December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A kormány megállította

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az aztán már tényleg igen! Szijjártó Péter Afrikában kampányol éppen – ott biztosan nincs a közlekedést akadályozó havazás – és arról mesélt ő, hogy lényegében a jó magyar kormánynak köszönhetően immáron Európa biztonságban van az Afrikából ide csődülni akaró migránsoktól. Vagy ha nincs is teljesen biztonságban, mindenesetre a magyar kormány hozzátette a magáét a védekezéshez. Ezt úgy csinálták, hogy másfél milliárd forintból megvalósult kiberbiztonsági projektet adtak át Ugandában, ahol olyan tempóban fejlődik a digitalizáció, hogy szükség volt erre a beruházásra. Az nem derült ki, hogy melyik cég volt a szerencsés kivitelező. Azt csak remélni lehet, hogy olyan, ahol szakemberek dolgoznak, szemben mondjuk a kormányoldalakkal, melyek abban a pillanatban szoktak összeomlani, amikor száznál többen próbálják egyszerre megnyitni. Ilyenkor szokott mikrofon elé penderülni valamelyik zseni és elmeséli, hogy megtámadta az oldalt az ellenség. A beruházás volumene elgondolkodtató, nagyjából ennyiből szokott itthon kijönni egy olyan kormányzati weboldal, ami vagy el sem indul, vagy egy kis döcögés után kimúlik. Szóval nem tudom, miféle fejlesztés jött ki ennyiből a távoli országban, azt pedig még véletlenül sem értem, hogy miért nem itthon próbálnak kezdeni valamit a rendszerekkel. Például hogy legyen működő online-jegyvásárlásra lehetőség. Mármint gördülékenyen. Vagy az oktatásban működjenek az informatikai rendszerek, Ilyesmi. Remélem, Szijjártó Péter valami hasznosat is csinált arrafelé, ha már milliókat vertünk el csak erre az afrikai turnéra, nem csak szalagokat vagdosni röppent oda. (link kommentben)

 Magyarország lezárta valaha volt legnagyobb afrikai gazdaságfejlesztési programját Ugandában, ennek részeként az ország pénzügyi szektorának védelmét is megerősítették a kibertámadásokkal szemben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kampalában.
    A tárcavezető a másfél milliárd forintból megvalósuló, magyar cég által végrehajtott kiberbiztonsági projekt átadásán hangsúlyozta, hogy mivel Európa biztonsága Afrika biztonságától is erősen függ, ezért Ugandában meghirdették minden idők legjelentősebb afrikai magyar gazdaságfejlesztési programját.
Ennek keretében valósult meg a helyi pénzügyi szektor védelmét szolgáló kiberbiztonsági kapacitások kiépítését célzó projekt is – tájékoztatott.
    Szavai szerint ezt a terület gyors digitalizációja tette szükségessé, ezért a kiberbiztonsági kapacitások és a mobilfizetési rendszerek megerősítésére került sor. A szakemberek vészhelyzeti reagáló csoportot állítottak fel, biztonsági műveleti központot alakítottak ki és oktatási bázist is létrehoztak.
    Aláhúzta: ezek a megoldások erősítik Uganda kibervédelmét, a projekt keretében létrejött rendszerek jelentősen hozzájárulhatnak a potenciális kitettségek csökkentéséhez, ami napjainkban nagyon fontos, ugyanis a kiberbiztonság mára a fizikai biztonság fontos részévé vált.
    A miniszter ezután leszögezte, hogy Uganda biztonsága és stabilitása európai, így egyben magyar érdek is. „Különös tekintettel arra, hogy az ország ad otthont a legtöbb menekültnek Afrikában, illetve fontos pillére a regionális biztonságnak és stabilitásnak” – fogalmazott.
    Arra figyelmeztetett, hogy Uganda stabilitásának megingása nyomán újabb tömeges migrációs hullám indulhatna meg Európa felé, ami súlyos hatással lenne a kontinens biztonságára.
Valamint azt hangsúlyozta, hogy az illegális migrációs nyomás csökkentése érdekében olyan helyzetet kell teremteni, amely lehetővé teszi a helyiek számára az otthon maradást, a segítséget kell oda vinni, ahol a baj van.
    „Uganda továbbra is számíthat Magyarország támogatására a stabilitás és biztonság megőrzése terén” – összegzett.
    Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a világ biztonsága egyre komolyabb kihívásokkal szembesül, s ennek része az is, hogy mivel a digitális tér egyre fontosabbá válik, az élet egyre nagyobb része tevődik át ide, a kibertámadások száma és súlyossága is egyre nő.
    Ezek a támadások egyre veszélyesebbek, és immár nem csak a magánszemélyek eszközeit, hanem más, a mindennapi életet érintő területeket is céloznak, például munkahelyeket, az elektromos hálózatokat, a közlekedést, a kórházakat, a kormányzati szerveket – mutatott rá.
    Az elemzések szerint a kiberbűnözők fő célpontjait a nagyobb haszonnal kecsegtető szektorok jelentik, mint amilyen a pénzügyi és a bankszektor – tette hozzá.
    Majd tudatta, hogy Magyarország az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy felvegye a harcot a kiberbűnözőkkel szemben, és hozzájáruljon a nemzetközi erőfeszítésekhez is ezen a téren. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.