Június 6,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A nemzeti haszontalanság messzire világító tornya

Hejjhó, reggel van, ébresztő! Szombatot tartunk már megint, aminek legfeljebb pszichológiailag van annyi jelentősége, hogy nem hétfő van. Ettől máris jobban érzem magam. (Ja, nem.) Majdnem olyan jó hír ez, mint hogy a katasztrófavédelem (nem győzök álmélkodni, milyen fantasztikus szó ez) már nem csak a katasztrófát védi, hanem a szemetet is szállítja. A lényeg, hogy a magyar kormányt nem lehet zsarolni ilyen hülyeségekkel. Se. Tudom, volt már szó erről tegnap reggel, de nem bírom túltenni magam rajta. Hangsúlyozom: a mindentől is megvédés kormánya olyan egyszerűbb kihívásokat sem bír abszolválni, hogy mondjuk a lakosság ne fulladjon bele a szemétbe, vagy hogy ne csótányhordák terrorizálják a világszínvonalú magyar egészségügy intézményeit. Tényleg fogalmam nincs mi lenne, ha valóban bevándorlóország lennénk, és valódi veszély fenyegetne. Azt hiszem, egy nemzeti konzultáció, és két sorosozás nem segítene át a szakadékon.

Gondolom, ezért van az, hogy inkább olyasmikkel foglalkoznak, amihez értenek. Ilyen a népnemzeti szívatás, amihez valóban világbajnok szinten értenek, ott látványosak a sikerek is. Példának okáért addig szívatták kéjes gyönyörűséggel a CEU-t (konkrétan tavaly február óta mást sem tesznek), ameddig elérték, hogy az egyetem bejelentette: ha egy hónapon belül nincs megállapodás, Bécsbe költöznek. Még ha teljesen nyilvánvaló is, hogy a példátlan szopatás és ugráltatás nem elsősorban az intézmény, hanem Soros Patásördög György személye ellen irányul, az is vastagon kiolvasható ebből a gyászos történetből, hogy a futball iránti beteges rajongás, a pofátlan harácsolásban gyökerező hatalmi téboly és a minőségi oktatás fontosságának felismerése a végtelen idő-tér kontiunuum legtávolabbi pontján sem hozható közös nevezőre.

Ennél csak az a súlyosabb, amikor az oktatási intézmény kinyírása, ellehetetlenítése ellen tiltakozókat veszi a büdös szájára a kormánypárt. A Momentum tegnap délután 6 órára időzített tiltakozó megmozdulására válaszul a szánalmas rögeszméi áldozatává vált állampárt megint azt az óvodás szintű, primitív röfögést produkálta, ami minden érdemi párbeszédet ellehetetlenít (L. Simonnak azért szóljanak, hogy ne beszéljen ki a NER-gödörből):

A MOMENTUM SOROS ÉRDEKEIT VÉDI

Az ellenzéki politikusok Soros György támogatásával és a Soros hálózat segítségével indulnak a választásokon. Ezt ma meghálálják a Soros egyetem előtt.

A Soros egyetem ma is zavartalanul működik Budapesten, a körülötte keltett hisztéria csak egy politikai blöff.

(fidesz.hu)

Jó. Akkor ha a Momentum Soros érdekeit védi (amúgy kurvára nem Soros érdekeiről van szó, dehát a félművelt felkapaszkodottak csürhéje magasról tesz a tudásra, az alattvalóképzéshez nem kellenek egyetemek), akkor vajon a Fidesz EP-képviselői kinek az érdekeit védték, amikor nem szavazták meg az EU pénzügyi érdekeinek védelméről szóló EP-határozatot? Tehát kinek az érdekeit védi a magyar állampárt az Európai Unióval szemben, midőn tartózkodik egy olyan határozatról szóló szavazáson, amely az EU pénzügyi érdekeinek védelméről, a csalás révén harmadik országokba került pénzek és vagyonok visszaszerzéséről szól? Nem is merek arra gondolni, hogy a magyar állampárt érdekei tökéletesen ellentétesek annak az Európai Uniónak az érdekeivel, amelynek teljes jogú tagjaként évek óta szitkozódva tartják a markukat azért, ami nekik jár. Ugye nem azért tartózkodott a Fidesz ezen a szavazáson, mert csalás révén talicskáztak ki komplett vagyonokat harmadik országokba? Biztosan szó nincs erről, a miniszterelnök Putyin-ügynök úr biztosan nem tűrné el az ilyesmit.

Jut is eszembe erről Deutsch Tamás, a nemzeti haszontalanság messzire világító tornya, akinek vaskos EP-képviselői tevékenységéről a nagy büdös semmin kívül hosszú évek óta egyebet nem hallani. Na, ő az a jellembajnok, aki még csak nem is tartózkodott, hanem egyenesen a határozat ellen szavazott. Emberünk ezzel nem dicsekedett az ő méltán népszerű Facebook-oldalán, amit kizárólag trollkodásra használ, ezzel szemben azonnal bejelentkezett Juhász Péter sérelemdíjára, amit a közpénzmédia ellen megnyert perben megítéltek neki:

Szuper, akkor végre ki tudja fizetni azt a több mint félmillát, amivel nekem tartozik, miután csontra elvesztette a perét velem szemben. Ennyi.

Remélhetőleg, Juhász Péter mielőbb törleszti az adósságát az EP-ben hereveréző Deutsch felé, akinek azért felhívnám a figyelmét arra, hogy miközben a saját gennyes érdekein kívül minden egyebet leszar, visszafogottabban kéne örvendezni annak, hogy a csillirádos közmédia ócska hazugsággyárrá süllyedt az ellenzéki politikusok ellen vívott harcában. Ami nem feladata neki.

Ámazonban, van itt valami igazán érdekes és fajsúlyos. Miközben a propaganda salakja parádés epehányásokba csomagolva álhírgyárazzák a nem kormánypárti médiát és gyávának nevezve mocskolják Emmanuel Macron francia államelnököt (gondolom, ha Macron nem azt mondja, hogy tiszteli Orbánt a nézetkülönbségek ellenére, akkor most azon vernék a nyálukat), a kisebbik osztrák kormánypárt, a populista FPÖ (Orbán nagy rajongói ők) példátlan gyűlöletkampányba lendült a muszlimok ellen. Csakhogy van egy kis probléma: bár a muszlimok ellen próbálnak uszítani, valójában az Ausztriában munkát vállaló magyarok fognak szívni.

A külföldön élő gyerekek után járó családi pótlék mértékét a jövőben hozzáigazítjuk az adott ország életszínvonalához. Ezzel a kormány 114 millió eurót spórol. Ez egy lépés a helyes irányba: a mi pénzünket a mi gyerekeinknek.

Konkrétan ez a szöveg áll az FPÖ rasszista és az iszlám vallásúakat bűnözőként beállító hirdetésein, pedig a célba vett helyzet jellemzően azokra a magyar családokra vonatkozik, ahol az egyik szülő Ausztriába jár dolgozni, akár ingázik, akár hosszabb időre kint vállal munkát, de a másik szülő vagy a rokonok Magyarországon maradnak és velük él a gyerek. Ha valamikor, akkor most lenne itt az ideje annak, hogy Szijjártó Péter toporzékolásügyi és mindenkit is bekéretési teremfocista akcióba lendüljön. Szeretném megnyugtatni az Ausztriában dolgozó magyarokat: nem fog. Ugyanis Orbán egyszemélyes politikai ambíciói felülírják a magyar emberek érdekeit. Pláne ha a jobban teljesítő magyar ugarról kényszerből eltávozott honfitársakról van szó. Egy populista, rasszista, szélsőséges osztrák párt támogatása ma sokkal fontosabb, mint magyar családok sorsa. Pont.

És ez nem minden, a nyugdíjasok se dobjanak egy hátast a megtiszteltetéstől. Ugyanis nem árt ha tudják: havi 16 ezer forinttal, átlagosan 30%-kal lehetne emelni a nyugdíjukat, ha a mindentől megvédés nemzeti kormánya nem fizetne 14 milliárd forintot évente a kárpátaljai időseknek. Tekintve, hogy jelenleg mintegy 70-72 ezer ember 50 ezer forintot, vagy annál kevesebb  nyugdíjat kap, nekik óriási segítséget jelentene, ha megszűnne az egyezmény, mely alapján Magyarország nyugdíjat fizet az egykori szovjet állampolgároknak. Talán nem véletlen, hogy az elnyomottként visító kétharmados propagandagépezet hasábjain nem sűrűn fognak ilyesmikről tájékozódni. Pedig lenne miről.

Ezennel pontot teszek e reggeli ömlengésem végére. Vigyázzanak, támad a fejfájás, mivel akár 24 fokos meleg is lehet némi kettős fronthatással megbolondítva. Kirándulni szabad, mi ettől függetlenül ma is szállítjuk a tartalmat. Szép napot mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.