Az új év(tized) hajnalán a GVH munkába lendült. Lecsapott azokra a cégekre, amelyek jogsértő módon közbeszerzéseket osztottak fel egymás között. Eddig minden szép és jó – ennek őszintén lehetne örülni -, a gond csak annyi, hogy ezen cégek egyikének sincs köze a kormány egyetlen oligarchájához sem. Tiborcz István, de még Mészáros Lőrinc sem került elő, pedig ha valakik megszegik a versenyszabályokat, azokat érdemes eme két ember környezetében keresni. A GVH büntetése akkor lenne üdvözlendő, ha lenne arra némi remény, hogy ezek a büntetések azokat is megtalálják, akik valóban kifosztják az államkasszát, a közpénzt magánvagyonná téve, előre eldöntött közbeszerzések által.
De persze elég egyértelműen a GVH is ugyanannyira független, mint az ÁSZ, ezért a mai büntetés után sok hasonlóban nem érdemes reménykedni, legalábbis nem a kormány oldalán, az egyszer biztos.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) képalkotó diagnosztikai termékeket gyártó és forgalmazó cégeket bírságolt összesen 1,6 milliárd forintra, amiért jogsértő módon közbeszerzéseket osztottak föl egymás között.
A GVH pénteki közleménye szerint a Siemens Healthcare Kft., a Siemens Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt., a GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft., a Philips Magyarország Kft., a Hoge Orvosi Műszer Kft., a Premier G. Med Kft., az Euromedic Technology Kft., a Chemium Zrt. „f.a.”, a Medirex Zrt., valamint a Mediszer Kórháztechnika és Kereskedelmi Kft. 2015-ben a Környezet és Energia Program keretében kiírt közbeszerzésekről egyeztetett. Az MRI-, CT- és röntgenberendezéseket gyártó társaságok egységes és folyamatos versenykorlátozó magatartása az egyik legsúlyosabb versenyjogi jogsértés – írták.
A GE Hungary Kft.-nek 341 millió forint, a Premier G. Med Kft.-nek 308 millió forint, az Euromedic Technology Kft.-nek csaknem 300 millió forint bírságot kell fizetnie. Többen ugyanakkor együttműködtek a hatósággal, három vállalkozás pedig önként jelentette be a jogsértést, és bizonyítékokat is mutatott. Az elsőként jelentkező Mediszer Kórháztechnika és Kereskedelmi Kft.-nek így nem kell büntetést fizetnie, míg a Siemens Healthcare Kft. 40 százalékkal, a Hoge Kft. pedig 30 százalékkal kisebb bírságot köteles vállalni. Emellett több érintett büntetését is enyhítették, és voltak olyanok, akikkel szemben a GVH megszüntette az eljárást – olvasható a közleményben. (MTI)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.