Május 8,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A kormányszóvivő reméli, hogy másfél millió magyar véleménye nyomán Brüsszel jobb belátásra tér

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 388,704 forint, még hiányzik 2,611,296 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A hatalmas érdeklődésre, de még inkább érdektelenségre való tekintettel meghosszabbított visszaküldési határidejű, előre megválaszolt, Rogán által irányított, az Orbán-kormány narratívájának alátámasztására szolgáló álkérdésekből álló, nem kevés közpénzt felzabáló soros ún. nemzeti konzultáció ájult, kritikátlan magasztalása okán szalajtották be a kormányszóvivőnét a pártrádióként működő közszolgálati rádió hajnali műsorába, és Szentkirályi Alexandra hibátlanul fel is mondta a hálálkodó varázsszöveget. Arról, hogy

az emberek önrendelkezés és a függetlenség mellett tettek hitet, és a kormányt felhatalmazták érdekeik képviseletére a további brüsszeli tárgyalásokon azok, akik részt vettek a nemzeti konzultáción.

Örömteli, hogy már a pontos számokkal sem fárasztják a közönséget, legyen elég annyi, hogy állítólag több mint 1,5 millió ember mondta el a véleményét A LEGFONTOSABB AKTUÁLIS kérdésekről, akik a háromnevű, bárkit bármikor bármilyen funkcióba kinevező honvédelmi miniszter neje szerint nem akarják, hogy egy szűk brüsszeli elit határozza meg az életüket. Eltekintve attól, hogy a legfontosabb aktuális kérdés Magyarországon ezek szerint az ukrajnai háború, még véletlenül sem a romló életszínvonal, az eladósodás, a tanárhiány és úgy általában a feladatait ellátni képtelen/nem hajlandó fideszes állam sorozatos mulasztásai: tehát 8 millió felnőtt, ivarérett, szavazókorú magyar mintegy 19 százalékának elsöprő, 98 százalékos véleménye a hivatkozási alap. Ők a magyar emberek. Az összes. Meg az ő akaratuk. A kérdés ugyanaz, mint eddig mindig: ha 8 millió magyar ember 19 százalékának véleménye az Orbán-kormány számára egyértelmű és határozott megbízólevél a további brüsszeli tárgyalásokhoz, ha enélkül Orbán nem tud odaülni a brüsszeli asztalhoz, akkor miért van kormánya az országnak? És ha Brüsszelben csak egy nemzeti konzultációval a hátizsákban képes tárgyalni a teljhatalom, akkor miért nem nemzeti konzultálnak minden egyes brüsszeli EU-csúcs előtt? Vagy akkor a Holdról is látszó választási felhatalmazás mire van? 

Szentkirályi Alexandra még a szokásosnál is jobban elragadtatta magát Rogán kottájából, mondván hogy egy szűk elit véleménye áll szemben másfél millió magyar ember szavával. Tehát akkor ez azt jelenti, hogy a 448 milliós Európai Unió négy évre megválasztott vezetésének másfél millió Orbán-szavazó véleménye alapján kellene döntést hoznia? Ez a megfejtés? Remek. És ha a hátizsákos ember esetleg megint kisündörög az ajtón a hátizsákja tartalmával kávézni, és akárcsak decemberben, magasról tesz arra, hogy mit ígért a híveinek, akkor mi lesz? Akkor ki fog szemben állni kivel, akkor ki köpi szemen már megint saját magát, a megbízólevelét és az egész országot? Azt a 6,5 milliót is, aki nem dőlt be ennek a sokadik szemfényvesztésnek.

Szentkirályi Alexandra a kormány nevében köszönetet mondott annak a több mint másfél millió embernek, aki a konzultáción ismét elmondta véleményét a legfontosabb aktuális kérdésekről. A választ adók elsöprő többsége hitet tett Magyarország szuverenitása, függetlensége mellett, egyben az emberek jelezték, hogy „ők akarnak dönteni a saját sorsukról”, nem akarják, hogy egy szűk brüsszeli elit határozza meg az életüket. Nyilvánvalóvá tették azt is, hogy „nem akarnak háborút, fegyvert küldeni és nem akarnak nyitott határokat”.

Egyértelmű, és határozott megbízólevél a kormány számára a további brüsszeli tárgyalásokhoz az emberek felhatalmazása, azzal meg tudja védeni a kabinet a magyar emberek akaratát is. Különösen fontos, hogy míg néhol Európában „nem hallják meg az emberek hangját”, ezért a választók kénytelenek olykor „traktorokon elvinni” a véleményüket (a magyar közpénzzel kitömött MCC brüsszeli irodája pedig szívesen beleavatkozik egy másik országban tartott tiltakozás/tüntetés megszervezésbe is, nemzeti szuverenitás jeligére – szerk.), addig Magyarországon azt a kormány kérdésére mondhatják el az emberek, „nem kell az ajtókon dörömbölni”.

A jelek szerint Brüsszelben azért félnek kikérni az emberek véleményét, mert „esetleg nem az lesz az eredmény, mint amit a brüsszeli elit próbál egyre hangosabban harsogni”. A magyar kormány viszont azon lesz, hogy egészen Brüsszelig vigye el az emberek szavát és hangját.

Mára bebizonyosodott, hogy „mindenféle jogállamisági és egyéb köntösbe bújtatottan” arról van szó, hogy a magyarok határozott migrációellenes álláspontját és LMBTQ-propaganda ellenes álláspontját támadja Brüsszel a magyaroknak járó pénzek visszatartásával.  Viszont vannak olyan kérdések, amelyekben egyszerűen nem engednek, „ami nem pénzkérdés”; most pedig egy szűk brüsszeli politikavezérelt elit (azért az tényleg borzasztó, hogy a politikusokat a politika vezérli – szerk.) véleménye áll másfél millió magyar szavával szemben.

Reményét fejezte ki, hogy a nemzeti konzultáció eredménye révén a politikai játszmák helyett Brüsszel visszatalál a saját szerepéhez, ami „a tagállamok által meghatározott prioritások végrehajtása” lenne.

Az Európai Tanács jövő heti rendkívüli ülésére – ahol az Ukrajnának biztosítandó 50 milliárd euróról is döntés születhet – a „magyar miniszterelnök a hátizsákjában másfél millió magyar ember véleményét” fogja magával vinni; a magyar emberek akarata pedig „egyértelműen a béke felé” irányuló lépéseket jelenti.

Ha Brüsszel komolyan veszi a demokráciát, s azt, hogy az európai polgárok érdekéért dolgozik, akkor nem söpörheti le az asztalról a nemzeti konzultáció eredményét, a magyarok akaratát, amelyet a kormány képvisel majd. (via MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.