Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A Nézőpont Intézet ott segít, ahol csak tud

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szerencsére a kormány résen van, és odafigyel arra, hogy az ellenzék nehogy hibát kövessen el. Ezért is figyelmeztették őket arra, hogy amit Jakab Péter (Jobbik) és Gyurcsány Ferenc (DK) művel, az elfogadhatatlan. Óriási szerencse, hogy van nekünk egy a Fidesztől teljesen független Nézőpont Intézetünk, amelynek különböző elemzőit – az ellenzéki pártok képviselőivel ellentétben – meghívják a köztévébe, hogy ott azokról az ellenzéki politikusokról és pártokról osszák az észt, akiknek a véleményére viszont nem kíváncsiak. Vagy ha néhány évente egyszer mégis, akkor az felér egy kisebb tragédiával.

Arról persze nem szóltak, hogy azért október óta a kormánypárt is bajban van, mert még megrémülnének a drága szavazók. Lássuk a kormánypárti intézet ellenzékről szóló szakértését, ha már ez is közpénzből megy:

Nézőpont Intézet: komoly problémák vannak az ellenzéki térfélen

Az ellenzéki térfél komoly problémáiról beszélt a 2022-es országgyűlési választásokra való felkészülés kapcsán Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Azzal kapcsolatban, hogy Jakab Péter, a Jobbik új elnöke mazsolához – egy szerinte nagyon megosztó élelmiszerhez – hasonlította Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, aki válaszul rossz cukrásznak nevezte Jakab Pétert, az elemző hangsúlyozta: megmosolyogtatók ezek a kijelentések, de a vita arról szól, hogy ki kit „szalámizzon le” az ellenzéki oldalon. Tóth Erik közölte, az ellenzéki térfélen komoly probléma lehet, hogy minden ilyen vita, veszekedés azt üzeni a választóknak: az ellenzéki pártok nem kormányzóképesek.,

Jelezte, az ellenzéki pártok igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy a 2022-es országgyűlési választásra közös listával készülnek, de egyértelmű, hogy inkább abban érdekeltek: ne alakuljon ki egy közös lista, helyette legyen egyetlen olyan kiemelkedő párt, amely domináns lehet közöttük.

A jelenlegi folyamatokból arra lehet következtetni, hogy a következő két évben a magyar belpolitika része lesz az ellenzéki összefogásról szóló vita – mondta az elemző, megjegyezve, az ellenzéki összefogás kérdését relevánsan a tavaszi, nyári tisztújítás után lehet majd tárgyalni. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.