Március 21,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A fideszesek legyőzték a magyar munkavállalókat

Úgy jönnek ki szériában az MTI-n az OGY hírek, mintha semmi a világon nem történt volna. Így kezdték – mármint a hírfolyamot -, azóta mintha üzemszerűen működne minden:

Kövér László – a parlamenti patkóban lévő helyéről beszélve – megkérte az elnöki emelvényt és a szónoki pulpitust elálló ellenzéki képviselőket, hogy a rendzavarást hagyják abba, és garantálják az Országgyűlés alkotmányos működését.
    Közölte: az ülésvezetésre kijelölt Latorcai Jánost (KDNP) fizikai erővel megakadályozták ellenzékiek, hogy az ülésvezetést megkezdje, aminek a jogkövetkezményeit le fogják vonni.
    A házszabály értelmében vett fegyelmi szankciót el fogja rendelni, a mértékéről a későbbiekben határoznak – tudatta a házelnök.
    Egyúttal felkérte az ügyrendi bizottságot, vizsgálja meg, hogy a parlamenti törvényben és a házszabályban foglalt fegyelemsértésen túlmenően megvalósult-e olyan tényállás, amely adott esetben a fegyelmi jogkörön túlterjeszkedő szankciót igényel.
    Ezután Latorcai János alelnök a képviselői üléshelyéről kezdte meg az ülés vezetését, majd megkezdődtek a határozathozatalok.
    Ellenzéki képviselők a miniszteri padsor előtt állnak, folyamatosan hangos sípszó hallatszik. (MTI)

Ezzel szemben egészen őrületes, ami a Parlament épületében történik. Az élő parlamenti közvetítés kamerája gyakorlatilag Rogán Antalra és a körülötte állókra rögzült. A hangtechnikusok nagyot mennek, szinte teljesen ki tudják szűrni a sípszót és a szirénát, ami folyamatos az ülés első percétől kezdve.

A szavazás az ellenzék szerint egyébként szabálytalan, miután nem szükséges hozzá képviselői kártya, márpedig csak annak használatával lehet jogszerűen voksolni.

Negyed kettő körül bevonult Áder János, majd amikor Tordai Bence érdeklődni próbált nála, hogy nem szégyelli-e magát egészen véletlenül, minden válasz nélkül kisétált a teremből. Bizonyára nem volt annyira fontos ott unatkoznia, hiszen egyetlen megvédésre szoruló bokor sem tartózkodik a teremben.

Végül természetesen megszavazták a rabszolgatörvényt a fideszesek. Az ellenzék kivonult a teremből. Ennyi.

Ennyi?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS