Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A magyarság egészének fejlődése érdekében

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szerencsére van nemzetpolitikáért felelős államtitkárunk, aki Egerben egy szakmai hétvége keretében elmondhatta, hogy a magyarság egészének fejlődését segítő tőkét jelentenek a nemzetpolitikára fordított források. Potápi Árpád János szerint a magyar-magyar kapcsolatrendszer megerősítése elengedhetetlen, céljuk annak szétszakíthatatlanná tétele. Persze nem maradhatott ki a gyurcsányozás, ezért azt is elmondta, hogy a gaz szocialisták mindössze 9 milliárd forintot szántak erre a nagyszerű feladatara, míg a nemzeti kormány évi több mint 100 milliárd forintot. 

Ezek nagyon fontos dolgok – noha valóban vannak jó kezdeményezések is, a több tucatnyi baromság mellett – ezért hát nézzük is meg tavaly mire ment el a pénzek egy része:

  • Az Erdélyi Református Egyházkerület-Ajtoni Református Egyházközség 250 milliót kapott,
  • A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség 1,2 milliárdot,
  • A Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány 420 milliót,
  • A Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség 1,6 milliárdot.
  • 2,2 milliárd pedig az iskolások határon túli kirándulásait szervező Határtalanul! programra

Hogy ezen tételek hatására mennyiben javult a magyarországi magyarok és a külhoniak közötti kapcsolat, azt nem tudom, mindenesetre lássuk, mi érdekeset mondott még a nemzetpolitikáért felelős államtitkár:

A magyarság egészének fejlődését segítő tőkét jelentenek a nemzetpolitikára fordított források – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Egerben, a Mi történetünk című, külhoni magyar egyetemistáknak és főiskolásoknak szóló szakmai hétvégén.

Potápi Árpád János köszöntőjében kiemelte: a kormány legfontosabb nemzetpolitikai küldetése úgy megerősíteni a magyar-magyar kapcsolatrendszert, hogy szétszakíthatatlanná váljon. Emlékeztetett: a szocialista kormányzás utolsó évében alig több mint 9 milliárd forint jutott ilyen célokra, miközben ez az összeg mára meghaladja az évi 100 milliárdot.

Felidézte: a kabinet 2010 óta radikális fordulatot hajtott végre a nemzetpolitikában, az első négy év a keretrendszer kialakításáról szólt, amelyre alapozva azóta sikerült előrelépni a szülőföldön való boldogulás területén is. – MTI

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.