December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A belső-ázsiai gyökerekről

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Idén is megválasztották a nemzet háziorvosát, amihez persze dukált egy nemzeti díjátadó is. Ott Kásler Miklós és Horváth Ildikó is felszólalt, akik csodálatos dolgokat mondtak. A beszédekben persze nem volt szó arról, hogy a kormány hatalmas megbecsülése ellenére is olyan orvoshiány van, amely emberek életét sodorja veszélybe országszerte. A díjátadón úgy mutatták be a szakmát, mintha azzal minden a legnagyobb rendben lenne. De persze az orvoslás mellett szó volt arról is, hogy keresztény nemzet vagyunk, amely belső-ázsiából hozta gyökereit. Ez akár igaz is lehet, a kérdés már csak az, hogy ennek mi köze bármihez is?

A háziorvosok szerepe nagy jelentőségű, hiszen az esetek többségében a diagnosztizálástól a gyógyításig kísérik a betegeket – mondta az emberi erőforrások minisztere A nemzet háziorvosa pályázat ünnepélyes díjátadóján hétfőn Budapesten.

Kásler Miklós a díjazottakról szólva úgy fogalmazott, „ők azok az orvosok, akiket annak idején Hippokratész megálmodott”, és ők azok, akik munkáját közvetlenül ítélik meg a betegek. Hozzátette: a gyógyítás igazi esszenciája – a felfedezéseken és a tudományos eredményeken túl – a szereteten alapuló orvos-beteg viszony.

A miniszter azt mondta, a magyar medicina mindig betegközpontú, humanista volt. A magyarság kultúrájában, hagyományaiban, történelmében egységes nemzet, amely „hozta magával belső-ázsiai gyökereit”, ezeket a keresztény identitás és az európai értékek olyan egységgé emelték, amelyben minden megtalálható, ami érték.

Hozzátette, ezt az egységet fejezi ki A nemzet háziorvosa pályázat is, amelyet szép kezdeményezésnek nevezett. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ez egy nemes versengés, hiszen a páciensek saját történeteikkel, tapasztalataikkal versengtek egy-egy orvos díjáért. A zsűri elnökeként elmondta, a mezőny erős volt, nehéz volt a legjobbakat kiválasztani. „Jó volt látni a sokféle módon megjelenített szaktudást, emberi odaadást és a napról napra elvégzett nehéz munkát” – tette hozzá az államtitkár.

A nemzet háziorvosa pályázat első helyezését Fekete Borbála kisapostagi háziorvos nyerte el, a határon túlról pedig a vajdasági Topolyáról Herbut Elvira. Idén hirdették meg kilencedik alkalommal A nemzet háziorvosa pályázatot, amelyen a páciensek ajánlásai alapján választották ki a Kárpát-medence legjobb háziorvosait és munkatársaikat. A tíz hazai és a tíz határon túli toplistást a zsűri választotta ki, a végső sorrendet azonban a www.evpraxisa.hu internetes portál olvasói és szavazói döntötték el.(MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.