Július 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


18.4.8

AndreaPalmieri

via AndreaPalmieri (A kép illusztráció)

Állok a szavazófülke magányában. Egyedül vagyok. Nincs itt más, csak a lelkiismeretem és én. És ÉN pontosan tudom, hogy kire NEM fogok szavazni.

Egy röpke pillanatra eszembe jut az a fröcsögő gyűlölet, amivel az álkeresztény fideszesek az elmúlt években rettegő, egymás ellen forduló, ellenségeskedő emberekkel teli országgá változtatták hazánkat. És ugyancsak egy pillanatra eszembe jut Orbán március 15-i ünnepi gyűlöletbeszéde. De mindez csak egy pillanat, már söpröm is ki a fejemből.

Most a szeretet vezérel. Azokra gondolok, akik – velem és családommal együtt (elnézést, de vagyok annyira önző, hogy magamra és rájuk is gondolok) – megérdemlik, hogy végre jobb irányba forduljon a sorsuk:
 
  a tanárra, aki igazi tudást szeretne tanítványai fejébe tölteni, hogy azok majd meg tudják állni a helyüket, bárhova is vezeti őket a sors;

  az orvosra és ápolóra, akik normális körülmények között, felszerelt kórházakban szeretnének minél több embert meggyógyítani, minél több életet megmenteni;

  a diákra, aki nagy tervekkel indul neki az életnek – hogy azt tanulhassa, amit szeretne, hogy azzá váljon, akivé válni szeretne;

  a nyugdíjasra, aki nem csak 4 évente, a választások előtt szeretne könyöradományt kapni;

  a közmunkásra, aki rendes munkáról álmodik, amiből el tudja tartani magát és családját.

Rájuk gondolok és beírom az X-et. Hogy jól döntök-e, majd a jövő megmutatja. Illetve tudom, hogy jól döntök: a változásra voksolok. Egy jobb életre. Az összetartásra. Békességre. Szeretetre.

Nincs nagyobb erő a szeretetnél. Legyőzi a gyűlöletet, mint a fény az éjszakát. (Martin Luther King)

Z. Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.