelt ez a némber az Országos Bírósági Hivatal (OBH) eddigi elnöke a bírók, az őt elvileg felügyelő Országos Bírói Tanács (OBT) szarrá szívatása terén, vagy hogy az elszabadult hajóágyúként funkcionáló OBH hatalmával szemben nincs semmilyen működő fék vagy alkotmányos kontroll. Szépen mutatja a NER természetrajzát, hogy miután az elvtársak komoly nemzetközi kritikát kaptak az OBH tevékenysége miatt, amelynek élén Handó asszonyság kivony szablyával hatalmi-hatásköri harcot folytatott az OBT-vel, a Fidesz országgyűlési frakciója csakazértis őt jelöli Stumpf kihűlt helyére. Ahelyett, hogy megszabadulnának tőle a francba. Nem, ez a Fidesz esetében teljességgel elképzelhetetlen, hogy a totálisan alkalmatlan, ilyen pozíciók betöltésére teljesen méltatlanná vált arcokat eltüntessék a picsába. Egyik pozícióból pakolják a másikba, hogy ott pusztíthassanak tovább. Tehát Handó Tünde, aki semmi másra nem jó, mint fideszes pártkádernek, majd eztán az alkotmánybíróságon villogtathatja a tudását, és amortizálhatja tovább a testület egyébként is megkopott presztízsét és tekintélyét. A selejt egyszerűen nem tud megbukni a NER-ben. Nehéz is lenne, hiszen a NER gerincét (ez ide nem a legjobb kifejezés, tudom) a selejt képezi.

Mindenhova a feltétel nélkül lojális, szervilis, a Fideszbe és Orbánba kritikátlanul szerelmes figurákat ültetik. Ez az alap. Az különösen gyászos, amikor egy tudósember, egy elvileg csúcsértelmiségi megy le szolgába. Márpedig hosszas tépelődés után az MTA elnökségéért induló Freund Tamás neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi alelnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója szerintem kiváló szolgája lesz a gazdájának. Persze ha őt kérdezik, akkor szerinte nevetségesek azok az értesülések, amelyek szerint ha ő lenne az MTA-elnök, várhatóan utcára kerülnének a kormánykritikus kutatók. Én készséggel elhiszem, hogy nincs ilyen szándéka, és ha lenne sem tudná kivitelezni, ahhoz a Maróth nevű másik zsenire lenne szükség, akit az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) élére katapultált a politikai szimpátiája. Azt viszont nem értem, hogy akkor mit akart mondani a költő abban a korábban Orbánnak címzett levelében, amelyben azt írta:

a kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő társadalomtudományi kutatócsoportok, intézetek munkatársai – akiktől szerettünk volna megszabadulni – itt fognak maradni a nyakunkon, külföldön a kutyának sem kellenek, ha intézetük megszűnik, egyetemi állásaikon akkor is túl fognak élni, és onnan tovább mételyezik a közéletet és a fiatalságot.

Azt értem, hogy Freund Tamás úgy véli, kérdéses, mennyire illik egy magánlevélre hivatkozva teljesen téves következtetéseket levonni, de attól tartok, nem nagyon látszik, mégis mit lehet ezen félreérteni. A társadalomtudományi kutatócsoportok azért teljesítenek gyengén, mert kritizálják a kormányt? Vagy a társadalomtudományi kutatócsoportok egyébként is gyengén teljesítenek? Azért kell megszabadulni tőlük, mert gyengén teljesítenek? Vagy azért, mert kritizálják a kormányt és mérgezik a fiatalságot? Mindenki, aki kritizálja a kormányt, az automatikusan mételyezi a közéletet? Megannyi kínzó kérdés és egy igazán átlátszó és siralmas magyarázkodás Freund részéről. Ezt én soha nem fogom megérteni. Hogy egy szakmájában elismert tudósnak miért kell hülyét csinálnia magából, ha nem muszáj.

Mindegy, mi már nem csinálhatunk hülyébbet magunkból, gondolok itt például arra, hogy az EU tagországaként mostanság megint olyan jól el vagyunk eresztve diktátorokkal, mint senki más. Vlagyimir Vlagymirovics elvtárs és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (értsd: nemzetközileg kiemelten védett személyek) budapesti látogatása újfent közlekedési káoszba taszítja Budapestet. Finomabban fogalmazva: kedden és szerdán forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra kell számítani. Aztán ha kipihegtük magunkat, november 7-én jön a másik evolúciós zsákutca, a török szultán személyesen. Félázsiai diktátorok átjáróháza, valami ilyesmi jutott eszembe, és akkor a tartalmi kérdésekről még szót sem ejtettünk.

Például a Szerbia felől érkező orosz gázról (nem hiába olyan lelkes támogatói Orbánék az uniós bővítésnek, ugye), vagy arról az egyiptomi gigaüzletről, amelynek keretében hazánk Oroszországgal közösen gyártana 1300 vasúti kocsit Egyiptomnak (via Direkt 36). Ebben az a hírérték, hogy a beruházás kifejezetten az oroszoknak kedvez majd, miközben a kocsik gyártásához szükséges hitelt a magyar állam biztosítja. Vagyis a magyar adófizetők lehúzásából az oroszok és az Orbánhoz köthető üzletemberek nyernek: például a Habony nevű gipszfaragó üzlettársa, Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni magyar nagykövet. Majdnem akkor buli, mint a Budapest-Belgrád soha meg nem térülő vasútvonal, amely a kínaiaknak és Mészáros Lölönek hatalmas összeg. Az adót fizetők meg örüljenek, hogy finanszírozhatták. Nem? De.

Nem csak áttételesen kapcsolódik ide, hogy a felcsúti tegnap a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián magyarázott arról, hogy a gazdasági, diplomáciai kapcsolatok erősödnek keleti irányban (látjuk, baszki), Magyarország kifejezetten ajánlott, baráti célországgá vált, ez pedig nagyban köszönhető Szijjártónak és Matolcsynak, a keleti nyitás atyamestereinek. És mert fergetegesen vicces kedvében volt a kipcsak dakota, nem bírta abbahagyni, tovább hallucinált:

„…turisztikai teljesítményünkkel már ott lihegünk Prága és Csehország tarkójánál, őket hamarosan behozzuk”. Érdemes új cél után nézni: ideje megkezdeni „Ausztria és Bécs ostromát”.

Erre sajnos már megint nem tudok mit lépni. Hogy is volt ezzel az utolérjük Ausztriát történettel? Hogy 2030-ra vagy 30 év múlva? Vagy 130 év múlva? Moszkván keresztül szerintem egy kicsit nehéz lesz, de pofázni bele a vakvilágba persze lehet.

Mindeközben. Úgy értettem, hogy Győrben nem örültek olyan nagyon a fideszes önkormányzati képviselőknek, akik tegnap vették át a megbízólevelüket: néhány tüntető polgár kifütyülte őket, miközben Borkai fene tudja, hol bujdokolt. Tehát a kurvázó, korrupt geci miatt téged fütyülnek ki. Téged, aki talán nem kurváztál, nem loptál, nem vagy korrupt geci, csak egyszerűen fideszes vagy. Mert annak éri meg lenned. Hát megérdemlik egytől egyig, azt kell mondanom. Ja, és eltűntek a szavazólapok összesítései, a dobozok és a pecsétek is, úgyhogy akár új választás is jöhet. Vagy felőlem Borkai menekülhet is 5 éven keresztül.

A pesterzsébeti fizetésemeléses mizériáról azt hiszem, semmi újat nem tudok mondani, csak amit már eddig elmondtam. Ízléstelen, gusztustalan, még akkor is, ha nem milliárdokról van szó. Nem fogok amellett érvelni, hogy a 411 ezer sok vagy kevés, nem is leszek demagóg, csak szólok, hogy Botka László nem véletlenül lépett ki az MSZP-ből.

És hogy mókával zárjam a posztot: Schmidt Mária arról elmélkedett a közpénztelevízión, hogy ők komolyan gondolják a demokráciát. Jól van akkor, én is ettől tartottam. Selejtmentes szebb napokat kívánok mindenkinek!