Budapest, 2025. február 10., hétfő – A titkosszolgálatoknak most már nyilvánosan is színt kell vallaniuk, ha nem akarják, hogy rájuk hivatkozva lehessen szinte az egész független magyar sajtót hírbe hozni, tények nélkül hazaárulással vádolni. Konkrét információ nincs, csak a kiszivárogtatás, amivel lényegében mindenki gyanúba keverhető, aki akár egyszer is a kormányt bíráló cikket merészelt írni, aki elfogadott külföldről támogatást, akár demokratikus szervezettől is.
Mint ismeretes, a Fidesz frakcióvezetője hazaárulással vádolt meg újságírókat, a titkosszolgálatoktól származó, de nyilvánosan nem ellenőrizhető jelentésre hivatkozva, amit a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának zárt ülésén mutattak be. Erre hivatkozva írta Kocsis Máté: „A magát függetlennek mondó sajtó egy része most már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát. A parlament legnagyobb frakciójának vezetője ezzel az állítással politikai játszmába keverte a titkosszolgálatokat, hiszen a kijelentés nyilvánvaló célja a független sajtó hiteltelenítése. Pedig csupán arról van szó, hogy az állami forrásokból kizárt, anyagilag kivéreztetett független média és a civil szervezetek feladataik ellátásához igénybe vesznek külföldi jogszerű pályázati forrásokat is, amivel kötelesek elszámolni, és azt meg is teszik. A MÚOSZ felszólítja a titkosszolgálatok vezetőit, hogy a demokratikus nyilvánosság, illetve az állami intézményekbe vetett bizalom helyreállításának érdekében ne vegyenek részt abban a politikai játszmában, amely úgy akarja beállítani, hogy aki bármilyen ügyben kritikus az aktuális magyar kormánnyal szemben, az idegen érdekeket szolgál. Álljanak a nyilvánosság elé, és tájékoztassanak arról, mire alapozva beszéltek az ukránok által esetlegesen megvett magyar újságírókról. Ha ezt nem teszik meg, akaratlanul is hozzájárulnak ahhoz, hogy a demokrácia működéséhez nélkülözhetetlen független újságírás egészét gyanúba keverjék, és ezzel gyengítsék a demokratikus rend működését.
Kiadó: Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)
Magyar Közleménytár
Igen fontos közlemény ez, lényegében minden benne van, ami most történik ebben az országban. A kormány már nem tud mit kitalálni, hogy meg tudják tartani a hatalmukat, ezért azt találták ki, hogy gyengítik, sőt, lehetőleg be is szántják a független sajtót. Ebben a titkosszolgálatok is közreműködnek. A homályos célozgatások, rágalmazások persze önmagukban kevésnek bizonyulhatnak. Valószínleg nem is a támogatási pénzekről van szó, azok elvesztését még túléli a független média. Sokkal inkább az lehet a cél, hogy pereskedéssel, folyamatos hatósági vegzálással lehetetlenné tegyék a független média normális működését. Mindent meg fognak tenni azért, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki veszélyes a NER-re nézve.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.