NEHAZUGGY
Egyetlen ember miatt mások százainak életét is képesek tönkretenni
Lázár Gergő    |   Július 22,  Hétfő   |   18:56
Miközben több iskolában is elutasították a diákok és szülők által is kedvelt és szakmailag kifogástalan iskolaigazgatók pályázatait, addig Nagycenken egy olyan iskolaigazgatót sikerült újraválasztani – ráadásul a tankerület szerint ennek oka, hogy a diákok érdekében történt mindez -, akit sem a diákok, sem pedig a szülők nem képesek elfogadni, ezért több tucat gyermeket írattak át […]
NEHAZUGGY
Nem elég, hogy nincs tanár, pedagógus
Vogronics András    |   Július 22,  Hétfő   |   10:30
Nem tudom, mi a szánalmasabb, egy hét éves gyereket felrúgni, vagy utána a spanyol nyaralásról rinyálni és bocsánatot kérni, majd fenyegetőzni azokkal szemben, akik eddig nem mertek kiállni és elmondani miket is csinált ez a köztiszteletben álló, Novák Katalin egykori miniszter által kitüntetett Tibi bácsi. Aki már odáig ment a taknyán és nyálán csúszásban, hogy […]
NEHAZUGGY
Nem mond le, hanem megmagyarázza
Tamás Róbert    |   Július 22,  Hétfő   |   8:00
Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Azt hiszem, megvan az év legzseniálisabb cikke. Nem is akárhol, a Riposton olvastam az imént. Az történt ott, hogy a szerző be kívánta bizonyítani, hogy ok nélkül sírdogálunk, igenis csodás találmány az árfigyelő rendszer (hála legyen érte a kormánynak!), és egyáltalán nem luxus kaja a lecsó, szinte fillérekből ki lehet […]
Mani kövek
Spectator: Tűz a Kaszpi-tenger felett
Szalonna    |   Július 21,  Vasárnap   |   18:57
Néhány napja meglepő hír és kép járta be a világsajtót. A Kaszpi-tenger azerbajdzsáni szektorában váratlan és erős földgázrobbanás történt, és az ebből kialakult tűz mintegy 10 km. távolságra volt a tengeri földgázkitermelő Umid (magyarul a Remény nevű) gázmező létesítményeitől. A gáz- és kondenzátum lelőhely a legnagyobb felfedezés Azerbajdzsán függetlenné válása óta, és egyben a második […]
NEHAZUGGY
Ez már csak természetes itt, Európa Kubájában
Vogronics András    |   Július 21,  Vasárnap   |   10:31
Hat nap. Hat kurva nap nem tud úgy eltelni az életemből, hogy éppen nem figyelek oda, és nem történik valami. Nemhogy valami, hanem minden, ami jobb helyeken nem szokott. Pedig tényleg csak pár napig nem figyeltem. Kezdve a parókás bohóc fülének ellövésétől, ami kivételesen nem nálunk, hanem a szintén zenész populista nyugdíjas újrázásra való készülődése […]
NEHAZUGGY
A többiek itthon maradtak
Swan Edgar    |   Július 21,  Vasárnap   |   7:59
Szép reggelt kívánok mindenkinek! Ha mást nem is, azt sikerült elérnie a jelenleg regnáló amerikai elnöknek, hogy róla szóljanak a hírek. Egyik nap visszalép, másik nap szó sincs visszalépésről. Közben – saját, teljesen privát véleményem szerint – indítani sem kellett volna, ha a pártja és a családja számára valamennyire fontos volna az ember, nem is […]
Mani kövek
Spectator: Halva született óriás
Szalonna    |   Július 20,  Szombat   |   18:59
A hidegháború során a kölcsönös fenyegetésen és elrettentésen alapuló hadászati egyensúly fenntartása mindkét szuperhatalom számára politikai prioritás volt. 1975-ben a szovjet legfelső vezetés részletes hírszerzési információkat kapott arról, hogy az Egyesült Államok megkezdte a szuperfegyvernek ígérkező Space Shuttle rendszer kifejlesztését. A szovjet katonai kutatóintézetek a megszerzett dokumentáció alapján egyértelmű következtetésre jutottak: az újrafelhasználható eszköz képes […]
NEHAZUGGY
Pedig a bevallott jövedelmét is adómentessé tehetné, nem?
Molnár Bálint    |   Július 20,  Szombat   |   10:31
Tudom, hogy a világtörténelem tegnapi, legnagyobb IT-katasztrófájához képest is van elég bajunk, de szerintem ez se képes kitakarni a valóságnak azt a szeletét, ahol Putyin láncos ölebe rohadtul képes fokozni, hiába gondolja az ember, hogy ezt a legalja, közveszélyes pávacsárdást, amit július elseje óta jár, már nem lehet fokozni. Dehogynem lehet. Az erkölcsi árvízkárosult, a […]
NEHAZUGGY
Nem víziója van, simán csak hazudik
Tamás Róbert    |   Július 20,  Szombat   |   8:00
Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Ezennel hivatalosan is leesett az állam, mégpedig oly mértékben hogy közkeletű kifejezéssel – bár lehetséges, hogy ma már senki nem használja ezt így, tovatűnt az ifjúkorommal együtt – leszakadt a pofám. Erre többnyire lehetőséget ad a csúti beteg, elég mindössze szóra nyitnia a hazug száját, és ezt péntekenként viszonylag gyakran […]
NEHAZUGGY
A merénylet még nem teszi hőssé
Lázár Gergő    |   Július 19,  Péntek   |   19:05
A dráma királya, mindent felforgat a Trump elleni merénylet címmel jelent meg a HVG nemrégiben kiadott legújabb száma, amely egyeseket feldühített. A címlap valóban elég erősre sikerült és a sok összeesküvés-elmélet ellenére, vélhetően soha nem fog kiderülni, hogy mi is történt. Nem fogjuk megtudni, hogy miért nem reagáltak a titkosszolgálatok a merénylet előtt arra, hogy […]