Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A harsány cinizmusnak nincsen felső határa a NER-ben. Nem is volt, nem is lesz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt kívánok a kedveseknek meg a kedvetleneknek is! Szerdát tartunk, január 9-e van, amiből egyenesen következik, hogy holnap meg január 10-e lesz és csütörtök. Vagyis már csak egyet kell aludni, ameddig Puritánia uralkodója beváltja a hozzá fűzött reményeket. Ja, nem. Csak annyiról van szó, hogy érdekes címválasztások kísérik a magyar sajtóban a miniszterek elnökének ama állítólagos elhatározását, hogy a tavalyi év végére belengetett és ívesen, lendületből leszart ígéretét most tényleg-becsszóra valóra váltja. Vagyis a kismillió gyáva nyilvánosság előli megfutamodás után végre beleáll egy minden kérdésre válaszolással dúsított sajtótájékoztatóba.

Legalábbis az örök optimista magyar média ezt olvasta ki abból a tényből, hogy a január 10-re hirdetett kormányinfó meghívóján Orbán Viktor neve szerepel. Vagyis a nálam okosabbak azt valószínűsítik, hogy ez lesz az az alkalom, amikor a kormánynak az ő feje válaszol igazi újságírók igazi kérdéseire. Azért megvárnám a végét ennek halált megvető bátorságról tanúskodó akciónak (majd holnap kiderül, kiket hívtak meg, kiket engedtek be és egyáltalán kiket engedtek szóhoz jutni), bár kétségtelenül tűkön ülök, hogy vajon sikerül-e a valóságot eltakaró kommunikációs stábnak megfelelő idegállapotba hozni a szent embert, vagy sem nem. Merthogy lenne miről csacsorászni és mire válaszokat adni, az kétségtelen, és a Várba költöző puritán flanc meg a túlóratörvény csak a jéghegy csúcsa. Ha kármentésnek szánják miután a milliárdul-csilliárdul nem beszélő, ellenben a 300 forintos bableves nyelvén értő istenadta enyhén felhördült a napokban, akkor hajrá, szurkolok, hogy a fénylő csillag nehogy az ólban árválkodó féldisznó sorsára jusson és eldőljön a kínos kérdések súlya alatt. Bátorság, fog ez menni, szemrebbenés nélkül kell hazudni, csak arra kell vigyázni, hogy a boldogkarácsonyozás ilyenkor már/még ciki. Igaz, hogy ez soha nem akadályozta meg az államnak Felcsúttól bűzlő pártját semmiben, úgyhogy.

Akár hiszik, akár nem, vannak az univerzumnak eme pontján olyan remek emberek, akik mindeközben azért vágják a földhöz magukat, és sértődnek meg a nyakukon taposók helyett is, hogy  a büdöslibsinek bebizonyítsák: jár annak a derék embernek a szemfényvesztő plebejusság (máskor a pofátlan luxus összefüggésében szokták ugyanezt vernyogni), mert hát mit nem lehet érteni azon, hogy egyes luxuséttermekben drágábban árusítják a somlói galuskát, mint a kolostori munkahelyi menzákon. Az igazsághoz feltétlenül hozzátartozik, hogy talán nem az ellenzéki képviselők a leghitelesebb arcai ennek a felháborodásnak, akik a parlamentben körülbelül ugyanolyan összegekért táplálkozhatnak, mint a felcsúti üstökös a budai Várban. Szóval kurvára nem kellene álszenteskedni szerintem: ahogy érthetetlenül ordas nagy pofátlanság az, hogy a kormány tagjai – akik nem a rászorulók népes csoportjához tartoznak – fillérekért lakhatnak jól a Gundelnek köszönhetően, úgy az sem kevésbé undorító, hogy a parlamenti képviselők is ugyanilyen árakon étkezhetnek. Igaz, nekik nem a Gundel, hanem a Mátra Party Kft. szolgáltatja a zabálnivalót. Viszont sem a Fidesz-kormány, sem a seggéből kilógó propaganda szájából üvöltő magyarázkosdások és önérzetes védőbeszédektől nem vagyok hajlandó lefosni a bokámat. Nem kéne az egyik geciséget a másikra mutogatva legitimálni, főleg nem olyanoknak, akik fosért-hugyért zabálnak a parlamentben, de egy istenverte állófogadásra egyetlen nap alatt közel 9 millió forintot égettek el karácsony előtt. Akkor hogy is van ezzel a menzakajával?

Logikailag ideillő, úgyhogy Puch László MSZP-s pénztárnok és sunyi NER-kollaboráns produkcióját ajánlom mindenki figyelmébe, aki tegnap este a Spinoza Házban beszélgetett Rangos Katalinnal (ITT és ITT olvasható egy-egy beszámoló, hogy több helyről tájékozódjunk) arról, hogy milyen egy MSZP-s tégla élete a NER-ben. Nem kommentálom, mert egyáltalán nem tűrné a nyomdafestéket.

Azt viszont kommentálnám, hogy miközben 140 település már jelezte, hogy részt vesznek a január 19-ére szervezett országos demonstráción, és miközben a szakszervezetek átadták az Orbánnak címzett petíciójukat (azt most hagyjuk, hogy az eddigi képet és a szereplőket elnézve mekkora esélye van egy országos sztrájknak), váratlan helyről érkezett a váratlan: a CÖF nevű, százmilliókkal kitömött fideszes gittegylet és civilnek álcázott honvédő kontingens jogsegélyszolgálatot kínál a túlóratörvény miatt. Jó, azt én értem, hogy a harsány cinizmusnak nincsen felső határa a NER-ben, de miután kilógó nyelvvel védik a kormány minden gazemberségét, és pocskondiáznak mindenkit, aki nem fideszes, előállni azzal, hogy a CÖF-nél bárki feljelentheti a munkahelyét, ha úgy érzi, hogy igazságtalanok vele, mindennek a legvéresebb alja. Eddig nem azt harsogták kétpofára, hogy a rabszolgatörvény egyértelműen a munkavállalók érdekeit szolgálja? Akkor mi szükség a jogszolgálatra, hiszen a munkáltatók egyszerűen csak megteremtik – Orbánnak hála – a lehetőséget arra, hogy aki többet akar dolgozni, és többet akar keresni, az megtehesse. Mi a szarnak jogsegélyszolgálat akkor? Nem tudom, hogy ezek maguktól ilyen idióták, vagy a munkaköri leírásukat a miniszterelnökségen tárolják, de köpedelem, az már biztos.

Közben szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy már a nyolcadikosoknak szánt 2018-as újgenerációs földrajztankönyvbe is betette a trágyás gumicsizmáját a fideszes propaganda. A a népességfogyásról és bevándorlásról szóló fejezetbe sikerült bepréselni az alábbi állítást:

Jelentősen növekedett azok aránya, akik úgy gondolják, hogy Magyarország a legjobb ország, ahol élni lehet.

Egyrészt tök jó, hogy az még nem szerepel a mondatban, hogy a Fidesz-kormánynak köszönhetően, viszont erről jut eszembe, hogy a decemberi tüntetések során Kecskeméten feltűnt, és a rezsimet keresetlen szavakkal illető diáklánytól elhatárolódott a gimnázium, ahol tanul.  Nagy Blanka gimnáziuma, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium vélhetően a beszéddel kapcsolatban a következő szöveget írta ki a Facebookra (időközben bátran eltávolították  a szöveget, vagy a láthatósági beállításait módosították, bár ez utóbbinak semmi értelme nem lenne):

A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium vezetősége és tantestülete tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás és a politikai hovatartozás szabadságát. Azonban elhatárolódik a rendezvényeken bármely tanulónk által képviselt méltatlan retorikai stílustól, és kommunikációtól.

Mivel azt nem láttam, hogy nevezett gimnázium valaha is elhatárolódott volna az iskola falai közé és a tananyagba beszivárgó ordas állami propaganda ellen, szeretném megkérdezni, mi közük van ahhoz, hogy az iskola diákja szabadidejében mit csinál, hol csinálja és kivel csinálja mindaddig, ameddig nem azt az intézményt gyalázza jogtalanul, amelyben tanul? Mi indokolja ezt az ujjeltartó, álszent finnyáskodást? Mi szükség volt erre az elhatárolódásra egy olyan intézmény részéről, amely csendben tűri, hogy generációk sorsát tönkretegyék a NER-vallás oltárán? Miért nem a tanárhiány és a rohadó oktatási intézmények miatt vetemednek ilyen posztokra, és miért attól a diáktól határolódnak el, akinek egyáltalán nem mindegy, hogy milyen országban kell leélnie az életét? Hmmm?

Azon, hogy Nemcsák Fehérvárihuszárok Károly közben templomot épít a szülőfalujában, már megrökönyödni sem vagyok képes, annyira ultrasiralmas, ellenben olvasnivaló gyanánt szeretném az Ungár Péter lapja által Puzsér Róberttel készített interjút mindenki figyelmébe ajánlani. Aki egyrészt szeretne Budapest főpolgármestere lenni, akivel másrészt én speciel sok mindenben egyetértek (azzal is, hogy nem pusztán a NER-t kell lebontani ahhoz, hogy itt valaha is egy normális ország legyen), de az alábbi gondolatot akkor is kártékony, relativizáló faszságnak tartom, ha Schiffer elégedetten dörzsölgeti a kezét, és ha Gyurcsányról is megvan a véleményem:

Mikor jön el a magyar történelemben az a kibaszott pillanat, amikor azt mondjuk, hogy ezekkel nem?! Hogy Gyurcsány egyenlő Orbánnal, és pont.

Csókolom!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.