NEHAZUGGY

A belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerint a gondoskodáspolitika reményt ad

A nagy egészhez képest szóra sem érdemes, pedig dehogynem. Ha nekem is lenne a nevemen egy szerény 660 milliárd forintos vagyon közpénzből, engem is biztos sok mindenre rá lehetne venni, de arra talán még akkor se, hogy átfogjam a tudatommal, el tudjam fogadni és bele tudjak törődni abba, hogy Magyarországon nem egyszerűen az az élet rendje, hogy egy dörzsölt, agg nyugdíjas rendőr felel az oktatásért és az egészségügyért, de e csodás ember által irányított belügyminisztériumnak ráadásul van gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára is. Nem mintha a társadalom és az adófizetők szempontjából különösebb jelentősége lenne annak, hogy egy betanított esztergályosból lett lelkész vagy egy sámáni babérokra törő önjelölt magyarságkutató orvosprofesszor vagy éppen egy rovott múltú rendőr hatáskörében omlanak össze máshol stratégiainak, valóban nemzeti jelentőségűnek számító ágazatok, de akkor is. Pintér Sándor, az ő minisztériuma és a gondoskodáspolitika egy mondatban szerintem felér egy lórúgással.

Miközben a tavalyi népszámlálás frissen nyilvánosságra került adatokból világosan megmutatták, hogy a rezsim politikai alapon erőltetett kereszténysége megbukott, miután napnál világosabban látszik, hogy drámaian megfogyatkozott a magukat büszkén és félelem nélkül katolikusnak valló hívek száma, a belügyminisztériumi gondoskodó ember elfutott Veszprémbe a Katolikus Társadalmi Napokra, ahol senki nem kérdezte meg tőle, hogy mi köze neki és a kormányának ahhoz, amiről beszél. Hogy tudniillik a gondoskodáspolitika reményt ad.

A remény a gondoskodáspolitikában nemcsak megvan, hanem erőteljesen hordozza azt magában – hangoztatta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Veszprémben, a Katolikus Társadalmi Napokon, amelynek a remény a fő témája.

A csütörtökön kezdődött és vasárnapig tartó rendezvény Erősek a reményben című tudományos konferenciáján Fülöp Attila arról beszélt, hogy a gondoskodáspolitika a társadalom világi működésének reményt adó ereje. A fókusza minden esetben a közösségi kapcsolatok erősítése, ezért „minél többen veszünk részt” benne, annál sikeresebb lesz – fűzte hozzá.

„Mindez akkor igaz, ha a társadalmat úgy szervezzük, ha olyan politikát próbálunk meg folytatni, ami az egyház tanítását figyelembe veszi” – fogalmazott az államtitkár. (via MTI)

Ahhoz képest, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt Orbán gazda legbátrabb emberei törvénybe foglalták, hogy az állam kivonul a szociális ellátórendszerből (Fülöp nertárs persze ott tagadta, ahol tudta) vagyis ahhoz képest, hogy a fideszes állam elintézte magának, hogy csak akkor legyen köteles segíteni a rászorulókon, ha a család, az önkormányzat és a karitatív szervezetek nem tudnak, meglehetősen pofátlanul nagy szavak ezek. A gondoskodásban mindenkit maga elé engedő korrupt fideszes állam emberének szájából szinte káromkodásnak hatnak ezek a patetikus szavak, és akkor arról nem is szóltunk, hogy a politikai hatalmat kritikátlanul kiszolgáló egyháznak, a politikai hátszéllel működő egyháznak ugyan mely tanítását érdemes figyelembe venni, miután ez az egyház még a tízparancsolat betartását sem kéri számon azoktól, akiket a saját hívei kárára kiszolgál.

Viszont hogy valami értelme is legyen annak, hogy az ügyeletes beszélő fej álkeresztény, képmutató lábjegyzetes szájhabzását szóba hoztam, szeretném felhívni a figyelmet sokadszorra is arra, hogy Fülöp annak az erkölcsileg romlott rezsimnek a katonája, amely éppen a kegyelemdöfést viszi be Iványi Gábornak, a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek, az Oltalom Karitatív Egyesületnek. Konkrétan semmibe veszi, üldözi és a nagyfene kereszténységre hivatkozva el akarja taposni azokat, akikről az állam helyett ők GONDOSKODNAK: hajléktalanokról, sajátos oktatást igénylő gyerekekről, szegényekről, kiszolgáltatottakról.

A reményt adó gondoskodáspolitikáról hablatyoló pártkatona arról nem mondott semmit, hogy ha a gondoskodáspolitika reményt ad, akkor ők, a nemzetikeresztényjobboldali kormány, miért veszik el a reményt attól a mintegy 20 ezer gyerektől és felnőttől, akik annak köszönhetik a túlélésüket, hogy a MET szociális, oktatási, egészségügyi, családsegítő intézményében GONDOSKODNAK róluk? Akkor miért követnek el mindent azért, hogy ezek a létfontosságú intézmények megszűnjenek? Miért üldözik azokat, akik az állam munkáját átvállalva segítik azon honfitársaikat, akik az állam számára nem eléggé fontosak ahhoz, hogy emberszámba vegyék őket?

Nagyon jó lenne, ha a katolikus egyházzal összeborulva akár ennek a tudományos konferenciának a keretei között megválaszolnák ezeket a kérdéseket a nertársak, de tudom, hogy ez a veszély nem fenyegeti se őket, se minket. Ellenben aki teheti, október elsején, vasárnap, a Megbékélés Háza 25. születésnapján álljon ki Iványi Gábor és munkatársai mellett, akinek pedig módjában áll, támogassa az Evangéliumi Testvérközösség munkáját. Hogy legalább a remény megmaradjon. Ha a rendőrminisztérium gondoskodáspolitikáján és ezen a kormányon múlik, remény se lesz. Már most se sok van.

A címlapkép Fülöp Attila (balról a második pártkatona) Facebook-oldaláról származik.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább