Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A propagandamédia fényes csillaga kibéget a sorból?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras, rigófüttyös, vírusmentes, reményteli jó reggelt! Hogy miben kell, vagy legalább lehet reménykedni, azt most még magam sem tudom, majd a jóreggelt-puszi végére igyekezni fogok kitalálni valami okot erre. Vagy sikerül, vagy nem. Olyan ügyesen biztosan nem fog sikerülni, mint ahogy a tiszti főorvos képes laposan tartani a görbét. Az valami egészen fenomenális. És még laposan tartás közben sem szűnik meg bölcs életvezetési tanácsokat adni. Hogyaszongya:

A vasárnap az legyen vasárnap. Kapcsoljuk ki néha a tévét és telefont is, és legyenek számunkra vírusmentes percek, hiszen oly sokat hallunk naponta erről.

Természetesen ilyenkor is figyeljünk a távolságtartásra! (Müller Cecília)

Aha. A krumplileves meg legyen krumplileves. Azt speciel most hallom először, hogy a vírus tévén és telefonon terjed, de most legalább ezt is megtudtam. Azt mondjuk most sem értem, hogy tévé és telefon kikapcsolás közben kitől, vagy mitől kell távolságot tartani, de hátha a holnapi igehirdetésből kiderül. Majd éberen fogok figyelni.

Hadházy Ákos – aki csak nem tud nyugodni, pedig már minden létező és főleg kitalált váddal megtalálta a szorgos szélsőjobb – megérdeklődte Polt Pétertől, hol tart a nyomozás a Híd a Munka Világába című projekt kapcsán, mert már négy éve bogarásszák az ügyet. A választ összefoglalom: sehol nem tart, de a nyomozás eredményessége érdekében azt sem mondja meg a legeslegfőbb ügyész, hogy ezen belül pontosan hol nem tart. Az biztos, hogy Farkas Flórián még most is a parlament tagja. Nem is értem, már nincs akkora szükség a kétharmadra, megvan a rendeleti kormányzás. Még most sem engedik el a kezét?

Ha már én vagyok a soros reggeli kukorékoló, szeretnék néhány szolgálati közleményt megosztani a kedves és a kedvetlen olvasókkal is. Először is a kommentekről néhány szót. Tudom, hogy mindenkit megviseltek az utóbbi hetek, feszül az a bizonyos húr. Ennek ellenére azt kérem, moderálja magát mindenki, akivel egy kicsit elszalad időnként a paripa. Ez nem közvilágítási cég, ezért a lámpavasnak nincsen semmi keresnivalója a hozzászólásokban. A másik fontos észben tartandó: senkit, az égvilágon senkit nem érdekel sem a miniszterek elnökének, sem senki másnak a származása. Sem a valós, sem a feltételezett. Nem szeretnénk, de nem is fogjuk tolerálni az ilyen hozzáaszólásokat, azt pedig, hogy bárki szitokszóként használjon bármely etnikai csoportot, nagyon határozottan kikérjük magunknak. Szerintem az olvasóink többségének nevében is. Ha a szelíd kérésem ellenére nem szűnnek meg az ilyen típusú hozzászólások, a kedves (vagy kedvetlen) kommentelő ne csodálkozzon, ha töröljük, netán letiltjuk az illetőt. Ezt akkor is megtesszük, ha régi törzsolvasónkról van szó. Csak azért szólok, hogy megspóroljak az érintetteknek némi utólagos bosszankodást, önmagunknak pedig egy feldúlt levélváltást.

A másik, sokkal kevésbé személyes, ám rendkívül fontos szolgálati közlemény azoknak szól, akik a Szalonnát közvetlenül olvassák, nem a Facebookon keresztül nyitják az oldalt. Örvendetesen magas ezeknek az olvasóknak az aránya, azonban hozzájuk nem tudjuk máshogy eljuttatni az információt, csak így. Feltettünk a Szalonnázóra egy rendkívül érdekes és – véleményünk szerint – rendkívül fontos videót. A magyar feliratot két alkalmi munkatársunk készítette, így most a magyar olvasók számára is érthető és elérhető. Azért nem a Szalonnára, hanem a Szalonnázóra tettük, mert technikailag ez volt megoldható. Természetesen ingyenesen hozzáférhető, nem kell hozzá előfizetés. Ajánlom mindenkinek, akit érdekelnek a miértek.

Találj egy ellenséget!

Olyasmi történt velem, ami viszonylag ritkán szokott, bár azért előfordul néha. Tátva felejtődött a szám. Tegnap este G. Fodor Gábor felesége, aki világhírű újságíróvá érett a nyolcaskán, azért háborgott, mert látszik a karanténidőszak vége. Nem is akárhogy teszi ezt, egészen zűrzavaros okfejtéssel sikerült levezetnie a dolgot.

Nálunk is egyre könnyebb lesz minden. A közösségi médián panaszkodó belbudai irodalmárpalánták fellélegezhetnek: szép lassan újra nyitnak kedvenc kávéházaik. A tragédiájuk, hogy nem járhatnak a baráti körrel felolvasó estekre, a végéhez látszik közeledni.

(…) 

Mégis, hogy lehetséges ez? A vírus tán elfáradt? Sokállomásos világkörüli turnéja végére ért, kiégett, megunta a hirtelen jött rivaldafény okozta stresszt? Mert vakcina az nincs, ha újrakezdődik a tömörülés – márpedig jön a nyár, nyitnak a teraszok, fesztiválok is lesznek, a strandok is kinyitnak – akkor a veszély, hogy az egyszerre megfertőződött sok beteg elárasztja a kórházakat, újra előáll.

(…)

 Aztán ha túlvagyunk a május harmadikán, akkor jöhet a többi enyhítés. De ezt a vírussal is megbeszélték? Akkor már biztosan nem fog fertőzni, mert az újlipóciai vegán fagyizó már például nyitva lesz akkor, a kisvállalkozásoknak pedig ki kell nyitni, különben visszafordíthatatlan károkat okoz a korona a gazdaságnak. De az egészségnek ugye nem?

Én nem is értem, mi a túró történt nyolcaséknál. A KESMA egyik oszlopos tagja, a kormánypárt által egy kosárba összelapátolt propagandamédia fényes csillaga kibéget a sorból? Mi ez a lazaság? Vagy Fodor-Horváth Zsófiának elfelejtettek szólni, hogy nem az undok közösségi médián panaszkodó belbudai irodalmárpalánták és az újlipóciai vegán fagyizó törzsvendégei (értsd: rohadék liberális ellenzéki hazaárulók) találták ki azt, hogy nálunk május harmadikán lövi főbe magát a koronavírus, ezért onnantól kezdve vidáman folytathatjuk a szokott életünket, hanem az ő imádott, tűzön-vízen, tökön-babon és főként mindenki más emberségén és érzésein átgázolva védelmezett gazdája, Orbán Viktor döntött így? A kormányt szolgáló udvari krónikás mit művel vajon? Megelőző hadműveletként a liberális, hazaáruló, sorosügynök ellenzék nyakába igyekszik varrni a felelősséget, ha esetleg mégsem annyira jó ötletnek bizonyul a dolog? Drága hölgy! Le tetszett maradni a fejleményekről. Jelen állás szerinte rendeleti kormányzást tartunk Magyarországon. Ez tényszerűen azt jelenti, hogy Orbán Viktor szava a szentírás, egymaga is alkothat rendeleteket, minden döntés az övé. Ezt ugyan szereti elfelejteni a szekértábor, de nem árt néha hangsúlyozni: a döntések felelőssége is Orbán Viktoré. Nem a belbudai irodalmárpalánták – csak tudnám, miért mardossa Zsófia asszonyt az ellenszenv, már amennyiben ő nem nyakig érő gumicsizmában kapálja a kapros tökfőzeléket Bütykösmérgesen – jelentették ki, hogy május harmadika után túl vagyunk a járvány csúcsán, hanem Orbán Viktor. Nem a vegán fagyizó sorosista magyargyűlölői döntöttek úgy, hogy beindítják Magyarországot, hanem Orbán Viktor. Most vagy az történt, hogy Fodor-Horváth Zsófia a Kesma-tisztogatás egyik áldozata lesz, ezt már tudja is magáról, ezért időben elkezd úgy tenni, mint aki tegnaptól mindig is ellenzéki volt, és még a vezérnek is bátran be mert szólni, vagy félretájékoztatta valaki és azt hiszi, az ellenzék bármiben is dönthet ebben az országban, de legalábbis beleszólhat a döntésekbe. Én speciel az első verzióra tippelek.

Úgy alakult, hogy mostanra sem jutott eszembe semmi olyasmi, amiben lehetne, kellene, vagy érdemes lenne reménykedni. Marad a két kezünk a karunk végén, ha el akarunk érni valamit. Kellemes ébredezést, szép napot mindenkinek! Hamarosan jövünk vissza és beszólunk, ahogy szoktunk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.