Hacsaknem Blog

A dagadt ruhát meg a károgást hagyjuk azokra, akiknek ettől függ az életük

Nem, az Orbán-rezsim nem dőlt össze tegnap. Ellenben a szekértolók, szócsövek és egyéb verőlegények, szalagmunkások legalább dörzsölgetik a viszkető tenyerüket. Ők már eddig is mindent elkövettek és most is folyamatosan elkövetnek azért, hogy a tegnapi tüntetés jelentőségét, súlyát bagatellizálják, elkenjék, vagy köréhazudják a csillagos eget. Mert hátha akkor nincs, vagy merta akkor legalább megint van kivel háborúzni.

Induljunk ki onnan – tudom, nem fontos, pedig nagyon is az -, hogy a Fidesz udvari tollforgatója és epehányója már egy tegnap hajnali irományában sietett összemosni az egy héttel ezelőtti százezres, békés tüntetést a 2006-os zavargásokkal. Ha nem követném nyomon áldásos munkásságát (az övét is, meg másokét is), akkor nem gondolnám azt, hogy a kétharmadban pöffeszkedők semminek nem örülnének jobban, mint hogy a Soros-zsoldosoknak csúfolt, Soros által pénzelt, az ellenzékkel folyamatosan egy lapon emlegetett békés magyar emberek nekiállnak törni-zúzni. Így szólt a beharangozó:

Kering egy fotópár a neten: az egyiken a 2006-os zavargások, a könnygázban úszó város, erőszak és brutalitás, a másikon a mostani választás utáni tüntetés, béke, nyugalom, csend, madárcsicsergés, magasba emelt, világító telefonok („aki éhezik, emelje magasba az okostelefonját!”). Értsd: akkor az erőszakos szörnyetegek lángba borították a várost, bezzeg most, a báránykák… A valóság azonban az, hogy ugyanazt a képet nézzük.

Tegnap este bárki számára kiderülhetett, hogy a két képnek semmi köze egymáshoz. És akkor sincs, ha egyáltalán nem látszik (még), hogy ennek a csalódott, kiábrándult, de nagyon is létező tömegnek valójában ki tudna az élére állni, és hogy merre van az arra. Lehet fanyalogni változatlanul, hogy ennek mi értelme, hova vezet ez, és vajon május 8-ig hány embernek tart ki a lelkesedése, már ha egyáltalán… Hát hiszen csak az a kérdés, hogy mikor fáradnak el, mikor törődnek bele és mikor fogadják el végre, hogy ez van; hát hiszen az újabb négy év konszolidált kétharmados fideszes kormányzás ténye (igen, ki lehet mondani, hogy ez a választási eredmény és nemigen fog változni) minden levegőt elszívott, és érdemes számolni azzal, hogy a falig meg sem állunk. Annyit tehetünk, hogy tehetetlen szemlélői leszünk az illiberális mestermű befejezésének.

Bár én magam sem tudok válaszolni arra kérdésre, hogy mi lesz május 8-án, mi lesz azután, és mi lesz újabb négy évig, azt határozottan rossz dolognak tartom, hogy a tüntetést távolról szemlélő, Fidesz-ellenes demokraták most az ennek mégis megint mi értelme volt? típusú szemrehányások kíséretében írják le ezt az egész jelenséget. Amiből persze egyáltalán nem valószínű, hogy kinő valamilyen ütőképes ellenzéki mozgalom, de mi van, ha mégis? Mert oké, választás útján igen nehéz elmozdítani a Fideszt, tapasztalatlan fiatalok által szervezett békés vonulgatások révén nem lehet elmozdítani a Fideszt, Márki-Zay Péter nem is független, hanem egy közönséges jobbikos ügynök. Ráadásul ellehetetlenített újságírókkal és vegzált civilekkel mégis mire megy ez a magára hagyott tömeg? Nos, az ilyesfajta hozzáállás – nem győzöm hangsúlyozni – legalább annyira káros, mint az, amit a kormány szócsövei most Sorosék tüntikéjéről előadnak, például:

A felszólalók beszédét gyakorlatilag Soros György diktálta tollba, mivel mindegyikük hitet tett a migránspárti tőzsdespekuláns senki által meg nem választott szervezetei mellett.

Nem hiszem, hogy egy ilyen országban még újabb négy évet ki lehet bírni. Ahol csak annak van joga bármit is megtenni, akit megválasztottak. Ahol a beteg összeesküvés-elméletekre és a falon túltolt sorosozásra kiélezett közbeszéd mentén folyamatosan hergelik az emberek egyik felét a másik fele ellen, ahol nincsenek valós problémák, ahol a korrupció nem létezik, ahol meggondolandó, hogy mit posztol az ember a Facebookra, ahol bármikor a haza ellenségeinek listájára kerülhet akárki. Életében és halálában egyaránt. A szisztematikus árokásás ellenére, az elmúlt nyolc évben megszokott úgyis mindegy, úgyse lesz semmi létevidencia ellenére, egy hét leforgása alatt immár másodszor vonult egymás mellett a botjára támaszkodó idős bácsi, a felnőtt fiatal, a vak ember a kísérőjével, a hippilány, a rommá tetovált rocker, a skinhead, az egyetemi tanárnak kinéző értelmiségi. Békésen, a maguk heterogén homogenitásában.

És lehet, hogy nem voltak elegen, de sokan voltak. És lehet, hogy az amatőr szervezők még azt sem tudják, hogyan kell mikrofonba beszélni, és lehet, hogy nincsen jelvény, jelszó, vezető, és akkor mi van? Nem dőlt meg a rendszer? Nem dőlt meg. És attól pláne nem fog megdőlni, ha otthon duzzogva köpködjük azokat, akik kimentek, ott voltak, végigcsinálták, és hisznek abban, hogy lehet ez egy sokkal jobb hely is. Például azáltal, hogy a mellettünk állót nem hagyjuk magára, amikor mások – földön fektében is – rugdalják. Egy hét leforgása alatt másodszor is utcára mentek, és nem kétszázan voltak, hanem sokezren. Ez igenis teljesítmény. A nehezen mozdulás országában, önmagunkhoz mérve ez teljesítmény, és nem lehet azzal elintézni az egészet, hogy megvezetett Soros-zsoldosok azt sem tudják merre nyílik az ajtó, de ott hőbörögnek, miközben minden a legnagyobb rendben van ebben az országban.

Azt hiszem, a tegnapi napban volt valamiféle új lendület, amit már-már elfeledettnek hittünk. Nem töri át azonnal a rezsim falát, de hagyni kell neki időt, hogy kiforrjon. Legyen már elég abból, hogy mindent azelőtt szájba rúgunk, mielőtt egyáltalán esélye lenne kibontakozni. Nem törtek kirakatok, nem gyúltak autók, és nem is fognak. Ez nem ugyanaz a kép, és már nem is lesz ugyanaz. Inkább legyen így, mint sehogy. A dagadt ruhát meg a károgást hagyjuk azokra, akiket ezért fizetnek, akiknek az életük függ ettől. Május 8-án pedig folyt. köv.

Fotók: Spingár-Westerlund Anita

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább