Január 30,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Mani kövek

Spectator: A bolygó élővilágának kihalási eseményei 27 millió éves periódusokat követnek

Szalonna    |   Január 19,  Vasárnap   |   18:57

Néhány héttel ezelőtt a New York-i Egyetem és a Carnegie Tudományos Intézet kutatói meglepően újszerű kutatási eredményekről számoltak be a Történeti Biológia folyóiratban. A tanulmányt készítő tudósok a földtudományokban egyébként már ismert globális katasztrófák és az élővilág kihalási eseményeinek időbeliségét elemezték összetett matematikai statisztikai módszerek segítségével. A világszerte eddig felhalmozódott kutatási eredmények és geológiai, valamint […]

NEHAZUGGY

Hogy az idők végezetéig síkhülyének nézzenek

Molnár Bálint    |   Január 19,  Vasárnap   |   10:30

Belátom, nem feltétlenül állok közös nevezőn azokkal, akik úgy gondolják, hogy a fennállása tizenötödik évét taposó, teljhatalommal uralkodó Fidesz és a párt első vonalbeli politikusai, élükön a fősámánnal, elmebetegek volnának és elveszítették volna a kapcsolatukat a valósággal. Mint utaltam rá, az indiai nyaralásából hazaesett miniszterelnök péntek reggeli évadnyitó áriájáról szólva, lehet, hogy úgy tűnik, nem […]

NEHAZUGGY

És akkor Orbán Viktor felháborodott

Swan Edgar    |   Január 19,  Vasárnap   |   8:09

Szép reggelt kívánok mindenkinek! A mi kis világutazónk még ki sem heverte, hogy a dzsungelben feltörte az elefánt az ülepét (már persze amennyiben történt ilyesmi), máris elviharzott Szerbiába a haverjához. Állítólag az energiabiztonságról tárgyalnak ők, de szerintem inkább csak elvtársi megbeszélés és kölcsönös buksisimogatás történt terápiás céllal, ha már az ajurvéda sem használt. Mindeközben itthon […]

Mani kövek

Spectator: Egy évforduló margójára

Szalonna    |   Január 18,  Szombat   |   19:00

Pontosan öt évvel ezelőtt (a cikk első megjelenéséhez képest 10 évvel ezelőtt – szerk.) írta alá az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) 195 tagja, 185 pedig ratifikálta is saját törvényhozásában a párizsi éghajlatvédelmi egyezményt. (Időközben a Trump kormányzat kezdeményezésére az Egyesült Államok kilépett az egyezményből és formálisan sem részese ez év november 4. óta). A megállapodás […]

NEHAZUGGY

A kórisme tűpontos, a diagnózis egyértelmű

Vogronics András    |   Január 18,  Szombat   |   10:32

Szóval épségben hazaért, hogy egyem a zúzáját. Újra itthon, újra a körhintán! Isten hozta a felcsúti Buddhát, a mi bölcs és igazságos vezetőnket, a megtisztult és spirituálisan kielégült országtulajdonosunkat! Nem kell fosni, nem kell rettegni, nem kell a lámpa fénye mellett aludni, mert újra itthon van és véd minket, óv minket és vigyáz ránk! Hogy […]

NEHAZUGGY

Fura győzelem

Tamás Róbert    |   Január 18,  Szombat   |   8:00

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Csomó semennyire sem fontos dolog történt pénteken, nehogy véletlenül ellustuljunk, vagy erőt vegyen rajtunk a tavaszi fáradtság. Egyrészt megjött Indiából az ország többségi tulajdonosa, így mostantól nem vagyunk gazdátlanul, mint a kóbor ebek. Be is kacsázott a kurta kis lábacskáin a rádiójába, de csak azért, hogy kiderüljön; a hosszas nyaralása […]

NEHAZUGGY

Illiberális backstage

Vogronics András    |   Január 17,  Péntek   |   19:00

Nem akarok közönséges lenni, de úgy tűnik nekem, hogy Júdás Viktor nem az a prosti, akinek fizetnek a szolgáltatásaiért, hanem ő amolyan illiberális kurva, ami azt jelenti, hogy ő fizet a kielégülni vágyónak azért, hogy a hátára élvezzen. Értem, hogy vannak ilyen típusú fétisek. És vannak azok, amelyeket Júdás művel, mert megteheti. Csak azért, semmi […]

NEHAZUGGY

Valóban nem minden áruló brüsszeli ügynök

Molnár Bálint    |   Január 17,  Péntek   |   10:30

Ritkán írok olyat, hogy érdemes a tizenöt éve hatalomban lévő párt első vonalának bármely oszlopos tagjával készült terjedelmes interjút elolvasni, az életünkből nagyon értékes perceket böszmeségekre és értelmetlenségekre pazarolni, de az ATV tekintélyes terjedelme ellenére, tartalmát tekintve gyászosan földszintesre sikerült egyoldalú beszélgetése, amelyet a kormányt adó állampárt gerincműtött, frissen nősült miniszterével készített, a maga nemében […]

NEHAZUGGY

Nem tűnt fel az elnök úrnak?

Swan Edgar    |   Január 17,  Péntek   |   8:02

Szép péntek reggelt kívánok mindenkinek! Tegnap még csak csütörtök volt, de ahogy megnyitottam az Indexet nyomban úgy éreztem, hogy nincsen holnap. Címek a főoldalról: Még mindig sokat szív, de ötven fölött a misszionáriust választja a kutyapóz helyett Bűnügyi akció zajlik az Integritás Hatóságnál, vezetőjük magánéleti célokra használhatta a szervezet forrásait Nem mondta el aktus előtt, […]

NEHAZUGGY

Harc az influencerek ellen

Lázár Gergő    |   Január 16,  Csütörtök   |   18:56

Nem tudom, ki járt már olyan helyen – akár külföldön, akár Magyarországon –, amely meglepte azért, mert a helyről korábban kiváló véleményeket olvasott, azonban csalódást okozott. Én is jártam már olyan helyeken, amelyek úgy voltak bemutatva, mintha minimum a világ legcsodálatosabb helyei lennének, a valóság viszont az volt, hogy hazug vélemények hatására pörgették fel az […]