Szeptember 24,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A hazugságok ára

Mi a hazugság ára? A legnagyobb veszély nem az, hogy elhisszük, hanem az, hogy ha rendszeresen hazugságokat hallunk, akkor már egyáltalán fel sem ismerjük az igazságot. S akkor mit tehetünk? Mi mást tehetnénk, minthogy lemondunk a valóságnak még a reményéről is, és egyszerűen beérjük történetekkel. Ezekben a történetekben nem számít, ki a hős, az egyetlen, ami érdekel minket az, hogy ki a hibás. 

Jó reggelt kívánok mindenkinek! A fenti pár mondattal kezdődik az egyik, ha nem a legfontosabb film (a szinkronos verziója nyomán idéztem), ami mostanság készült (de az is lehet, hogy az egész filmtörténelem egyik legkiválóbb alkotása ez), amely film mellett baj lenne úgy elmenni, hogy nem nézzük meg. Az emberiség történetének egyik legnagyobb katasztrófáját feldolgozó Csernobil című 5 részes dokumentarista minisorozatról van szó, amire végre sikerült időt szakítanom, de nyugalom: nem filmkritika következik – ahhoz mások nálam sokkal jobban értenek -, legfeljebb egy keserű filmajánló lesz ez. Vagy az sem. Ha jobban belegondolok, a tegnapi, indokolatlan felhajtás mellett megünnepelt 30 éves szabadságunk utolsó 10 évének (NER) mellbevágó diagnózisa is lehetne. Vagy akár az ezeréves keresztény magyar fennállásunké? Ebbe aztán végképp kiábrándító belegondolni, pedig talán hasznosabb lenne, mint áltatni magunkat újabb ezer évig. Mivel a hétfő reggelek önmagukban is eléggé kiábrándítóak, talán megbocsáttatik nekem, hogy nem vettem elég viccesre a figurát.

Valahogy nem sikerül szabadulnom attól a tegnapi nap teljes megcsúfolását tető alá hozó képsortól, amelyen az látható, hogy a miniszterelnöki família (Orbán és Orbánné, hogy a kormánypárt kedvenc szófordulatával precíz módon éljek, amely szerint a nő tartozék, ugye) a teljesen kihalt temetőben, teljesen spontán módon lerója tiszteletét a néhai mártír miniszterelnök sírjánál, akinek évek óta a kollektív emlékezetből való kiretusálásán ügyködik a Schmidtmáriáival. Tudom, hogy holnaputánra már ez sem lesz hír, de Nagy Imre unokájának, Jánosi Katalinnak a gondolatait olvasva méginkább felerősödött bennem a hányinger. Szerintem ez a kincstári álságosság messze übereli azt a kegyeletsértéssel határos, nyíltszíni történelemhamisítást, amikor Pruck Pál emlékét leköpve a ripacs Dózsa Lászlót emelték a vállukra (és Mária azóta sem kért bocsánatot, ellenben ő áll az erdő felől), vagy azt a gyáva, alantas megmozdulást, amikor az éj leple alatt bontották el és szállították el Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről, majd mindenféle hivatalos ceremónia nélkül, szintén sunyiban állították fel újra a Jászai Mari téren. Ebben így együtt minden benne van. Ennek a világszínvonalú politikai kalandornak az egész életműve, aki koporsókon csimpaszkodva, agresszív kappanhangon óbégatva helyezte fel magát a közélet színpadára, és annyira jól sikerült a mutatvány, hogy lassan beledöglünk. Ha nem a 3-as metrón a 35 fokban (büfékocsi nem kéne, parasztok?), akkor az elmúlt 30 év szabadságába elkerülhetetlenül. Mekkora nagy szabadság a szovejetek elhajtásától 30 év alatt visszajutni Putyin ánuszáig, nem igaz?

Ezen a gyalázaton az sem sokat segít, hogy a Kásler nevű doktort elszalajtották azért a Jászai Mari térre egy koszorúval, hogy hajtsa már meg ő is azt az okos fejét (vigyázva, hogy az alufóliasisak le ne essen róla), hátha a büdös kommunistaballiberálfasisztáknak ezzel be lehet fogni a pofáját. Hát nem tudom. Ízléstelenség. Használhatnék egyéb szavakat is, de visszafogom magam. Bár Schmidt Mária Gulyás Gergellyel közösen előadott produkciója (felavattak egy tablókiállítást a Terror Házában és ha már ott voltak, szónokoltak) sem volt gyenge. Azért az szép, amikor Schmidt Mária a jövő zálogának nevezi az emlékezetet, amennyiben fontos az emlékek megőrzése és továbbadása, hiszen a később született generációk csak az emlékek átadása útján értesülhetnek arról, miért fontos a szabadság. Gulyás rátett egy lapáttal a történelemhamisító cinizmusára: szerinte 2002 és 2010 között szünetelt a rendszerváltás Magyarországon, amikor az MSZMP jogutódja, az MSZP kormányzott a kádári irányelveket szem előtt tartva. Az lehet, csak akkor nem tudom, hogy ami most van, azt minek lehet nevezni, és ha igaz az – ugyancsak Gulyás szavaival élve -, hogy a megkésett igazságok korában élünk, hiszen a pártállam kiszolgálóinak nagy részét sosem vonták felelősségre, akkor arról ki tehet? Ki tehet arról, hogy ez nem történt meg? Sokan mások mellett mekkora szerepe van az ügynökökben és egykori MSZMP-tagokban hiányt egyáltalán nem szenvedő Fidesznek abban, hogy az állambiztonsági akták soha nem kerültek nyilvánosságra?

Miután közel 100 ember – köztük Jánosi Katalin, Rainer M. János vagy Vásárhelyi Mária – az 1989-es ravatalt ábrázoló molinóval, feketébe öltözve tiltakozott a rendszerváltás „naponta meghamisított emléke” miatt az állampárt ingyenes Szabadságkoncertje előtt, a szolgamédia egyik serény bugyra úgy ítélte meg, hogy Vásárhelyi Mária és dühös ellenzéki társai megzavarták a szabadságkoncertet a Hősök terén. Mellékelték is a 24.hu erről készült felvételét, amin se dühöt se a megzavarás nyomait nem látjuk, csak az önmagát bármikor szénné égetni hajlandó szervilis senkik erőlködését, hogy most akkor rúgjunk bele olyan civilekbe, akiknek semmi kedvük csápolni a rezsimnek. Szép ez, amikor arról is hazudnak, amit a szemünkkkel látunk.

Nem tudom, hogy ezek a könnyesbús melldöngetések (büszke és emelkedő nemzet tagjai vagyunk – Gulyás; bárki láthatja, hogy az elmúlt harminc év küzdelme gyönyörű és felemelő eredményeket hozott – Schmidt), amelyekkel a nem létező zsenijüknek és a szabad pusztításaiknak folyton tiszteletet követelve önmaguk elcseszett szobrává váltak, hogyan egyeztethető össze azzal például, hogy Csehországban Orbán nacionalizmusát és az általa épített rezsimet elrettentő példának tartják és nem akarnak olyat maguknak? Biztos erre is megvan a soros magyarázat: ha nem Soros, akkor valaki más.

Ami az indokolatlan ünneplésen túli való világot illeti. A Magyar Nemzet nevű propagandakiadvány tudni véli, hogy korábban bezárnának vasárnap a boltok. Ezúttal állítólag nem a KDNP dolgozik, hanem a boltok tulajdonosai szeretnének rövidebb nyitva tartást. Gondolom, ennek is van egy világraszóló siker olvasata, de valójában arról van szó, hogy akkora a munkaerőhiány, hogy sok cégnél nem éri meg heti hét napon át reggel hattól este tízig nyitva tartani. Közben a Népszava arról ír, hogy akkora az óvónő hiány, hogy csak a többiek túlóráival marad életképes a rendszer, vagyis a törvényes működés érdekében trükközni kell. Korábban csak a kistelepülések nem találtak szakképzett óvodapedagógust, az utóbbi időben azonban már Budapesten és az agglomerációban is egyre nagyobb a baj. Ha már azzal az egészségügyi béremeléssel házalnak, amit 3 éve lengettek be, akkor szerintem is: büszke és emelkedő nemzet, az.

Körbeértünk, minden egyes napon körbeérünk. Elnézést kérek, nem lesz Nagy Feró, sem Vastag Csaba vagy Szikora Robi. De ha már szabadság, akkor legyen az alábbi muzsika, még ha ez egyéb körülmények között egyáltalán nem az én műfajom. Így is sokkal közelebb áll hozzám, mint az R-Go fog valaha az életben. Tegnap megnéztem volna azért Schmidt Máriát ahogyan a szabadságról énekel, miközben Lölö zúzza gitáron. Az úgy tök méltó keretbe foglalta volna az ünnepet, de így sem volt rossz annak, akinek minden így jó, ahogy van. Mellé még szereti a historizálást is, és nem zavarja, hogy a történelem a politika szolgálólányává züllött (via Jeszenszky Géza).

Szóval eredményes szép hetet kívánok a honanyáknak és -atyáknak a jövő évi költségvetés vitájához (eufemisztikus megfogalmazása a fideszes egyenbégetésnek és mechanikus gombnyomogatásnak) és levegőt mindazoknak, akik úgy érzik, megfulladnak a NER kánikulájában!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS