A rezsicsökkentett szemétszállítási díjak nem fognak változni a lakosság számára a július elsején az egész országban induló új hulladékgazdálkodási rendszerben, a kormány a háborús időben is megvédi a lakosságot
– e hatalmas örömhír elszavalása okán szalajtották be Koncz Zsófiát, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkárát ma a közpénzszolgálati televízió M1 nevű kanálisába, aki az ötvenes évek termelése jelentéseinek dallamára hangsúlyozta, kiemelte, ismertette, elmondta, sorolta, megjegyezte, kifejtette, szólt róla és hozzátette. Hogy mennyire jó lesz a mimagyaroknak az, ami már eddig is nagyon jó volt: meg van védve a rezsicsökkentett szemétszállítás.
Azon túl, hogy természetesen minden, amiről a hasbeszélő üzemmódban lelkendező Koncz beszélt, valószínűtlen jövő idő, természetesen halvány fogalmuk nincs, hogy ettől az átalakítástól takarékosabb és eredményesebb lesz, viszont néhány súlyos dolog kimaradt a propagandából. Pedig az államtitkár asszonyság mondanivalóját aligha vágták meg úgy, ahogy a mezei pedagógusét, hogy pont az ellenkezőjét jelentse annak, amit mondani akart. Szóval Koncz Zsófia elfelejtette tájékoztatni a populációt arról, hogy
Ezekre és a mélyebb szakpolitikai összefüggésekre (lásd: bővebben ITT) tehát nem pazarolt szavakat az államtitkárasszony, a lényeg, hogy a rezsicsökkentés propagandája korlátlanul dübörög, miközben a monopolizált hulladékpiacon a legnagyobb, egyben rezsimbarát magyar cég hugyosra keresi magát. Hogy a szemetet elviszik, vagy sem, arra aligha van pillanatnyilag bármi garancia. De megcsinálták. Nem először, sokadszor. Egy teljesíthetetlen feltételekkel évtizedekre kiírt koncessziós eljárás után az egyedüli jelentkezőnek bejön az aranyélet és az aranybánya. Koncz nagysága pedig vakítja a közönséget:
A hulladékgazdálkodási rendszer átalakításával országosan egységes, takarékosabb, eredményesebb rendszert szeretnének kialakítani. Az új koncessziós modellben az állam helyett a Mol hulladékgazdálkodási vállalata veszi át, gyűjti, szállítja és előkezeli a hulladékot, a hulladékkezelési költséget pedig júliustól a szennyezőnek kell majd fizetnie.
A kormány célja, hogy Magyarország minél előbb átálljon a körforgásos gazdaságra, hiszen az Európai Unió komoly célértékeket vár a tagországok hulladékgazdálkodásával szemben.
Magyarországon a települési hulladék újrafeldolgozási aránya jelenleg 32 százalék, ezt rövid idő alatt meg kell duplázni, hosszú távú cél pedig, hogy a lerakókba kerülő lakossági hulladék jelenlegi 50 százalékos aránya 10 százalék legyen. Ezeknek a céloknak az elérése tudatos döntések sorozatát igényli, azt várják, hogy ezt sikerül megvalósítani.
A körforgásos gazdaság célja, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, az elhasznált termékre nyersanyagként tekintsenek, amelyet újból fel kell használni. Július elsejétől bevezetik a szennyező fizet elv alapján a kiterjesztett gyártói felelősséget. Vannak olyan szennyező termékek, amelyekért a gyártónak meg kell fizetnie a hulladék kezelését a teljes életciklusra.
Egyre többen csatlakoznak az illegális hulladék felszámolására irányuló akciókhoz, a szelektív hulladékgyűjtést is egyre többen alkalmazzák. Fontosak a környezettudatos felhívások, erre nyitottság van a lakosság körébe. (via MTI)
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.