December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A kormány egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kormány és a Magyar Cserkészszövetség közös értékalapon áll – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Pest megyei Nagykovácsiban, az országos cserkésznap nyitóeseményén, a felújított Teleki-Tisza-kastély ünnepélyes átadóján.

Az a hagyomány, világlátás és gondolkodásmód, amelyet a Magyar Cserkészszövetség és a kormány magáénak vall, egy tőről fakad – fogalmazott a kormányfő, remélve, hogy a jövőben jó ügyekben szövetségesei lehetnek egymásnak.
    A kormány és a szövetség közös célja olyan fiatalok nevelése – folytatta Orbán Viktor -, akik hisznek a magyarságot ezer éve megtartó értékekben, és „a jég hátán is megélnek”.
    „Nekünk természetes, hogy családban, hazában és az egymásért kiálló bajtársias szövetségben gondolkodunk. Hiszünk a magyarok határokon átívelő összetartozásában, valljuk, hogy a nemzet nem kitaláció, hanem egy élő közösség” – fejtette ki.
    A miniszterelnök hangsúlyozta ugyanakkor: „ha hagyjuk, a modern idők és az új kordivatok folyamatosan alááshatják azokat a kulturális alapokat, amelyek a cserkészeket cserkészekké, Magyarországot pedig magyar országgá teszik”. „Ezért nekünk ma jól felvert sátrak kellenek, amelyek a legerősebb viharoknak is ellent tudnak állni” – fogalmazott.
    Ez a cserkészközpont pedig „nem csak viharálló sátor”, de akár egyik erőcentruma is lehet annak a 21. századi kereszténydemokráciának, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, a keresztény kultúrát, és a 21. században is esélyt ad „nemzetünk fennmaradására és gyarapodására” – mondta a Teleki-Tisza-kastély parkjában, amelyet az épülettel együtt 2013-ban kapott meg a Magyar Cserkészszövetség, amelyre a kormányfő Magyarország legjelentősebb ifjúsági szervezeteként hivatkozott. Hozzátette: az épület nem ajándék, hanem lehetőség a cserkészszövetség kiteljesedésére, közösségépítésre, arra, hogy a magyar cserkészet ismét olyan magas szintre kerüljön, mint a két világháború között volt.
    Bár a kommunista diktatúra emigrációba, börtönbe, kitaszítottságba és szétszóratásba kényszerítette a cserkészeket, a rendszerváltás után „a sok kis ér ismét bő vízű folyóvá egyesült” – fogalmazott Orbán Viktor, aki beszéde végén úgy szólt a cserkészekhez: jó remény van arra, hogy a nagykovácsi épület ne csak tulajdona, hanem otthona is legyen a cserkészszövetségnek, ezért „csípjétek fülön a lehetőséget, amelyet Magyarország egy kivételes kegyelmi pillanata adott meg nektek”.
    Pótor József, a Magyar Cserkészszövetség országos ügyvezető elnöke köszöntőjében azt mondta, olyan fiatalokra van ma szükség, mint a cserkészek, akik tudnak együttműködni, akik megtalálják a problémákat, és nagyon gyorsan meg tudják oldani őket, akik nem önmagukért dolgoznak, hanem másokért.
    Ez az a modern ifjúsági mozgalom, amelyre az országnak szüksége van – fogalmazott a cserkészmozgalomról.
    A beszédek után egyházi méltóságok áldották meg a felújított épületet.
    A klasszicista stílusú kastély 1840 körül épült, először a Wattay család birtokolta, később a Teleki, majd a Tisza család tulajdonába került. Tisza Lajos egykori közlekedési miniszter, az 1879-es szegedi árvíz után a város újjáépítésének királyi biztosa az 1880-as években Benedicty József tervei alapján átépíttette, ekkor került a homlokzatra a Tisza család címere. A II. világháború után államosították, 1958-tól erdészeti nevelőotthonként működött.
    A kastélyt és parkját 2013-ban kapta meg a Magyar Cserkészszövetség; a felújításra 2,5 milliárd forint támogatást biztosított a kormány. A cserkészszövetség az ingatlanon rendezvényközpontot alakított ki, ahol egyebek mellett képzéseket, nemzetközi konferenciákat, cserkésztalálkozókat tartanak majd. A felújítással azt szerették volna elérni, hogy az épületegyüttes visszanyerje „történelmi pompáját” – olvasható a szervezők által az MTI-hez eljuttatott háttéranyagban. (MTI)

Jó. Nincs különösebb bajom a cserkészekkel, játsszanak csak szépen. De nekem ne hozzanak létre és ne is védjenek meg semmiféle kereszténydemokráciát, pláne ne az én pénzemből. Marhára örülök neki, hogy már nem csak közvetlenül az egyház, hanem a cserkészek is kapják a közpénzt és ingatlanokat, de legalább ne reklámozná a drága miniszterelnök úr. Végül magánszorgalomból ide rakom a cserkészek 10 pontját. Már csak azért is, hogy össze lehessen hasonlítani a kormány és a politikából élők működésével, ha már egyszer azonos elvi alapokon állnak ők.

  1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.
  2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.
  3. A cserkész ahol tud, segít.
  4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.
  5. A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú.
  6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket.
  7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik.
  8. A cserkész vidám és meggondolt.
  9. A cserkész takarékos.
  10. A cserkész testben és lélekben tiszta.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.