December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A csapágyasra zsibbasztott agyú populáció önként, dalolva, tapsolva adja fel a szabadságát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt mindenkinek! Nem volt olyan régen, amikor a választási kampány utolsó száz méterén (időközben újrakezdődött minden, szóval semmi gáz) több egymást követő hullámban rámtört: baromira nem egyértelmű, nem magától értetődő, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy a józan eszemet megőrizzem.

A tegnapi felfokozott munkanap után ugyanez az érzés kerülget. Szigorított Stop Soros, hetedik alaptörvényférc, s valami borzalom, ahogy Radnóti mondaná. Ha semmi másra nem, csak a gyülekezési jog szigorítására és a közigazgatási bíróságok létrehozására gondolunk ez utóbbi kapcsán, ha csak a humanitárius és jogi segítségnyújtás börtönnel fenyegetésére gondolunk az előbbi kapcsán, akkor is jeges ez a borzalom. Nem azért, mert a zsigerből Soros-zsoldosnak bélyegzett Amnesty International, Helsinki Bizottság, vagy éppen az ENSZ tiltakozott ez ellen a mélyen antidemokratikus elmebaj ellen, hanem mert ez az egész régi vágású görénykedés – ahogy már többször utaltam rá – nem Sorosról, nem a bevándorlókról, nem a migránsokról, nem a kecskebaszó beduinokról és végképp nem a melldöngető műanyagkereszténységről szól, hanem arról, hogy mit lehet megtenni egy olyan országgal, ahol a legsötétebb emberi ösztönöknek és reflexeknek muzsikál a hatalom hosszú évek óta. Ahol önként-dalolva-tapsolva adja fel a hülyére zsibbasztott populáció az egyéni szabadságát azért például, hogy az Orbán-família gond nélkül lapátolja kifele a közpénz-osztalékokat az érdekeltségükbe tartozó cégekből. Azért, hogy a nyilvánosság elől – az apósát megszégyenítő tempóban – menekülő Tiborcz István nemzeti vő országos gazemberségei a feledés jótékony homálya által körülhatárolt pöcegödör mélyén eltünjenek, hogy minden érdemi felvetést és közérdekű titkolózást azzal a büdöstalpú összeesküvés-elmélettel lehessen lesöpörni, hogy Soros.

A tegnapi nap egyik, a fentiekkel összefüggő, méltatlanul figyelmen kívül hagyott abszurduma az Alapjogokért Központ nevű kormánypárti megmondóintézethez és lefetyelésügyi különítményhez kapcsolódik, akik odáig vetemedtek, hogy a volt macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki elítélése mögött is Soros hálózatát azonosították. Mondjuk balkáni mértékkel mérve tényleg fura, hogy egy ex-miniszterelnököt hivatali visszaélés vádjával elítélnek. Tényleg röhejes – a mindenkori magyar maffiakormány Poltpéterestül csapdoshatja is a térdét a röhögéstől -, hogy egy miniszterelnököt, aki politikai befolyását latba vetve, törvényellenes módon vásárolt páncélozott luxusautót közpénzből a saját maga számára, és az összeg amiről beszélünk mindössze 600 ezer euró (191,28 millió forint), két év börtönbüntetésre ítélnek. Sebaj, az Alapjogokért nevű izé elmagyarázta: a Soros-hálózathoz tartozó civil szervezetek keltette káoszban megbuktatták a tömeges migrációt ellenző kormányfőt, majd az Európai Unió és az Obama-adminisztráció nyomására felállított speciális ügyészi szervezet révén jogilag is ellehetetlenítették. Aha, tehát nem az a baj ezzel sem, hogy egy pitiáner, korrupt geci, hanem hogy Soros. Milyen kurvajó, hogy nálunk ilyen elő sem fordulhatna, Polt elvtárs a helyén van, a többit meg majd megoldják. A bíróknak is kuss lesz nemsokára, és a szamojéd erkölcsök hátán végre felépül Viktorka tökéletes önkényuralmi homokozója. Már nagyon keveset kell aludni és bevégeztetik.

Mindeközben az állami, azaz a közpénz-hírügynökség (MTI) a zsé kategóriás lakájmédia legszebb hagyományait követve 23:59-kor tett közzé egy helyreigazítást, miután a bíróság ítélete szerint hazudtak. Hátha éjfélkor a kutya sem veszi észre. A szöveg:

Valótlanul híreszteltük, hogy a Helsinki Bizottság pénzt keresett azzal, hogy feljelentette Magyarországot azért, mert Magyarország nem bánt megfelelően a bevándorlókkal.

Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy a Magyar Helsinki Bizottság több száz millió forintot kap külföldről átláthatatlan módon.

A valóság ezzel szemben az, hogy a Magyar Helsinki Bizottság nem keresett pénzt azzal, hogy eljárást indított a magyar állam ellen a menekülőkkel szemben tanúsított bánásmód miatt. A Magyar Helsinki Bizottság finanszírozása pedig a jogszabályoknak megfelelően átlátható.

Tehát mi következik ebből? Hogy a kormány hivatalosan is hazugságokra, rágalmakra, soha nem bizonyított állításokra hivatkozva módosít alaptörvényt és Stop-sorosozik. Szép is ez. Amúgy a bíróság a kormányt is kötelezte arra, hogy a rogáni rágalmakat az internetes oldalára 30 napig kiszögelt helyreigazításban tegye helyre, én nem láttam sehol, de biztos én vagyok a hülye. Mert mint tudjuk, ebben az országban mindenkinek be kell tartania a törvényeket, még Soros Györgynek is. Jól van akkor.

Amúgy mindenkinek szívből és melegen ajánlom az aranytollú babérkoszorús ma reggelre összeizzadott cikkét a valamelyik lopott pénzből működő propagandaoldalon, amelyből kiderül, hogy nem sikerült neki beletörődni abba, hogy egy büdösmuszlim majom tényleg megmentett egy francia gyereket. Nem lehet ezt így elengedni, úgyhogy ízelítőül:

Nos, megnéztem a gyerekmentő bevándorló, Mamoudou Gassama hőstettéről szóló filmet. Egyre inkább megerősödött bennem a gyanú, hogy valami nem stimmel ezzel az egésszel.

Vagyis a géfordorista szennyoldal vállalhatatlanul gazember cikkénél nem lehetett megállni, ha muszlim az ember, akkor tuti nem stimmel valami. Biztos megrendezték a dolgot. Hát ja. Ha másképp nem megy, görbíteni, hajlítani kell a valóságot egészen addig, ameddig pont annak látjuk, aminek akarjuk. Helyes.

És csak azért, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet, hogy nem látom annyira rosszul a dolgokat, itt a hír, ami ismételten bebizonyítja, hogy aki az Európai Unió ébredésétől reméli Orbán elvetemült rombolásának megállítását, az hagyjon fel minden reménnyel: Orbán védelmére kelt az Európai Néppárt frakcióvezetője azután, hogy felmerült: a magyar kormánynak több sarkalatos kérdésben engednie kellene, hogy tagja maradhasson a pártszövetségnek. Manfred Webert az Independent tudósítása szerint egy sajtótájékoztatón kérdezték arról, hogy Orbán szerint lejárt a liberális demokráciák kora. A frakcióvezető válaszában óvott attól, hogy az emberek ujjal mutogassanak a magyar kormányfőre, és azt mondják róla, hogy „nem jó európai”. Ja, bocsánat, Manfred úr, én kérek elnézést, tényleg a legszebb ideje volt, hogy szemantikai síkra tereljük a kérdést, és kimagyarázzuk, hogy mit jelentenek a szavak, amiket és ahogyan használnak egyesek, meg a kettesek. Ezek után a slusszpoénon már csak röhögni lehet: „előre kell lépnünk az egymás iránti tiszteletben és a közös értékeink tiszteletében” is, ebből pedig egyáltalán nem szabad engedni.

No, a magyar politikai szappanopera másik oldalának egyik szegletében most éppen az van, hogy Róna Péter közgazdász, a párt programírója és pártalapítványának korábbi kuratóriumi elnöke szakít az LMP-vel, miután szerinte Szél pártja az orbáni úton indult el azzal, hogy saját szabályait hatalmi megfontolások alapján alkalmazta (és gondolt itt egyebek mellett Hadházy Ákos szerinte teljesen jogszerűtlen kétéves eltiltására). Nahát. Amikor mi írtunk hasonlókat, akkor a sértődés a tetőfokára hágott, pedig ha a belső ember mondja, akkor érdemes volna megfontolni.

Másfelől meg tövig rágom a körmömet, hogy a frakcióból való kizárása után vajon a mandátumát is visszaadja Dúró NovákElődné Dóra, miután szerelmet vallott Toroczkainak. Dúró Dóra Facebook-oldalán azt írta, méltósággal veszi tudomásul (mármint a kizárást), de megdöbbentette

a bajtársaknak hitt frakciótársak konkrétumok nélküli, koncepciós döntése,

hiszen a platform „szimbolikus” támogatásakor is jelezte, bízott abban, hogy az elnökség annak is helyet talál a nemzeti néppártban, de ha nem, azt is tiszteletben tartja és kiszáll a platformból. Ez is egy szép történet, szó se róla, majd ha rájövök még valami olyan jelentéstartalomra, azon túl, hogy a Jobbik szétverése a legszebb úton halad, a Fidesz legnagyobb gyönyörűségére (bár talán a cuki variánsnak jobban örülnének mégis), akkor jelezni fogom. Addig is szép napot mindenkinek, folytatásunk következik!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.