Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A Fidesz mozgósítja a polgári-nemzeti-konzervatív szavazóit

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület által szervezett Polgári Gondola című rendezvényen szónokolt, ahol egy igen szép kampánybeszédet mondott el. Mind polgárilag, mind nemzetileg. Szerinte a legfőbb feladat az önkormányzati választások előtt az, hogy mozgósítsák a polgári-nemzeti-konzervatív szavazókat. Ez azokat az embereket jelenti, akik boldogan migránsozzák le akár még szomszédaikat is, a haza érdekében  vidáman szúrják ki a település vendéglősének autógumiját, illetve hadra foghatóak akkor, amikor Karácsony Gergelyt, Márki-Zay Pétert vagy épp Hadházy Ákost kell szapulni. Ők már bizonyították polgári-nemzeti-konzervatív mivoltukat, ezért a kormány számít rájuk.

Gulyás szerint – óriási meglepetésre – az ellenzék arra készül, hogy megdöntse a kormányt. Mégis mi másra készülhetne? Komolyan érdekelne Gulyás véleménye erről a témáról. Esetleg beállhatnának a Fidesz mögé és támogatásukról biztosíthatnák Orbán Viktor miniszterelnökurat? És noha Gulyás szerint a kormány bárkivel nyitott az együttműködésre, azért jobban teszik a települések, ha fideszes városvezetőt választanak meg maguknak, hiszen könnyű belátni, hogy eredményesebb lesz az együttműködés azokkal, akik nem a kormánnyal szembeni háborúhoz szükséges eszközként tekintenek az önkormányzati tisztségekre.

Nem fenyegetés ez, dehogy. Ez a nemzeti kormányzás.

A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítását említette a három hét múlva esedékes önkormányzati választások előtti legfőbb feladatnak egy szombati budapesti sajtótájékoztatón a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) által szervezett Polgári Gondola előtt a miniszter arról beszélt, hogy „az ellenzéki pártok a kormány megdöntését tűzték ki célul az önkormányzati választáson”, amiből az következik, hogy elutasítanak mindennemű együttműködést. Gulyás Gergely elmondta: a kormány minden települést támogat és számára minden település fontos, de könnyű belátni, hogy eredményesebb lesz az együttműködés azokkal, akik nem a kormánnyal szembeni háborúhoz szükséges eszközként tekintenek az önkormányzati tisztségekre.

Az önkormányzati választásokon hagyományosan alacsonyabb a részvétel, mint az országgyűlésin – jegyezte meg a politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy előfordult ugyan, hogy az ellenzék nyerte a helyhatósági megmérettetést, de az akkor megválasztott vezetők mindent megtettek, hogy saját közösségük érdekeit képviselve együttműködjenek a kormánnyal.

„Nem teljesen értjük”, hogyan lehet egy a Jobbiktól a Demokratikus Koalícióig terjedő összefogásnak az a célkitűzése, hogy ne csupán megnyerjenek helyhatóságokat (…), hanem onnan, háborús hídfőállásokat kiépítve, totális harcot hirdessenek a kormánnyal szemben – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hangsúlyozta: a kormány bárkivel nyitott az együttműködésre, és azt remélik, hogy hasonló hozzáállású vezetőket választanak három hét múlva a polgárok. (MTI)