Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A hazudozás mint életforma

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hedonista jó reggelt kívánok mindenkinek! Úgy döntöttem, hogy a változatosság kedvéért Fodor Ákossal, a magyar haiku legkirályabb királyával és legnagyobb mesterével rúgom be a hét ötödik hétfőjét (péntek, mindjárt kitör a hétvége, há más nem is), aki Hedonista jótanács című alkotásában ezt írja: Használd és élvezd/az alkalmat, amikor/nem kell hazudnod! Ezzel szeretnék kedveskedni mindazoknak, akik a hazudozást gyakorlatilag életformává nemesítették. Pedig szerintem is ki kéne próbálni, milyen lehet nem hazudva élni.

Gondolok itt elsősorban Trócsányi László biztosjelölt úrra, továbbá az ő hazug seggét védelmező, hozzá hasonlóan gátlástalanul hazudozó elvtársaira: a hörögve balliberálisozó szolgamédiától, a kommunistázva, koncepciós eljárást üvöltve toporzékoló Szájer Józsefen keresztül Rogán Antalig és az ő tajtékzó közleményben bevándorláspártizó propagandaközpontjáig. Nehogy kifelejtsem Gulyás Gergely kancelláriaminisztert, aki történelmi jelentőségű produkciót nyújtott a tegnapi kormányinfón. Olyannyira, hogy már gondolkodom, lassan kiderül, hogy Lázár János hozzá képest egy talpig úriember volt. Még ha nem is tetőtől. Ami azért elég gáz, mert én fokozottan együttéltem az ő hajdani csütörtöki performanszaival, és akkor az volt az érzésem, hogy ennél aljasabb tempóban már soha senki nem fog belehányni a pofámba. Gulyás tegnap erre egészen meggyőzően rácáfolt, remélhetőleg a gazdája hálás lesz, és megbecsüli. Nem kis teljesítmény fideszes kapucnis trollok kapcsán gyurcsányozni.

Szóval Trócsányi László, akinek ugyan nagyon cuki piros keretű szemüvege van, tegnap elhasalt az Európai Parlament jogi szakbizottságában, amely összeférhetetlennek találta az ő anyagi érdekeit a betöltendő pozíciójával. Nem bonyolult, összefoglalom. A piros szemüveges kultúrember 2014-ben igazságügyi miniszter lett, amikor is bejelentette, hogy felfüggeszti praxisát a Nagy és Trócsányi ügyvédi irodában. Miniszteri beiktatása után azt mondta az Indexnek, hogy 2000 óta lényegében három év kivételével szünetelteti a praxisát. Ehhez képest DOKUMENTÁLHATÓ, azaz BIZONYÍTHATÓ, hogy Trócsányi ügyvédi irodája (amelyben 2016-tól 16%-os tulajdonosi hányada van, korábban a társaság egyharmadát tulajdonolta) ezt követően is kapott állami megbízásokat. Például:

  • 2015-ben az államot képviselte abban a perben, amelyet az LMP a paksi szerződések nyilvánosságra hozataláért indított.
  • Több kártérítési perben a 4-es metró alagútépítő kivitelezőjét (Bamco konzorcium) védte a BKV Zrt.-vel szemben, méghozzá állami kártérítésért. A nyilvánosság kizárásával zajló ügyek többségében 2014 második felében, illetve 2015-ben nyújtotta be kereseteit az alagútépítő konzorcium, vagyis Trócsányi 2014. június 10-i miniszteri beiktatása után. Ez pedig azért téma, mert miközben az állam képviseletében miniszteri posztra lépett, irodája az állami kártérítésért kezdett pereskedni.
  • 2017-ben derült ki, hogy több devizahiteles-perben is a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda képviseli az Erste Bank Hungary Zrt.-t az adósokkal szemben úgy, hogy korábban éppen Trócsányi nyújtotta be a parlamentnek a devizahitelesekre irányadó törvénycsomagot.
  • 2018-ban Jávor Benedek volt párbeszédes EP-képviselő egy olyan, 2018-ban kelt szerződést tett közzé, melyből kiderül, hogy a Miniszterelnökség ötvenmillióért bízta meg a Nagy és Trócsányi irodát egy olyan, az Európai Törvényszék előtt zajló perrel, amelyben Ausztria beperelte az Európai Bizottságot, amiért engedélyezte a paksi bővítést.

Tehát ezek a tények. Még az is lehet, hogy ez simán belefért volna az EP jogi bizottságának, csakhogy Trócsányi László HAZUDOTT! A jogi bizottságnak benyújtott nyilatkozatában a fehér papírra feketével hazudta (via Momentum), hogy az ügyvédi irodája nem vállalt kormányzati megbízásokat, amióta ő igazszágügyi miniszter. Ahogy Szájer is állította: csak a régi megbízások folytatódtak. Miközben de, bazmeg, kapott megbízásokat. Nem egyet, többet. Vadonatúj megbízásokat. Jó. Mit lép erre az állampárt?

Gulyás Gergely: Öt évig Trócsányi Lászlót összeférhetetlenség tekintetében semmilyen vád nem érte. Szünetelteti a saját ügyvédi munkáját szerintem körülbelül 10 éve, de lehet, hogy még régebben, hiszen párizsi nagykövet volt. Azt megelőzően alkotmánybíró, amikor a Velencei Bizottság tagja volt majdnem 10 éven keresztül, akkor sem érte ilyen vád. Nyilvánvaló, hogy ma ha valaki magyar Brüsszelben, az önmagában az Európai Parlament balliberális oldalának elegendő okot ad arra, hogy támadják. Ha kormánypárti.

Trócsányi László: Minden tényalapot nélkülöző politikai döntés született, amellyel szemben a szükséges jogi lépéseket meg kívánom tenni.

Szájer József címszavakban: politikai boszorkányüldözés, bevándorlást korlátozó jogi szabályok, európai baloldal, támadást intézett, elfogadhatatlan, a jog megerőszakolása, lábbal tiporta, legrosszabb kommunista idők, előzetesen megírt koncepciós eljárás, kioktatni, jogsérelem, rágalmak, méltánytalan, durva, aljas, alantas, minden alapot nélkülöző indokok.

Kormányzati Tajtékzási Tájékoztatási Központ (Rogán): Az EP bevándorláspárti képviselői nem tűrik el, hogy az új bizottságnak olyan tagja legyen, aki igazságügyi miniszterként szolgált, amikor Magyarország lezárta a határt a bevándorlók előtt. A bevándorláspártiak azt szeretnék, ha a határokat megnyitnák a bevándorlók előtt, ahogyan az új baloldali olasz kormány megnyitja a kikötőket előttük. (Ugyanitt: Magyarország biztonsága és határvédelme érdekében a kormány fél évvel, 2020. március 7-ig meghosszabbítja a Magyarország egész területére elrendelt, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.)

Fidesz:

 

Szolgamédia legjobb: Megkezdődött a csalódott balliberális erők bosszúhadjárata az EP-ben; Ellenzéki nemzetárulással ér fel Trócsányi kinevezésének elgáncsolása.

Kénytelen voltam ilyen hosszan levezetni, mert a pofátlan hazudozás eszerint az algoritmus szerint hogyan dönti nyomorúságba az országot. Nem tegnap óta, 10 éve. Tehát Trócsányi tényszerűen, bizonyíthatóan hazudott, az elvtársak meg egyik végétől a másikig bevándorláspártiznak, kommunistáznak, koncepciós eljárásoznak, és ők vannak megsértődve. Ennyire hülye mindenki? Ott a papír, amin a Miniszterelnökség nevében Gulyás Gergely megbízza Trócsányi ügyvédi irodáját. Mikor lett Gulyás miniszter? Akkor ki hazudik a régi megbízásokról? Akkor mi köze ehhez az egészhez a bevándorlásnak? És annak, hogy Trócsányi magyar? És annak hogy fideszes? Mindenkit kreténnek kell nézni? Muszáj? Nem kéne kipróbálni egyszer, hogy milyen hazugságok nélkül gyakorolni a hatalmat? Különben semmi gond nincs, továbbra is van remény Trócsányi úr számára: hétfőn ismét tárgyal róla az EP jogi bizottsága. Jól is teszik, addig tárgyaljanak, ameddig meg nem győzik magukat arról, hogy minden rendben van. Kérjenek bocsánatot is tőle.

Gondolom, ez a Karácsonyról kiszivárogtatott megdöbbentő hangfelvétel jó húzás, de nem csorog le Borsodig. Persze lehet ezen is szemet forgatni egy hétig, hogy íme az ellenzéki főpolgármester-jelölt őszödi beszéde, de attól tartok, Karácsony semmi újat nem mondott. Nekem legalábbis. A nyilvánvaló ügyében – már ami az MSZP-t illeti – még egyszer hangsúlyozom: Botka László látványos és gyors megbuktatása az irányadó. Azt, hogy az MSZP téglákat tartalmaz, akik pontosan úgy viselkednek, mintha a Fidesszel egy cég lennének, szerintem nem Karácsonytól tudtuk meg. Nem bagatellizálni akarom a dolgot, semmi értelme nem lenne, de azért olyan nagy meglepetés nincs ebben. Sajnos.

És az megvan, hogy a Brüsszellel és az Európai Unióval tíz éves háborút vívó Fidesz egri különítménye (több mint egy tucat egri és Eger környéki fideszes politikus, köztük alpolgármesterek, önkormányzati képviselők és polgármesterek) EU-s pénzen vettek maguknak lakásokat és irodákat? A pénz egy része a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány közbenjárásával érkezett, ez az az egri, köztulajdonban lévő alapítvány, aminek a kasszájából az utóbbi években eltűnt 1100 millió forint. A papíron irodaként működő ingatlanok között van olyan, amit már eladtak, vagy a jelek szerint lakásként használják, pedig az EU-s pénzt irodára kapták. Jó, tudom, ez nem akkora ügy, mint szegény Trócsányi László koncepciós kicsinálása, de azért az én pofám leszakadt.

Mindeközben a való világban:

  • 30 ezer forintra bírságoltak Sándorfalván egy nőt, mert a háza előtti útszakaszon lévő gödröt zöld hulladékkal, gallyakkal tömködte be, hogy ne az udvarába folyjon az esővíz.
  • Leállhat a baleseti ellátás, ultimátumot adtak a traumatológusok. A kormány ígéretei ellenére se rendezte a baleseti ellátás finanszírozását, pedig a traumatológusok szerint az orvos- és ezközhiány már a betegek biztonságát fenyegeti. Az országos baleseti intézet 68 orvosa október 1-én beadja rendkívüli felmondását.
  • Egy kedves magyar hölgy leköpött egy sötétbőrű, valószínűleg Will Smith stábjához tartozó férfit a Bazilikánál. A legendás magyar vendégszeretet tehet róla, biztos.
  • Budaházy György terrorizmus vádjával bíróság előtt álló szélsőjobbos alak és társai megszállták, majd három órán keresztül randalíroztak a józsefvárosi Aurórában, döglött patkányt dobtak a vécébe, a rendőrség pedig kábé leszarta az egészet.

Egyre jobb hely ez az ország. Csak a migránsok ne jöjjenek. Fantasztikus pénteket mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.