Szeptember 23,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A mélységes undor és az őszinte megvetés

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,297,765 forint, még hiányzik 1,702,235 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hejhó, jó reggelt mindenkinek! Szerda után csütörtök, rohannak a hétfők. Gondoltam, hogy valami motivációs coelhoizmussal kellene indítanom a napot, de nem jut eszembe semmi igazán értékelhető, dagályosan hömpölygő lábszagú semmitmondás. Ezért inkább vegyük szépen sorba a szerintem fontos tudnivalókat arról, hogy milyen jó nekünk.

Először is remélem, hogy senki nem lázas. Ha mégis, akkor üljön át egy másik autóba, morzsolgasson rózsafüzért, mormolja el a tízparancsolatot ne essen pánikba, viselkedjen nyugodtan és fegyelmezetten, ahogy az egészségügyért felelős államtitkárasszony utasításba adta. Jusson eszébe (annak, aki lázas!), hogy ma Magyarországon nagyobb esélye van annak, hogy simán influenzás, mint annak, hogy a koronavírust kapta el. Vagyis ha jól értem, mert ma Magyarországon a pártállam utasítására pánikolni és agyfaszt kapni kizárólag a migránsok (cigányok, rabok vagy az éppen aktuális sorosok) miatt szabad, egyben forrón ajánlott is. Van, aki így szereti. Hogy a saját pénzén mossák az agyát.

Amikor a civilek, a liberálisok, az ateisták, a csuklóból hazaárulónak bélyegzettek, a hajléktalanok, a szegregált nyomorultak, a nélkülözők, a rászorulók, a más bőrszínűek, a más vallásúak, a bármilyen értelemben idegenek, a tolószékesek, a melegek, az Iványi Gáborok és felsorolhatatlan hogy még ki mindenki ellen uszít főállásban tíz éve a kormány, amikor kirekesztenek, listáznak, árokba rugdosnak komplett társadalmi csoportokat, amikor kormányzati program, hogy polgárháborús pszichózisban rettegjen és gyűlöljön mindent és mindenkit a magyar, akkor valahogy baromira nem fontos a nyugalom és a fegyelmezettség. Úgyhogy üdvözlöm ez úton is a nagy becsben tartott egyházat, konkrétan a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, amelyik végre nem tűri szó nélkül mindezt:

[…] szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2020-ban Európában, Magyarországon előfordulhat az, hogy nyilvánosan általánosítva keresztény embereket bélyegeznek meg hitük és vallási hovatartozásuk miatt […] Hitünk, kultúránk, történelmünk arra tanít bennünket, hogy tiszteljük egymást és a másik emberi méltóságát, még akkor is, ha véleményünk nem mindenben egyezik. (MTI)

Ja, nem az állampárt büdöstalpú migránsozásával, cigányozásával, etnonacionalista parasztvakításával van problémája az egyháznak, nem az állandó mindmeghalunk paranoia terjesztése és a nemzet szellemi nyomorba döntése a probléma, hanem Niedermüller Péter (nyomorúságosan szerencsétlenül megfogalmazott, de nézetem szerint undorító módon kiforgatott) szavai.

A mélységes undor és az őszinte megvetés kerülget attól, hogy éppen az embereket hitük, vallási és egyéb hovatartozásuk miatt reggeltől estig köpködő, a másik ember méltóságát és jogait handabandának minősítő, újabban bírósági ítéleteket égető kormány Novák Katalinja (elemi erejű, műanyagkeresztény felháborodása ITT olvasható), valamint az Orbán akaratából jól tartott egyház, Bayer Zsolttal kéz a kézben háborognak ama gyűlöletkeltés ellen, amiben nekik köszönhetően élünk tíz éve. Megfizethetetlen az, amikor saját maguk ellen tiltakoznak és háborognak. És változatlanul nem vagyok Niedermüller ügyvédje, sem a bármilyen előjelű szekták rajongója, csak szerintem a jogos és szükséges kritika, valamint az álságos szemforgatás és kimagyarázás között nem lenne baj különbséget tenni. Akármilyen rohadt sötét van és bármennyire csípi a szemünket a feudális középkor bűze. Az egyháznak külön elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az egész magyarok lakta Kárpát-medencében teljes néptömegek fordultak ki minden emberségükből, és például becsületes, tisztességes vendégmunkásokat üldöznek el maguk közül csak azért, mert nem fehér a bőrük színe és nem magyarul beszélnek. Nyugodtan tükörbe lehetne nézni! Mindenkinek.

Tragédia, hogy mindeközben a jogállamiságot, a fékek és ellensúlyok rendszerét szitokszóvá züllesztő és szakmányban kigúnyoló kormány a legméretesebb disznóságokat sem képes jogsértés nélkül végrehajtani. Gondolok itt a KESMA nevű propagandaszörnyetegre, aminek a létrejöttét tényszerűen a Gazdasági Versenyhivatal hagyta jóvá és nem Orbán Viktor, viszont olyan módon – ahogyan a Fővárosi Törvényszék a TASZ és a Szabad Pécs által indított per ítéletében kimondta -, hogy semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott mielőtt a médiagólemnek megadta a működési engedélyt. Az egész sztori egy bonyolult jogi csűréscsavarás (ITT lehet olvasni egy korrekt magyarázatot arra, hogy pontosan mi történt és mi a következménye: SEMMI), a KESMA-val kapcsolatban a bátor kipcsak sok mindenről emlékezetes január 9-i sajtótájékoztatóján ezt állította:

Én semmit sem írtam alá, ami a KESMA létezéséhez érdemben hozzájárult volna. Az egy magánalapítvány. 22 olyan döntése volt a kormánynak, amit én írtam alá valóban […] az egyik erre vonatkozott, amikor azt mondtuk, hogy nem látunk kockázatot, sőt nemzetgazdasági érdek van amellett, hogy egyesülések jöjjenek létre. De ez nem létrehozó aktus. Tehát szeretném eltolni magamtól ezt az egész kérdést. […] én távol tartanám magam attól, hogy bármilyen magyar sajtóterméknek a működését átfogóan értékeljem. Egy-egy konkrét ügyben ha úgy látom, hogy unfair dolog történt, vagy például féknyúzok szaporodtak el, akkor lehet hogy ezt szóvá teszem, de összességében én nem kívánok egyetlen médiaszereplőt sem minősíteni.

Aha. Ő semmit nem írt alá, a felelősséget eltolja, távol tartja magát az egésztől, neki valójában semmi köze az egész KESMA-hoz. Hacsak így nem. Az igazság ezzel szemben az, hogy a nemzetstratégiai minősítés pontosan azért kellett, hogy a GVH-t  megkerüljék (a nemzetstratégiai minősítésű összefonódásokat NEM kell bejelenteni a GVH-nál), nehogy véletlenül keresztbe tegyenek és úgy találják, hogy túlzott piaci koncentrációhoz vezetne, ha 476 fideszes sajtóorgánum fuzionálna. A jogászkodó sufnijogászok kormánya azonban elkövette azt a hibát, hogy a nemzetstratégiai minősítésről később hozott döntést, miután a GVH már elkezdte vizsgálni a KESMA bejelentését az összefonódásról. Vagyis a bíróság most azt mondta ki, hogy a GVH-nak el sem kellett volna kezdenie az eljárást, de ha már elkezdte, akkor utólag nem kenheti a hatósági bizonyítvány kiállítását a nemzetstratégiai jelentőségre, mert az nem ilyen esetekre való. Következmény? Semmi. A GVH ugyan elveszítette a pert, de minden marad a régiben. Kiadtak egy másik határozat, ami ugyanúgy jóváhagyta az összeolvadást, a KESMA onnan nyomhatja tovább az egyenpropagandát, ahol abba sem hagyta.

A lényeg, hogy Orbánnak ehhez sincs semmi köze. Olyan ez is, mint az, hogy miután január 9-én felkorbácsolta a rasszista indulatokat és a dologtalan cigányok ellen hergelte a közvéleményt, arra már nem futja a harcias, militáns bátorságából, hogy a gyöngyöspatai roma önkormányzat meghívásának – ami egy táplálkozással egybekötött nyílt, baráti hangvételű, őszinte beszélgetés – eleget tegyen. Sajnos aznapra már van programja, Portugáliában fogja védeni a nemzeti érdekeket, a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű tanácskozásán. És nem az van, hogy jó, akkor majd jövő szombaton vagy két hét múlva hétfőn, az sem baj, ha nem lesz ebéd, de fontos ez az ügy, és a miniszterelnök valóban kiemelten kezeli, az üzengetések, levelezések és képernyőről uszítás helyett személyesen is foglalkozik a kérdéssel (ha már bírósági ítéletek leköpésére adta a fejét), hanem az emberminisztériumhoz irányítja őket, ha tárgyalni akarnak. Különben is: Gyurcsány.

Jól is teszi az Európai Néppárt, hogy úgy döntött, hogy nem dönt semmit a Fidesz ügyében. Gondolom, abban bíznak még mindig rendületlenül, hogy ami egy év alatt nem javult, de legalább tovább romlott, az majd most váratlan fordulatot vesz. Konzultáljanak, tanácskozzanak, tűrjék Szájer kirohanásait, várják a csodát, és majd biztosan minden rendben lesz. Nem kellenek elvek, a mocskos kis és nagy kompromisszumok is megteszik. Európai értékek, jogállamiság, demokrácia. Az, bazmeg. Korrupt, kelet-európai maffiózók röhögve bomlasztják, ütik-rúgják és elbeszélő jelen időben verik szét az EU-t, azok meg ennyi év után is ejnybejnyéznek és dühösen toppantgatnak, hogy ez így nem mehet tovább. Jól van akkor.

Azt hiszem, itt feladom. Minden jót, nemsokára hétvége, jön a 15 fok, aztán majd minden jobb lesz. Vagy nem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!