Augusztus 26,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A kormányzat újonnan megfogalmazott küldetése: az oktatási rendszer rendberakása

Az EMMI felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára ma Budapesten elmondta, hogy véleménye szerint nagyon magas színvonalú oktatásra van szükség ahhoz, hogy a gazdaság kellőképpen növekedni és fejlődni tudjon. Tényleg, valóban? Nem semmi gondolat, kedves Horváth Zita, még jó, hogy önök ott fent tudják, hogy hogyan vezessenek egy országot, máskülönben ma már nem is tudom, hol tartanánk. A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy a nagyon magas színvonalú oktatás megteremtése a kormányzat újonnan megfogalmazott küldetése. Csak kérdem, az elmúlt 9 évben nem volt idő arra, hogy foglalkozzanak az oktatás helyzetével? Ennek fontossága valahol a stadionok és templomok után következett? De igazán örülünk annak, hogy kormányzása kilencedik évében úgy gondolja a párt, hogy valamit talán tenni kellene.

Lássuk, eddig mit tett az Orbán-kormány a magas színvonalú oktatásért:

  • A tanköteles korhatár leszállítása,
  • a heti öt kötelező testnevelés óra ,
  • az iskolák államosítása és központosítása,
  • a kötelező, új, állami tankönyvek bevezetése,
  • a gimnáziumok helyett a szakiskolák támogatása,
  • az igazgatók, majd a tanárok autonómiájának felszámolása
  • a CEU elzavarása

Nézzük az eredményeket, azok mégiscsak többet mondanak minden szónál:

Nagyszerű eredmények tehát, nem vitás. Na de lássuk a teljes MTI beszámolót erről a jeles eseményről, ahol maga Tarlós István is felszólalt valamilyen oknál fogva.

Nagyon magas színvonalú oktatásra van szükség ahhoz, hogy a gazdaság kellőképpen növekedni és fejlődni tudjon, ez a kormányzat újonnan megfogalmazott küldetése – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten.

Horváth Zita az Óbudai Egyetemen, a határon túli, Kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatás képviselőinek részvételével, kilencedik alkalommal megtartott EU-PED pedagógusnapi ünnepségen hangsúlyozta: kiváló egyetemi képzésre van szükség annak érdekében, hogy az egyetemek igazi innovációs ökoszisztémaközpontok legyenek, azért, hogy a nagyobb hozzáadott értékkel rendelkező ipari vállaltok Magyarországra jöjjenek, és megmaradjanak.

Tarlós István főpolgármester beszédében úgy fogalmazott: az elkövetkező évek kiemelt feladata kell, hogy legyen az országban és Budapesten is, hogy “a képzett, elismert és elhivatott pedagógusok egy megújulni engedett, a klasszikus értékekre épülő, magas szintű oktatási rendszerben gyakorolhassák hivatásukat.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS